Kikerült egy bizalmas dokumentum Észak-Koreáról, az atom van a háttérben

2022.02.06. 14:18
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ – UN) egy bizalmas dokumentuma szerint Észak-Korea továbbra sem hagyott fel illegális nukleáris és ballisztikus rakétaprogramjai kivitelezésével.

Phenjanban, Korea egyik legrégibb városában már tavaly óta dolgoznak az ENSZ által nem engedélyezett atomrakéta-projekten, és az elmúlt hetekben tesztkilövéseket is végeztek, melyek – mivel nagyon nagy intenzitással és sűrűn történtek egymás után – nagyban károsíthatják a helyi környezetet. Az Egyesült Nemzetek Szervezete már több alkalommal is figyelmeztette Észak-Koreát, hogy tartsa be a rá kiszabott szankciókat, és szüntesse be atomprogramjait. 

Az ENSZ egy bizalmas jelentéséből készült kivonat arról számol be, hogy Észak-Korea a mai napig nem hagyott fel a fent említett tevékenységekkel, melyekhez fő anyagi forrásuk a rengeteg, elektronikus úton, törvénytelenül eltulajdonított kriptovaluta. Ezeket a forrásokat 2020 és 2021 közepe között észak-amerikai, európai és ázsiai tőzsdékről szerezték kibernetikus táveszközökkel – fogalmazott az AlJazeera.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Észak-Koreára vonatkozó szankciókat tárgyaló tanácsa péntek éjjel kapta meg a szankciófigyelők éves jelentését, melyben a következő állt:

Bár további nukleáris vagy ballisztikus teszteket nem tapasztalhattunk, Észak-Korea továbbra is állít elő atommaghasadást előidézni képes anyagokat. Ezekkel az anyagokkal pedig folytatják kísérleteiket.

Az évek során az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankcióival megtiltotta Észak-Koreának az olyan árukkal való kereskedelmet, mint a szén, a vas, az ólom, a textilfélék és a tenger gyümölcsei, mert nagy mennyiségű tiltott árukereskedelmet észleltek belőlük.

Az Észak-Koreában a Covid–19-járvány miatt bevezetett határblokád óta ezek a tiltott tranzakciók lényegesen csökkentek az elemzők szerint, ugyanakkor látszólag a szankciók bevezetése nem volt elég azok teljes megszüntetéséhez, így erre lehet számítani a nukleáris projektek kapcsán is.