A drónoknál többről szólt Erdoğan kijevi látogatása
További Külföld cikkek
- Georgia 2028-ig felfüggeszti a csatlakozási tárgyalások megkezdését az EU-val
- Németországban őrizetbe vettek egy fiatalkorú férfit, aki terrortámadásra készülhetett
- Vlagyimir Putyin fél megnyomni a piros gombot
- Többezres tüntetések követték a romániai választások eredményét
- A francia kormány teljesíti Marine Le Pen egyik fő követelését
Ukrajnában és Oroszországban az elmúlt napokban egymást váltották az európai nagypolitika szereplői. Köztük volt az a Recep Tayyip Erdoğan is, aki egyre több támogatást nyújt Ukrajnának, most mégis békítő szerepkörben próbál föllépni az egyre élesedő konfliktusban.
Törökország Bayraktar TB2 típusú drónokat adott el Ukrajnának, amit a donyecki és luhanszki szeparatisták ellen először 2021 októberében vetett be a hadsereg. A drón egy szeparatista tarackot pusztított el több kilométeres távolságból, ezzel jócskán meglepve az ellenséget.
Decemberben Vlagyimir Putyin közvetlen telefonhívásban tiltakozott a török drónok Ukrajnába szállítása ellen, provokatív és destruktív lépésnek bélyegezve azt. Alekszej Reznyikov ukrán védelmi miniszter még októberben egyezett meg arról a törökökkel, hogy Kijevtől nem messze egy gyárat építenek föl a Bayraktar drónok gyártására. A miniszter elmondta azt is, hogy a helyileg gyártott drónokból Törökország is vásárolni fog.
A török drónok népszerűsége
a 2020-as karabahi háborúban ugrott meg, ugyanis azok nagy szerepet játszottak az azeri hadsereg győzelmében az örmények fölött.
A drónok ugyanakkor jól vizsgáztak már a líbiai és a szíriai konfliktusban is korábban. Népszerűségük okai között van, hogy a hatékonyságuk mellett viszonylag olcsón lehet hozzájuk jutni.
Petro Burkovszkij ukrán elemző szerint pedig a drónvásárlások nemcsak a hadsereg, hanem a lakosság morálját is pozitívan befolyásolták. Bár Törökország és Oroszország többször is együttműködött a közelmúltban, az rendkívül feszültté tenné a kapcsolatokat a két ország között, ha a Bayraktar drónok nagy veszteségeket okoznának az oroszoknak.
Nem véletlen az sem, hogy nemrégiben kiszivárgott, hogy az oroszok állítólag olyan kamuvideót terveznek megrendezni, amely egy oroszok elleni állítólagos ukrán támadást lenne hivatott bemutatni és a világ elé tárni mint egy esetleges ürügyet az Ukrajna elleni háború azonnali megindításához. Ezeken a felvételeken szerepeltek volna az ukránoknak szállított Bayraktar drónok maradványai is. Ezzel is bizonyítva a NATO-tagállam Törökország részvételét, azaz áttételesen a nyugati katonai tömb megjelenését a fegyveres konfliktusban.
A hullámzó orosz–török viszonynak történelmi okai is vannak, ugyanis a Fekete-tenger térségében és a Balkánon már az újkor kezdetétől folyamatosan rivalizált egymással az Oszmán Birodalom és a cári Oroszország. A XVIII–XIX. században egyre inkább utóbbi kerekedett felül, és míg a törököknek a balkáni területek megtartása, addig az oroszoknak már a melegtengeri szorosok, a Boszporusz és a Dardanellák fölötti ellenőrzés megszerzése volt a céljuk.
A Boszporusz és a Dardanellák az orosz–ukrán konfliktus kapcsán is kulcsszerepet játszottak, és játszhatnak a jelenlegi helyzet eszkalálódása esetén is. 2014-ben például a törökök nem engedték át az amerikai flottát a szorosokon a Fekete-tengerre, míg
a balti-tengeri orosz flotta már megkapta az engedélyt az átkelésre a török kormányzattól.
A Balkán, a Kaukázus és a Közel-Kelet azonban a néhol szívélyesebbnek tűnő kapcsolat ellenére a két állam rivalizálásának terepe. Igaz ez még akkor is, ha Erdoğan – annak ellenére, hogy NATO-tagország elnöke – Kijevben kijelentette, hogy
a Nyugat egyelőre semmit nem tett a helyzet megoldásáért, és a helyzetet csak súlyosbították.
A Balkánon a muszlim többségű Bosznia-Hercegovinában a bosnyákokat támogatják a törökök, míg az oroszok a Milorad Dodik-féle Republika Srpska mögött állnak.
