Lviv város polgármesterének közlésére hivatkozva megírtuk szombaton, hogy orosz ejtőernyősök érkeztek három helikopterrel Ukrajna nyugati, eddig nem támadott régiójába, a Lvivi területre. Itt aztán össze is csaptak a helyi védelmi erőkkel Brodi városánál.
A történet azóta furcsa fordulatot vett, ugyanis
AZ UKRÁN NEMZetBIZTONSÁGI SZOLGÁLAT (SZBU) AZÓTA CÁFOLTA A POLGÁRMESTER KÖZLEMÉNYÉT.
Azt írták: a térségben valóban járt helikopter, de nem három, hanem csak egy,
RÁADÁSUL AZ IS EGY UKRÁN HELIKOPTER VOLT, NEM OROSZ.
Közlésük szerint a helikopter felderítő céllal érkezett oda, senki sem szállt vagy ugrott le róla, így pedig nem is csaptak össze a helyi ukrán erőkkel.
A Reuters megkeresésére a lvivi polgármesteri hivatal nem kívánta kommentálni a történteket.
Na de akkor miért lőtt ki rakétákat?
Az említett ukrán helikopterről felvétel is készült, amelyen viszont az látható, hogy a járműből rakétákat is kilőttek – aminek nem sok értelme van, ha tényleg nem voltak orosz csapatok a környéken.
Latest pictures: A helicopter releasing a torrent of rockets in the town of Brody today, east of Lviv #Ukraine #UkraineWar #UkraineRussiaWar #RussieUkraine pic.twitter.com/zBPBUWH5EN
— News 247 (@leenews247) February 26, 2022
A Lvivi terület önkormányzata megerősítette, hogy a felvételen egy ukrán helikopter látható. Mindemellett azt írták: aggodalomra nincs ok, minden csendes a környéken.
Olaszország 1350 katonát küldhet az Oroszország által fenyegetett NATO-országokba, azaz Magyarországra és Romániába – ezt írta vasárnap a Corriere della Serra nevű olasz lap.
Közlésük szerint a katonákat már fel is készítették a távozásra, és az olasz kormány már hétfőn rendeletet hozhat az átcsoportosításról. A mozgósítás jogalapját a NATO alapszerződésének 3. és 4. cikkelye képezi, és a katonák annak az akciónak a keretében érkeznek Kelet-Európába, amelyről napokkal ezelőtt döntött a NATO – írták.
Szijjártó Péter korábban még az orosz invázióval kapcsolatban azt mondta: nincs szükség újabb katonákra Magyarországon, mivel a magyar honvédség képes ellátni az ország védelmének a feladatát.
Nem, ebbe nem egyeztünk bele, és nem is lesz másként. Hiszen már vannak NATO-csapatok az ország területén: a Magyar Honvédség és a magyar fegyveres erők
– mondta akkor a NATO-katonák érkezésére vonatkozó kérdésre. Azt még nem tudni, hogy azóta változott-e az ezzel kapcsolatos magyar álláspont.
Az ukrán elnök vasárnap délután közölte, hogy delegációt küldenek a belarusz–ukrán határra, a Pripjaty folyó közelébe azért, hogy az oroszokkal tárgyaljanak.
Közlése szerint Aljakszandr Lukasenka elnök vállalta a felelősséget azért, hogy a térségben állomásozó orosz katonák semlegesek maradnak addig, amíg az ukrán delegáció megérkezik, tárgyal, majd távozik.
Eddig 210 ukrán civil vesztette életét az invázió kezdete óta a háborúban, 1100-an pedig megsebesültek – közölte az ukrán kormány.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mindeközben arról beszélt, hogy az erről szóló adatokat továbbították a hágai nemzetközi bíróságnak, és beperelték Oroszországot háborús bűnök miatt.
A Harkivi terület kormányzója szerint minden orosz katonát kiűztek a városból.
