A TEK-nek fel sem tűnt, pedig méterekre volt Orbán Viktortól
További Külföld cikkek
- Vörös listára helyezhetik az Interpolnál a Magyarországra menekült lengyel miniszterhelyettest
- Új külügyminisztert nevezett ki a szíriai vezetés
- Az Egyesült Államok felajánlotta segítségét a németországi terrortámadás kivizsgálásához
- A volt skót igazságügyi miniszter is megszólalt a Lockerbie-merényletről
- A szerb elnök bejelentette: Moszkvába utazik az uniós kormányfő, aki összekapott Zelenszkijjel
Minden további nélkül besétált a TEK által biztosított V4-csúcsra Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő, aki még Macron közelében is készített minderről egy szelfit.
Szabó Bálint tavaly év elején azzal került be a hírekbe, hogy eltűntként keresték őt a rendőrök, miután egy nagy leleplezést ígért Szegeden. Szokatlan politikai életútjáról ebben a cikkükben írtunk részletesen.
A képviselő még decemberben osztott meg több fotót a Facebookon, ahol azon a V4-es csúcson látható, amelynek Emmanuel Macron francia elnök is a vendége volt. A találkozót a TEK biztosította, és a Belügyminisztérium utólag azt közölte, hogy nem történt semmilyen rendkívüli esemény.
Szabó Bálint fotóiból az is látszik, hogy autójával már a védett személyeket szállító konvojhoz is be tudott csatlakozni. Alighanem így sikerült bejutnia a csúcsra úgy, hogy az senkinek nem tűnt fel, holott semmi keresnivalója nem lett volna a találkozón.
A szelfis fotó mellett érdekes még egy másik, általa készített kép, amin nagyon úgy tűnik, hogy csak méterekre sétálgatott Orbán Viktortól, Emmanuel Macrontól, valamint a társaságukban levő lengyel és szlovák miniszterelnöktől, illetve Andrej Babiš volt cseh kormányfőtől.
A 24.hu szerint a Terrorelhárítási Központban tudtak az esetről, de nem akarták nyilvánosságra hozni. A szervezeten belül azonban – a lap szerint – több megrovás, valamint személyi változás is követte a mulasztást.
Szabó Bálint utólag azt mondta, azért ment be, mert tesztelni akarta az esemény biztosítását. Állítása szerint korábban más védett eseményeken is sikeresen játszotta ki a biztonságiak éberségét, és most úgy gondolta, hogy próbára teszi a rendszert akkor, amikor a világ egyik legvédettebb politikusa, Emmanuel Macron érkezik Magyarországra. Szerinte abszurd, hogy milyen könnyen jutott a védelem ellenére az elnök közelébe.
Már húsz perce ment a tárgyalás, amikor felfigyeltek rám. Akkor megkértek, hogy diszkréten távozzak a teremből
– fogalmazott a képviselő, aki azt állította, hogy miután publikálta a fotókat, több telefonhívást is kapott, amellyel arra akarták rávenni, hogy távolítsa el a posztot.
(via 24.hu)
(Borítókép: Szabó Bálint a budapesti V4-csúcson a Várkert Bazárban 2021. december 13-án. Fotó: Szabó Bálint / Facebook)