A Kaukázusban ez az ellentét az örmény–azeri konfliktusban mutatkozik meg, ahol a muszlim azerieket támogatta fegyverekkel a török kormányzat, míg a keleti keresztény örményeket az oroszok. A magyar kormányzat is egyensúlyoz a két hatalom között, ugyanis az elmúlt időszakban mind Törökországgal, mind Oroszországgal kötöttünk megállapodásokat.
Míg Bosznia-Hercegovinában és a Balkánon Orbán Viktor inkább az oroszok által támogatott politikusok mögé áll be, addig a karabahi konfliktusban inkább a törökök támogatást élvező azeriek mellé sorakozott fel a külügy.
Kérdés ugyanakkor, hogy Ukrajna támogatása az oroszokkal való rivalizálás mellett miért éri meg Ankarának. A Volodimir Zelenszkij ukrán és Erdoğan török elnök közötti találkozó ideje alatt Denisz Smihal ukrán miniszterelnök és Mehmet Muş török kereskedelmi miniszter aláírtak egy, a két ország közötti szabadkereskedelmi megállapodást. Az elemzők szerint ez az egyezmény Ukrajna számára hátrányos – tekintve a két ország gazdasági fejlettségét –, azonban ez előfeltétele a Bayraktar drónok szállításának is.
Ezenkívül sok török emigráns menekült Ukrajnába Erdoğan elnök megtorlásai elől, akik közül lehet, hogy többek kiadását is vállalta informálisan az ukrán kormányzat. A Törökországban terroristának nyilvánított, gülenista kapcsolatokkal vádolt személyek közül az elmúlt években többeket is hazaküldtek, ahol letartóztatták őket. Az elmúlt napokban ráadásul arról is szóltak hírek, hogy
a török titkosszolgálat egy volt katonatisztet rabolt el Ukrajnából.
Jevgenyija Gaber kijevi elemző szerint Erdoğan azért is érkezett Ukrajnába, mert növekvő kétségei vannak a krími tatárok helyzetével, valamint a Putyinnal való közvetlen tárgyalás lehetőségével kapcsolatban.
Törökország speciális helyzetben van, ez adódik abból is, hogy a Fekete-tenger déli partjánál helyezkedik el földrajzilag. A kijevi elemző szerint
Törökország egy olyan állam, amely NATO-tagsága ellenére különleges kapcsolatban áll Oroszországgal, ezért pedig jó hintapolitikát tud folytatni.
Törökország ugyanakkor nem az egyetlen regionális hatalom, amely Ukrajna mellett kiállt. Az Egyesült Királyság a 2018-as Szkripal-ügy óta jellemzően éles hangot üt meg Oroszországgal szemben, ebben pedig Lengyelországgal találták meg a közös nevezőt. A varsói kormányzat többször is nyíltan kiállt Ukrajna mellett, és a britekkel együtt fegyvereket is szállítanak az ukránoknak.
A segítség mögött azonban hatalmi motivációk is vannak. A lengyel–brit egymásra találás Ukrajna ügyében annak is köszönhető, hogy az Egyesült Királyság a Brexit óta egyre inkább távolodik a német–francia kontinentális tengelytől, ezt az AUKUS-megállapodás is bizonyítja. Lengyelország mindeközben már nemcsak lakosságszámban, hanem dinamikusan fejlődő gazdaságának köszönhetően politikailag is egyre fontosabb szereplője Európának. Ugyanakkor mindezek emellett a lengyel kormányzatnak sok konfliktusa van jogállamisági ügyek tekintetében az EU-val.
Érdekesség, hogy egy ukrán lap nemrég a brit nagykövetet tekintette Ukrajna ötödik legbefolyásosabb személyének, emellett 1,25 milliárd fontos hitelt kaptak fejlesztések finanszírozására.
Lengyelország szempontjából történelmileg is fontos, hogy erős szereplőként tudjon fellépni az egykori keleti területein,
amelyek most Litvániában, Belaruszban és Ukrajnában találhatók.
Szimbolikus jelentőségű, hogy 2020-ban a lublini háromszögben Lengyelország, Litvánia és Ukrajna vett részt, a találkozó pedig helyszínével és a résztvevőkkel a történelmi Lengyelország 1569-es, első Rzeczpospolitájának létrehozására utalt. Itt jött létre az az alkotmányos monarchia, amely a lengyel–litván perszonáluniónak köszönhetően Európa akkori legnagyobb kiterjedésű állama volt.
Ehhez a formálódó brit–lengyel–ukrán szövetséghez csatlakozhat a közeljövőben Törökország.
(Borítókép: Az ukrán elnöki sajtószolgálat által közreadott képen Volodimir Zelenszkij ukrán államfő (j) és Recep Tayyip Erdo ğ an török elnök megbeszélést folytat Kijevben 2022. február 3-án. Fotó: MTI / AP / Ukrán elnöki sajtószolgálat)