Teljes mértékben irányítjuk Harkivot! A fegyveres erők, a rendőrség és a védelmi erők dolgoznak, a várost teljesen megtisztítottuk az ellenségtől
– írta Oleg Szinebuhov. Vasárnap reggel ugyanő ismerte el azt, hogy az orosz csapatok áttörték a frontot, és behatoltak a városba.
A kormányzó mostani közlését egyelőre nem erősítették meg, azonban a közösségi médiában is videót tettek közzé Harkivban elfogott orosz katonákról.
Another captured in #Kharkov pic.twitter.com/6AdtrYwy79
— NEXTA (@nexta_tv) February 27, 2022
Harkivot már az invázió első perceiben rakétákkal lőtték az oroszok, mivel – állítólag – az eredeti tervük szerint már a legelső napon el akarták volna foglalni.
Ukrajna több millió font értékben kapott adományokat kriptovalutákban az oroszok elleni harcra – értesült a Sky News.
A brit portál szerint az ukrán kormány szóvivője azt mondta: a pénzt arra fogják használni, hogy „annyi orosz katonát semmisítsenek meg, amennyit csak tudnak”.
Korábban az ukrán kormány hivatalos Twitter-oldalán, valamint Mihajlo Fedorov digitalizációért felelős miniszter felhasználóján is megosztottak olyan kriptovaluta-számlákat, amelyekre adományokat várnak.
Jelentkezett az ukrán hadsereg tartalékosai közé Szerhij Sztahovszkij teniszező, aki a januári Australian Open selejtezőjében elszenvedett veresége után fejezte be aktív pályafutását.
A sportoló nemrég egy interjúban számolt be döntéséről.
Természetesen harcolnék a hazámért, ez az egyetlen ok, amiért visszamegyek. Nincs katonai tapasztalatom, de volt már fegyver a kezemben. Egyikünk sem hitte, hogy ez megtörténhet, mégis megtörtént. Úgy látom, az európai vezetők nem akarnak segíteni nekünk, hogy a kontinens jobb hely legyen a jövőben, így nekünk kell harcolnunk. De legyünk realisták, Oroszország egy 140 milliós nagyhatalom, úgyhogy nagyon nehéz lesz feltartóztatni
– jelentette ki a világranglistán korábban 31. helyen is jegyzett Sztahovszkij, aki 2013-ban Wimbledonban aratta karrierje legnagyobb sikerét, amikor a második körben búcsúztatta Roger Federert. A Sport24 beszámolójából kiderül, hogy a visszavonult teniszező régóta Magyarországon él feleségével és két gyermekével.
Németország is lezárja légterét az orosz gépek előtt az Ukrajna elleni orosz támadás miatt. Vasárnap délután három órától rendelik el a repülési tilalmat, a légtérzárlat három hónapig érvényes – írja az MTI.
A humanitárius segélyrepülések mentesülnek a tilalom alól. Berlin szerint az ukrajnai háború Vlagyimir Putyin orosz elnök műve, akit háborús uszítónak és agresszornak neveztek nyilatkozatukban.
A német kormány szerint Putyin támadása Ukrajna ellen semmivel sem igazolható, és sérti a nemzetközi jogot; Berlin pedig mindent megtesz azért, hogy segítsen az agresszió miatt szenvedő ukrajnai embereknek.
AZ ENSZ menekültügyi főbiztosa szerint már 368 ezer ember menekült el Ukrajnából.
BREAKING: #Ukraine refugee numbers have just been refreshed - these are based on data made available by national authorities. The current total is now 368,000 and continues to rise.
— UNHCR News (@RefugeesMedia) February 27, 2022
A közleményben azt írták, hogy az új információ az Ukrajnával szomszédos országok adatszolgáltatásán alapul, és a jövőben várhatóan tovább fog nőni a menekültek száma.
