![](https://kep.index.hu/1/0/4188/41883/418836/41883626_3197344_cb2321c03c02f81c04d3ce6e8d534b5d_wm.jpg)
Ukrajnában valamelyest csökkent a friss fertőzöttek száma, mintegy 31 ezer új megbetegedést diagnosztizáltak pénteken. Az előző napon csaknem 35 ezer új esetet szűrtek ki. A szomszédos államban átlépte a 4,7 milliót az igazolt fertőzések száma.
A Covid–19 és szövődményei miatt 260 beteg halt meg az elmúlt 24 órában, csütörtökön 282 fertőzött veszítette az életét, írta a karpatalja.ma. Ukrajnában 104 ezren lelték halálukat a kórban az utóbbi két évben. A járvány kezdete óta 3,9 millióan felépültek már a vírusfertőzésből.
A kórházakban mintegy 3200 fertőzöttet kezelnek Ukrajnában.
Túl korai és a jelenlegi adatok szerint megalapozatlan valamennyi korlátozás feloldása Nagy-Britanniában – közölte a Brit Egészségügyi Társaság (BMA). A szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy a tesztelés és a karanténok felfüggesztése az esetszámok emelkedéséhez vezethet.
Boris Johnson miniszterelnök múlt héten közölte a törvényhozás tagjaival, hogy a karanténkötelezettséget a tervezettnél egy hónappal előbb, február 24-én fel kívánja oldani – írja a Guardian.
Chaand Nagpaul, a BMA elnöke elmondta, hogy az esetek száma még mindig rendkívül magas, az Országos Statisztikai Hivatal szerint múlt héten az országban minden huszadik ember fertőzött volt.
Akkor sem kell koronavírustesztet végeztetniük az Ukrajnából Angliába utazóknak, ha korábban nem oltották be őket teljes körűen a vírus ellen – közölte a brit közlekedési minisztérium. A tárca bejelentése szerint az azonnali hatállyal érvénybe léptetett intézkedést a jelenlegi ukrajnai politikai helyzet indokolja. A pénteken késő este ismertetett intézkedés alapján a szabályozás alól azonnali hatállyal mentesültek az Ukrajnából Angliába beutazók.
Nekik akkor sem kell az indulás előtt koronavírus-szűrésnek alávetniük magukat, ha a nagy-britanniai feltételrendszer szerint nem számítanak teljes körűen beoltottnak a koronavírus ellen. A teljes körűen beoltott beutazók esetében a brit kormány már hetekkel ezelőtt megszüntette a tesztelési kötelezettségeket – számolt be az MTI.
Jó reggelt!
Indul az Index hétvégi hírösszefoglalója, melyben beszámolunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és ismertetjük a legfontosabb tudnivalókat.
Jó egészséget, vigyázzanak magukra!