Törőcsik Dani világsztárnak varrt tetoválást

Elsöprő, halálos erőt ígér az amerikai elnök.
Százezres tömegről szólnak a híradások.
Radikális fordulat az eddigi kommunikációhoz képest.
Sok erőszakot követnek el a sorozótisztek ellen.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Indul a bizalmi vagyonkezelések vizsgálata.
Több százezer ember láthatta.
A publicista 2024-hez hasonlóan ismét transzparensekkel készült a megemlékezésre.
Egy rendőrségi autóban is kárt tett a férfi.
Az 1950-ben elkészült szakrális épület egy szabad kor utolsó hírmondójának tekinthető.
Hazánkban több száz iskola és óvoda van, ezeknek jellemzően nem rendelkeznek anyagi kerettel arra, hogy belefogjanak egy különleges projectbe. Most egy pályázat segítségével plusz forrásokat szerezhetnek ezek az intézmények is.
Támogatott tartalomTeszten a Xiaomi Watch S4.
Jövő héten 423 millió forint a tét.
Zuhogó esőben végezték el a javítást.
A történész Orbán Viktor 12 pontjára reagált.
A Tisza Párt elnöke szerint a történelem azoké, akik mernek lépni, amikor eljön az idő.
A törvénymódosítási csomag tanulmányozására már nem jutott idő.
Az érintettek 60 nap haladékot kaptak.
Mindössze harminc kilogrammos volt, amikor rátaláltak.
Háromnapnyi ámokfutásnak vetett véget egyetlen mondattal.
A többség visszaszerzéséhez 4 képviselőre lenne szükségük.
A miniszterelnök vétójogot követel a kormányoknak.
A gyanúsított a helyszínről Siófokig menekült, ahol balesetet szenvedett, a rendőrök elfogták.
Magyarország legjobb szakemberei küzdöttek a tévés életéért.
Az egész város le van zárva.
Nyolc napot töltöttek volna az űrben, de majd egy év lett belőle.
A nézők nem látták szívesen J. D. Vance-t és a feleségét.
A konfliktus kiújulására figyelmeztet az iszlamista szervezet.
Willi Orbán is végigjátszotta a Borussia Dortmund elleni összecsapást.
Csapata ennek ellenére kikapott.
A szurkolók a magyar válogatott csapatkapitányára voksoltak a legtöbben.
A debreceni emberhegy másodpercek alatt kivégezte ellenfelét.
Az eltiltott úszó úgy érzi, „nagy gáz” lesz, ha az ügye nem hoz változást.
A norvég csatár Alan Shearer csúcsát adta át a múltnak.
A leköszönő elnök védelmébe vette a vitatott nemű algériai ökölvívót.
A királyiak berágtak, és a bojkottól sem riadnak vissza.
A nyíregyházi Petrimán Milán 20 évesen felrobbantotta a debreceni sportcsarnokot.
A hírek szerint az állatorvos megúszta a súlyosabb sérülést.
A jövő oktatása már a kapukat döngeti.
A 150-300 méteres mélységben történik a legtöbb incidens.
Millie Bobby Brown mellett Miley Cyrus és Selena Gomez is ebben a cipőben járt.
Az Oppenheimer sztárja bújik Alex Murdaugh bőrébe egy új hollywoodi produkcióban.
Nagyon sok ember fog meghalni, ha Oroszország figyelmen kívül hagyja a tűzszünetet.
Az orosz elnök feltette a kérdést: elengedjék-e őket a civilek elleni bűncselekmények után?
Semjén Zsolt és Orbán Viktor énekelte a Kossuth-nótát Puzsér Róbert kocsmájában.
Fél év alatt ez már a negyedik ilyen alkalom.
Gazdaságos helyett leginkább garázdaságként tudunk a legújabb iPhone-ra hivatkozni, ami se nem olcsó, se nem SE.
Nézze meg ön is, miként változik a lomtalanítási rendszer Budapesten!
Úgy vélik, ezt ők nem tudják megoldani, és másoktól sem várják el.
Retró bútorok, sör-virsli, Zsolnay csészék és alumíniumtálcák. Ezt kínálták a Kádár-kor budapesti vendéglátóhelyei.
Ökobarát pihenés, lenyűgöző kilátás és önellátó konyha a Dunakanyarban.
Erről a Ménesi úti épületről már az is hallhatott, aki nem az ELTE-re járt. Rengeteg magyar tudós, kutató és író vagy éppen zeneszerző tanult itt.
Az Állatorvosi Kamara szigorításával egyidejűleg a Nébih is új szankciót vezetett be.
Az esetről dr. Kajó Cecília állatvédelemmel foglalkozó jogászt kérdeztük.
A kutatások meglepő eredményt hoztak.
Döntések, amikre egy jövőbeli generáció is büszke lenne.
Miért jön Magyarországra több ezer amerikai katona?
"Ha mi erről anyák beszélünk, már rég kihalt volna az emberiség."
Teknősbéka felsőruházat.
Vakoknak segít visszaszerezni a látásukat a magyar orvos.
Rántotthús-függőségben élünk.
Élve eltemetve - A 33 chilei bányász története.
Fanni és Károly megpróbálja megmenteni a házasságukat.
Teljesen sérülésmentes az autó, jelen állapotában látszana, hogy tényleg eredeti.
Banális hiba miatt hívják vissza az oldschool terepjárókat.
Sorozatunkban bemutatjuk a magyar utak legmeghatározóbb típusait, generációk álmait és rémálmait, a családok második legnagyobb értéktárgyait.
Új formanyelvet és friss technikát ígérnek.
Minden autónak megvan a maga sorsa, de ennek a Sprinternek különleges életet szántak.
Több okból is jól jönne ez a gyártónak.
107 593 mérföldet futott, eddig 13 tulajdonosa volt, de alapvetően jó állapotú.
Mi nem az Operában voltunk, de remekül szórakoztunk. Talán mindenki ismeri a Hyppolit, a lakáj című film egyik klasszikus jelenetét, amire utalunk. Minden körülmények között - nagyjából elmondható arról a három autóról is, amiket teszteltünk. Sajnos az emberek jelentős részének ma már a napi "rutin" része a dugóban araszolás és menekülő útvonal keresés. Mi viszont meg is találtuk, mutatjuk!
Támogatott tartalomAz Anaga-hegységben a szubtrópusi esőerdők, bájos falvak, az ember és természet harmóniája dominál.
Hitellel történő ingatlanvásárláskor adódhat olyan helyzet, ami megnehezítheti vagy megakadályozhatja ezt. Mutatunk néhányat, amire figyelj!
A lakáshitel folyósításának feltétele a szerzőséd vagy a kötelezettségvállalás közjegyzői okiratba foglalása. De mit is jelent ez pontosan?
A Halálos iramban ikonikus autója sokak kedvence lett, de mi a Toyota Supra múltja, és vajon merre tart a jövője?
Az ügyvéd válaszol, hogy mi történik a különböző megtakarításokkal, ha a tulajdonosuk elhunyt, és milyen szabályok vonatkoznak az öröklésükre.
A szabad felhasználású jelzáloghitelnél te döntheted el, mire használod. Ideális lehet lakásfelújításra vagy nagyobb kiadás fedezésére is.