Szombat éjjel az ENSZ még ennél jóval kisebbre, 160 ezerre becsülte a menekültek számát. Összességében 4 millióra becsülik azoknak a számát, akik a konfliktus miatt elmenekülnek Ukrajnából (ennél valamivel pesszimistább, 5 milliós becslést fogalmazott meg az ukrán kormány).
A legtöbben Lengyelországba mennek, a lengyel belügy ugyanis már az invázió kezdete után nem sokkal közölte, hogy minden menekültet fogadnak. A lengyel–ukrán határon bizonyos helyeken akár 10 órát is várni kell a határátlépésre. Egyedül az utóbbi 15 órában több mint 45 ezer ukrán menekült Lengyelországba – írta az ENSZ.
Magyarországra is legalább 62 ezer menekült érkezett már. A MÁV ezzel összefüggésben nemrég közölte, hogy a menekültek ingyen utazhatnak majd a vonatokon.
Chris Deverell tábornok, az Egyesült Királyság összhaderőnemi parancsnokságának (Joint Forces Command) korábbi vezetője azt mondta egy interjúban: valószínűsíthető, hogy Kijev előbb-utóbb el fog esni.
Úgy fogalmazott: Európa „sötét napokat” él át, és egyelőre még korai lenne konklúziókat levonni az orosz hadjárattal kapcsolatban, de véleménye szerint
egy ponton az oroszok el fogják foglalni Kijevet, bár nem harc nélkül.
Hozzátette: az, hogy milyen véres lesz az ostrom, csak azon fog múlni, hogy a védők mennyire keményen fognak küzdeni.
Eddig úgy tűnik, hogy nagyon keményen ellenállnak, ezért nagyon véres küzdelemre lehet számítani
– mondta a tábornok, aki az interjúban arról is beszélt, hogy a jelek szerint az oroszok komoly logisztikai nehézségekkel küzdenek. Chris Deverell végül azt mondta: Vlagyimir Putyin mindent arra tett fel, hogy Ukrajnából „bábállamot csináljon”, tehát az orosz elnök nem fog megállni, és minden eszközt bevet majd ezért. Az oroszok elleni szankciókkal kapcsolatban azt mondta: vigyázni kell, hogy ne szorítsák sarokba az elnököt, mert
Egy sarokba szorított patkány nagyon veszélyes tud lenni.
Semmilyen körülmények között nem hajlandó pályára lépni a cseh labdarúgó-válogatott az Oroszország elleni világbajnoki pótselejtezőn – adta hírül az MTI a cseh szövetség vasárnapi közlése alapján.
"The Czech FA executive committee, staff members and players of the national team agreed it's not possible to play against the Russian national team in the current situation, not even on the neutral venue.
— Czech Football National Team (@ceskarepre_eng) February 27, 2022
We all want the war to end as soon as possible." pic.twitter.com/NQK6YGNoHJ
Korábban a lengyel és a svéd válogatott is hasonló bejelentést tett. Azt ugyanakkor hozzátették: tárgyalásokat folytatnak a csehekkel annak érdekében, hogy a három nemzeti sportági szervezet közös álláspontot közvetítsen a nemzetközi szövetség (FIFA) felé.
A szakadárok által ellenőrzött kelet-ukrajnai Donyeck város egyes kerületeinek vízellátása korlátozott, a település több mint 130 ezer lakosa víz nélkül maradt – számolt be vasárnap közleményében a helyi rendkívüli helyzetek minisztériuma a Telegram-csatornáján.
A tájékoztatás szerint három víztározóban van ugyan elegendő víz, de Donyeck öt területén átmenetileg korlátozták a vízellátást. A tárca hozzátette, hogy a szakembereknek sikerült helyreállítaniuk a vízszolgáltatást az egyik, korábban az ukrán hadsereg ágyúzásában megsérült tározóból. A donyecki szűrőüzemben továbbra sincs áram, feladatát egy másik szűrőüzem végzi – írja az MTI.
