Több mint száz menekült sérült meg a lengyel határ ostromában

GettyImages-1236598915
2021.11.20. 17:48

A nyomozóbizottság 109 sérültet azonosított a menekültek között, akik részt vettek a lengyel határ november 16-i ostromában – mondta Igor Csernyak, a Grodnói Területi Nyomozó Bizottság osztályvezetője a Belta belarusz hírügynökségnek.

A nyomozók négy napja dolgoznak azon, hogy dokumentálják a lengyel fél embertelen magatartásának következményeit, amely az Európai Unióban menedékjogot kérő menekültekkel szemben vízágyúkat, hanggránátokat és könnygázt vetett be. A mai napig 109 sérültről tudunk, közülük 22 nő, 15 kiskorú és 10 gyerek

– mondta Igor Csernyák, hozzátéve, hogy az összes sértettet kihallgatták. A sérülések jellegéről elmondta, hogy elsősorban szemégésről, torokfájásról, mellkasi fájdalomról, szédülésről és hányingerről beszélhetünk.

Valószínűleg vegyszeres mérgezésről van szó. Ezt a szakértők is megerősítették

– mondta az osztályvezető.

A november 16-i eseményekről az Index is beszámolt, a lengyel hatóságok jelentései alapján akkor három határvédő sérült meg. Az ostrom két órán át tartott, a lengyel rendvédelmi tárca szerint a külföldiek kövekkel és belaruszoktól kapott hanggránátokkal támadtak a határvédőkre.

A lengyel–belarusz határon több ezer menekült próbált meg kétségbeesetten bejutni Lengyelországba. A határőrséget mintegy tizenötezer katonával erősítették meg, hogy megakadályozzák a szögesdrót kerítés szétbontását.

(Borítókép: A lengyel határ ostroma 2021. november 16-án. Fotó: Stringer / Anadolu Agency / Getty Images)