Kirúgással fenyegette meg alkalmazottját az Amazon diszpécsere, mert vissza akart fordulni a tornádó elől a raktárba

2021.12.18. 15:31

Másnap reggelre nem lesz munkád – hangzott a fenyegetés az Amazon egy Illinois állambeli kézbesítőjének, aki a halottak tömegét maga után hagyó tornádó elől vissza szeretett volna térni a cég raktárába.

A Bloomberg cikke szerint a kézbesítő arról számolt be a diszpécsernek, hogy tornádószirénákat hallott, aki erre azzal reagált, hogy ezek „csak figyelmeztetések.” Kétszer azt mondták a kézbesítőnek, hogy folytassa a szállítást, végül arra utasították, menjen az óvóhelyére egy negyed óra-húsz percre, majd folytassa a szokott módon. A sofőr ekkor arra panaszkodott, hogy az autó nem nyújt kellő védelmet a tornádó ellen, szeretett volna a bázisra visszatérni. A diszpécser erre úgy reagált, hogy „a legbiztonságosabb az, ha pontosan ott maradsz, ahol vagy”. Majd közölte:

Ha visszatérsz a csomagjaiddal, az úgy lesz tekintve, hogy megtagadtad az útvonalat, ami úgy fog végződni, hogy másnap reggelre nem lesz munkád.

Pedig a sofőr aggodalma nagyon is érthető volt, a tornádó autókat is levegőbe röpített, ennek ellenére neki sikerült épségben megúsznia a pusztítást. Nem úgy az Illinois állambeli Amazon-raktárnak, ahol legalább egy ember meghalt és többen az épületben rekedtek. 

A Bloomberg kérdésére az Amazon azt állította, hogy vizsgálják az esetet, a diszpécsernek pedig nem lett volna joga kirúgással fenyegetőzni. Úgy fogalmaztak:

A diszpécsernek azonnal utasítania kellett volna a sofőrt, hogy keressen menedéket, amikor a sofőr tornádószirénát hallott. (...) A diszpécser semmilyen körülmények között nem fenyegethette volna a sofőr foglalkoztatását, ezért kivizsgáljuk az eset minden részletét, és megtesszük a szükséges lépéseket.

Persze kérdéses, hogy az Amazon esetében mindez mennyire vehető komolyan, ugyanis a Jeff Bezos tulajdonolta cég hírhedten kegyetlenül bánik a munkavállalóival. Ráadásul – amint arról az Index is beszámolt – Jeff Bezost a jelek szerint eleinte az sem foglalkoztatta különösebben, hogy az Amazonnak hat alkalmazottja is meghalt a múlt heti természeti katasztrófa következtében, ugyanis a tragédia napján részvétnyilvánítás helyett inkább az űrturizmus sikeréről posztolt, munkavállalóiról pedig csak másnap emlékezett meg, miután előző bejegyzése közfelháborodást váltott ki.

A Kentucky, Illinois, Tennessee, Missouri és Arkansas államokra lesújtó katasztrófát az elmúlt száz év egyik leghalálosabb tornádójaként emlegetik az Egyesült Államokban. A halottak pontos számát továbbra sem tudni, eddig csak Kentuckyban több mint 80 halottról számoltak be.

(via Bloomberg)



  • Tippek
  • Bankszámla