A Magyar Honvédség azt kérte, hogy senki se beszéljen, vagy osszon meg információt bármilyen formában arról, hogy
A BBC szerint Oroszországban pánikot eredményezett az, hogy szombat este eldőlt: Oroszországot kizárják a SWIFT nemzetközi pénzügyi rendszeréből. A brit portál szerint vasárnap már rengetegen vették ki pénzüket az orosz bankokból. Erre reagálva az Orosz Központi Bank egy külön közleményben próbálta meg nyugalomra inteni az ügyfeleket.
Az Orosz Központi Banknak elegendő erőforrása és eszköze van ahhoz, hogy fenntartsa a pénzügyi stabilitást, és biztosítsa, hogy a pénzügyi szektor továbbra is zavartalanul működjön
– írták.
Pénzügyi elemzők azt valószínűsítik, hogy hétfőn, a legtöbb pénzügyi piac újranyitásakor bezuhanhat az orosz rubel értéke a szankciók miatt, és erre reagálva az orosz állampolgárok közül még többen vehetik majd ki a pénzüket a bankokból.
Ezek az új szankciók valószínűleg súlyos károkat okoznak majd az orosz gazdaságnak és bankrendszernek
– mondta Clay Lowery, a Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) elnökhelyettese.
Azt, hogy a helyzet mekkora bizonytalanságot okozott Oroszországban, az NBC News moszkvai tudósítójának története is jól mutatja. Raf Sanchez azt írta: a szálloda, ahol jelenleg lakik, arra kérte őt, hogy már most, előre fizessen, mivel nem biztosak abban, hogy a szankció életbelépése után fizetni tudna náluk a kártyájával.
My hotel in Moscow asked me to settle the bill early because they aren’t sure if credit cards are going to work once SWIFT sanctions kick in.
— Raf Sanchez (@rafsanchez) February 26, 2022
Bill Ackman amerikai milliárdos korábban szintén arról posztolt, hogy a SWIFT-szankció életbelépése után nem lesz jó ötlet az orosz bankokban tartani a pénzt, ugyanis a lépés miatt a pénzintézetek fizetőképessége is veszélybe kerülhet. Egyben ő is azt valószínűsítette, hogy hétfőn megrohanják majd a bankokat az ügyfelek.
I wouldn’t want to keep money in a bank that can’t access the SWIFT system. Once a bank can’t transfer or receive funds from other banks, its solvency can be at risk. If I were Russian, I would take my money out now. Bank runs could begin in Russia on Monday. #StandWithUkraine
— Bill Ackman (@BillAckman) February 26, 2022
Az ukrán védelmi minisztérium közölte, hogy becslésük szerint az invázió kezdete óta 4300 orosz katonát öltek meg. Hanna Malja miniszterhelyettes ugyanakkor elismerte: ez egyelőre még csak becslés, jelenleg is folyik az adatok feldolgozása, pontosítása. Közlésük szerint ezen kívül:
Péntek délután az ukrán védelmi minisztérium szerint még 2800-ra becsülte a háborúban meghalt orosz katonák számát.
Meghalt tíz görög állampolgár, és hatan megsebesültek az Azovi-tengerparti Mariupol város mellett fekvő Szartana és Bugasz falvak orosz bombázásában – közölte szombaton este a görög külügyminisztérium az MTI szerint. Az ügyben bekérették az orosz nagykövetet is, és szóban tiltakoztak nála a történtek miatt.
Tíz ártatlan, görög származású civil vesztette életét ma orosz légicsapások következtében Mariupol határában. Állítsák le a bombázást azonnal
– írta Twitter-üzenetében Kiriákosz Micotákisz görög külügyminiszter. Mariupol városában görög kivándorlók ezrei élnek. Níkosz Déndiasz görög külügyminiszter ezért orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval tartott korábbi megbeszélésén hangsúlyozta az ukrajnai görög közösség védelmének szükségességét.
