Egy új kutatásban a Szputnyik V és a Sinopharm hatását és biztonságosságát vizsgálták – ismertette az összehasonlító tanulmányt Dobson Szabolcs gyógyszer-engedélyeztetési szakértő.
A Belaruszban végzett vizsgálatban részt vevő hatvanfős, 29–73 év közötti, leginkább (70 százalék) nőkből álló csoportból harmincan kaptak Szputnyik V- és ugyanannyian Sinopharm-vakcinát. Az eredmény alapján a Szputnyik V erősebb immunválaszt váltott ki, mint a Sinopharm, mind az első oltás utáni 42. napon, mind hat hónap múlva. A vizsgálat alanyai mindkét vakcinából két oltást kaptak.
Gibraltáron és Kubán már három adagnyi vakcinát kaptak az állampolgárok, Chilében 245, Szingapúrban 239 az átoltottsági mutató száz lakosra vetítve, közölte a CNN. Az Európai Unióban Málta áll a legjobban 237, majd Dánia 226-os értékkel, Bulgária zárja a sort 61-es mutatóval.
Kína szárazföldi részén száz lakosra 209 védőoltás jut, Ausztráliában 201, Németországban 200. Magyarországon száz lakosra vetítve 166 ez az érték, míg Japánban 168, az Amerikai Egyesült Államokban pedig 164. A szomszédos országok közül Romániában száz állampolgár eddig 86 dózis oltást kapott, Ukrajnában hetvenet.
Afrika rosszul áll átoltottságban, például Elefántcsontparton 28 ez a mutató, Nigériában tíz, Tanzániában öt, Burundiban egy.
Az első oltást Kínában s az USA-ban már több mint 420 napja beadták, Burundiban még négy hónapja sincs. Kínában hárommmilliárd, Indiában 1,7 milliárd, az Amerikai Egyesült Államokban 544 ezer adagnyi védőoltást adtak be eddig, Pitcairn-szigetén 94 dózist.
Bár számos országban megkezdődött már az 5–11 év közötti gyermekek oltása a koronavírus ellen, ám akár az Amerikai Egyesült Államokban, akár Európa-szerte alacsonyak az átoltottsági mutatók, írta a Japan News.
A tengerentúlon a hatóságok már október végén engedélyezték a Pfizer-BioNTech vakcinájának az alkalmazását. Akkor a gyerekeket oltották kórházakban, iskolákban is. Ugyanakkor 28 millió gyermekből 6,6 millió kapott eddig legalább egy dózist.
Felmérések szerint az amerikai szülők harminc százaléka elveti a vakcinát, és 33 százalék azt jelezte: még kivár a védőoltás beadásával. Nem egy amerikai államban a kormányzat százdolláros ajándékutalványt ajánl fel az oltakozó gyermekeknek, illetve szüleiknek.
Európában november végétől vehetik fel kiskorúak a vakcinát. Franciaországban az 5 és 9 év közöttiek 2,8, a 10–11 évesek 8,4 százaléka kapott legalább egy dózist, Németországban mintegy két hónap alatt az 5–11 éves gyermekek csaknem húsz százalékának adták be a vakcinát koronavírus ellen.
A Novavax csütörtökön bejelentette, hogy a koronavírus elleni vakcinája hatékony és biztonságos a 12 és 17 év közötti fiatalok körében egy most publikált felmérésük alapján – írja a FOX News.
A gyártó legfrissebb tanulmányába 2247 fiatalt vont be. A 12 és 17 év közötti gyerekek körében elvégzett felmérések azt mutatták, hogy a kétdózisú vakcina 80 százalékban volt hatékony.
Mint ismert, a gyártó vakcinája az első olyan fehérjealapú vakcina, amely alkalmazási engedélyt kapott az EU-ban. Korábban már az Egyesült Királyságban, Európában lévő hatóságok is zöld utat adtak a felnőtt lakosság körében történő oltás alkalmazásához.
Az Egyesült Államokban ugyanakkor még jóváhagyásra vár a vakcina engedélyezése.
(via FOX News)
A világon 405 904 465 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 788 906 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai alapján.
Egy nappal korábban a világon 403 218 603 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 777 206 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV–2 vírus okozta Covid–19 betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 77 428 574. A halálos áldozatok száma 915 430.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.
(via MTI)
Megszűnt a külföldről Angliába utazók érkezés utáni koronavírus-tesztelési kötelezettsége pénteken. Az új szabályozás brit idő szerint hajnali 4 órakor, közép-európai idő szerint 5-kor lépett érvénybe, és a koronavírus ellen teljeskörűen beoltott utasokra vonatkozik.
Ezzel teljesen megszűntek az Angliába utazók koronavírus-tesztelési kötelezettségei.
Január első hetéig a beutazóknak az indulás előtt is koronavírustesztet kellett végeztetniük, az érkezés után pedig PCR-szűrésnek kellett alávetniük magukat, és ennek eredményét elkülönítésben kellett megvárniuk.
Az indulás előtti kötelező tesztet az idei év elején már eltörölte a brit kormány, és nem sokkal később az érkezés utáni PCR-teszt elvégzésének kötelmét is feloldották, de az érkezés utáni második nap végéig el kellett végeztetni egy gyorstesztet.
A brit kormány január végén hozott döntése alapján azonban péntektől ez az utolsó tesztkötelezettség is megszűnt a teljeskörűen beoltott beutazók esetében.
Grant Shapps brit közlekedési miniszter az új szabályozást ismertetve annak idején úgy fogalmazott: egyértelművé vált, hogy az utazáshoz kötődő koronavírus-tesztelés fenntartása már nem jár gyakorlati haszonnal a teljeskörűen beoltott utasok esetében.
A brit kormány jelenleg a Covaxin, a Moderna, a Janssen, a Novavax (Nuvaxovid és Covovax), az Oxford/AstraZeneca, a Pfizer/BioNTech, valamint a kínai Sinopharm és Sinovac oltóanyagait ismeri el.
A nem teljesen beoltottaknak péntektől a beutazáshoz az indulás előtti két napban elvégzett koronavírusteszt negatív leletét kell felmutatniuk, és az érkezés utáni második nap végéig is egy PCR-tesztet el kell végeztetniük. Ennek a tesztnek az időpontját még az indulás előtt le kell foglalniuk.
Nekik sem kell azonban angliai érkezésük után elkülönítésbe vonulniuk, csak abban az esetben, ha a beutazás utáni PCR-teszt eredménye pozitív.
(via MTI)