Olaf Scholz szombaton az Szociáldemokrata Párt ifjúsági szervezetének közgyűlésén azt nyilatkozta: elképzelhető, hogy a koronavírus miatt kénytelenek lesznek lezárni az országot.
A hónap elején még az alakuló kormánykoalíció egyik pártjának vezetője azt nyilatkozta: biztos, hogy nem szeretnének újabb korlátozásokat. Azóta viszont jelentősen romlott a járványhelyzet Németországban, ez késztethette őket arra, hogy újragondolják a stratégiát.
A kancellár a közgyűlésen elhangzottakat a Twitteren is megerősítette később. Itt már azt is leírta, hogy létrehoznak egy válságstábot, amelynek feladata az lesz, hogy meghatározza: miként léphetnének fel a koronavírus és kifejezetten az omikron-variáns ellen hatékonyabban.
Mindent megteszünk, amit muszáj. Egyelőre nincs olyan lépés, amelynek a szükségességét kizárhatnánk
– szögezte le.
Wir etablieren einen Krisenstab und entwickeln einen neuen, präzisen Umgang mit den aktuellen Herausforderungen zu #Corona und #Omicron. Wir werden alles tun, was nötig ist. Es gibt nichts, was nicht in Betracht gezogen werden kann.
— Olaf Scholz (@OlafScholz) November 27, 2021
Olaf Scholz decemberben válhatja Angela Merkelt a kancellári székben; erről itt írtunk bővebben:
Már december második hetében Olaf Scholz lehet a beiktatott új kancellár.
(via Bild)
A Lekhim gyógyszeripari csoport harkivi gyára készen áll a koronavírus, az influenza és a gyermekbénulás elleni védőoltás ukrajnai gyártására – jelentette be Viktor Ljasko ukrán egészségügyi miniszter a közösségi oldalán.
A bejegyzésből kiderült, hogy az üzem óránként több mint tízezer, évente több mint 30 millió adag vakcinát lesz képes előállítani. A miniszteri kabinet arról döntött, a cég adómentességet kap a gyártáshoz szükséges infrastruktúra importjára.
Bejegyzésében Ljasko kiemelte, hogy Ukrajna hamarosan saját oltóanyaggyártó kapacitással rendelkezik majd. A gyártás a tervek szerint 2022-ben indul – írja a Kárpáti Igaz Szó.
Több tucat, koronavírussal fertőzött személy érkezhetett az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtérre Dél-Afrikából a KLM holland légitársaság két járatán – közölték pénteken este a holland egészségügyi hatóságok.
A tájékoztatás szerint most minden, pozitívnak tesztelt utast további szűrővizsgálatnak vetnek alá, hogy kiderítsék, vannak-e közöttük olyanok, akik a koronavírus új, omikronnak elnevezett dél-afrikai variánsával fertőződtek meg.
A holland kormány péntek reggel függesztette fel a járatokat a járványügyi szempontból kockázatosnak ítélt térséggel, ugyanakkor a már úton lévő repülőgépeket fogadták, az utasokat pedig megérkezésükkor szűrővizsgálatnak vetették alá, és karanténba helyezték.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken aggasztónak minősítette a nagyszámú mutációval rendelkező omikron-vírusvariánst. A WHO szerint az előzetes bizonyítékok alapján az újrafertőződés fokozott kockázata áll fenn ennél a variánsnál a többi, szintén aggodalomra okot adó variánshoz képest – számolt be az MTI.
Hétvégén is jelentkezik az Index hírösszefoglalója, melyben beszámolunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és ismertetjük a legfontosabb tudnivalókat.