Az Ukrajnában dúló harcokban megsebesült két dán újságíró is – jelentette a dán Ekstra Bladet című lap. Az újság szerint két munkatársa sebesülései nem életveszélyesek.
A tájékoztatás szerint Stefan Weichert újságíró és Emil Filtenborg fotóriporter a kelet-ukrajnai országrészben lévő Harkivtól száz kilométerre nyugatra található Ohtirka településnél zajló harcok során kapott lőtt sebet. Egyelőre nem tudni, ki vette tűz alá őket.
Az a híresztelés futott körbe vasárnap a közösségi médiában az ukrán felhasználóknál, hogy a Herszon megyei Ljubimivka faluban a helyi romák elloptak egy orosz tankot.
Életemben először büszke vagyok a cigányainkra. Azt hiszem, hogy most néhány embernek megváltozik a véleménye róluk
– írta egyikük.
У перше в житті я гордюся нашими цигани✊😂 тепер думаю в деяких людей по міняється мненіє про циганка🇺🇦✊ pic.twitter.com/YsLPFa8pkf
— 🇺🇦Таня🇺🇦 (@Tetana270304) February 27, 2022
A hírt hivatalosan még nem erősítették meg.
Az ukrán hadsereg főparancsnoka, Valerij Zaluzsnyij közzétett egy videót egy dróncsapásról. A felvételen az látszik, hogy egy orosz katonai konvojra mér csapást az ukrán légierő eszköze.
Az akciót az egyik, a törököktől megvásárolt Bayraktar TB2-es drónnal hajtották végre a herszoni területen. A főparancsnok a bejegyzés végén ismét „Üdvözölte a pokolban” az oroszokat.
A drónról és működéséről az alábbi videóban tudhatnak meg többet:
Felfüggesztette tiszteletbeli elnöki tisztségéből Vlagyimir Putyint a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) – adta hírül az MTI. A szervezet vasárnapi közleményében azt is tudatta, hogy egyúttal a sportág nagyköveti posztjáról is felfüggeszti az orosz elnököt.
A világszövetség még pénteken jelentette be, hogy törölte az idei versenynaptárból a májusban esedékes kazanyi Grand Slam-versenyt.
Ingyen utazhatnak az Ukrajnából Magyarországra menekült emberek a MÁV-Start járatain.
A Magyar Narancs szerint az információ először egy Facebook-csoportban jelent meg, ezt követően keresték fel a MÁV-Start ügyfélszolgálatát, ahol megerősítették, hogy igaz a hír.
Ukrajna partizánszerű akciókat is végrehajtana az orosz csapatok ellen. Olekszij Reznikov ukrán védelmi miniszter felszólította a falvak és kisvárosok lakóit, hogy tartóztassák fel vagy gyújtsák fel az orosz üzemanyagkonvojokat – közölte a karpatinfo.net.
Jelezte: az orosz páncélozott járművek sorát egy idő múlva üzemanyagkonvoj követi. Szerinte így az orosz tankok üzemanyaghiány miatt leállnak. Ezt kihasználva, magyarázta, az ukrán csapatok megszerzik ezeket a harci járműveket, és bevetik az oroszok ellen.
A miniszter arról is beszámolt: ezres nagyságrendű a megsemmisített orosz egységek száma, az ellenség száz tankja is odaveszett. Hozzáfűzte: orosz katonák százai estek fogságba. Szerinte az oroszok nem számítottak ekkora ellenállásra.
Fennáll a lehetősége annak, hogy az Európa Unió összes tagországából kitiltják az orosz repülőgépeket – közölte egy uniós tisztviselő a Reuters hírportállal. Mint mondta, erről a tervről a mai napon tárgyalhatnak az EU külügyminiszterei.
Több ország, így például az Egyesült Királyság, Bulgária, Lettország és Észtország is lezárta már a légterét Oroszországgal szemben. Korábban a Lufthansa jelezte: törli az oroszországi járatait, ugyanerről döntött a WizzAir is, erről mai közleményükben számoltak be.
Az AFP hírügynökség közölt egy 2019-es Eurostat-felmérést, amely azt mutatja, hogy az európai országok hány százalékban függenek az orosz gázszállítmányoktól.
Van ugyan néhány ország, amelynél minimális a függőség aránya (vagy egyáltalán nem kapnak gázt az oroszoktól), de az Európai Unió 27 országa átlagosan 41 százalékban függ az orosz szállítmányoktól.
Az ábra szerint Magyarországra is szinte 100 százalékban az oroszok szállítják a gázt, 10 másik európai államba pedig szó szerint minden szállítmány tőlük érkezik.
Tokióban is tiltakoznak az orosz invázió ellen, több ezren demonstráltak a háború befejezéséért a japán fővárosban – írja a japantoday.com. Tiltakozó gyűléseket tartottak Hirosimában és Nagaszakiban is, abban a két japán városban, amelyre amerikaiak dobtak le atombombát a második világháborúban.
A tokiói megmozduláson ukrán nemzetiségűek is részt vettek. Az ukrán nyelvű táblákon, zászlókon „Fejezzék be a háborút Ukrajnában”, „El a kezekkel Ukrajnától” feliratok szerepeltek. A tiltakozók utaltak az ukrán fővárosban és környékén történt harci cselekményekre, ott élők személyes, keserű tapasztalataira hivatkozva. Többen kifejezték aggodalmukat, hogy az ukrajnai helyzet még rosszabbá válik, s nő a halálos áldozatok száma.
A japán kormány gazdagsági és pénzügyi szankciókkal sújtja Moszkvát az ukrajnai invázió miatt.
Több ezren tüntettek szombat este Tel-Aviv belvárosában Ukrajna szabadságáért és az orosz invázió ellen – adta hírül az MTI a helyi média jelentése alapján.
A Tel-Aviv belvárosában, a Habima színháznál gyülekező és a Rotschild sugárúton végigvonuló demonstrálók közül sokan Ukrajnából vándoroltak be régebben Izraelbe. A résztvevők ukrán, orosz és héber nyelven fogalmazták üzeneteiket.
Nem nézhetjük tétlenül, ahogy Putyin megszállja Ukrajnát Európa szívében, majd gyilkol és foglal el egy demokratikus országot
– írták a szervezők az ukrán nagykövetséggel kapcsolatban álló, Ukrajna izraeli barátait tömörítő Facebook-oldalon a Háárec című újság honlapjának értesülése szerint.
Az orosz elnök péntek óta először szólalt meg nyilvánosan. Beszédének apropóját az adta, hogy február 27-én tartják a különleges műveleti erők napját Oroszországban.
Vlagyimir Putyin megköszönte a helytállást az Ukrajna elleni offenzívában részt vevő orosz csapatoknak. Úgy fogalmazott: az orosz hadsereg bebizonyította, hogy képes helytállni a legnehezebb körülmények közt is, a katonák nagy szolgálatot tettek „az orosz népnek és az anyaföldnek”.
Jó szerencsét, sikert és legjobbakat kívánom önöknek és szeretteiknek
– üzente a hadműveletben részt vevő katonáknak. Vlagyimir Putyin az invázióval kapcsolatban ismét hangsúlyozta, hogy ezáltal a donbászi szakadár népköztársaságoknak nyújtanak segítséget.
A WizzAir légitársaság ideiglenesen felfüggesztette Oroszországba induló és onnan érkező járatait az ukrajnai és moldovai légtérzár miatt, a társaság honlapján megjelent információ szerint az intézkedés március 1-jéig szól.
Közölték továbbá azt is, hogy a WizzAir a moldovai fővárosba, Chisinauba (KIV) induló járatai március 4-ig a romániai Iasi (IAS) nemzetközi repülőtérre érkeznek és onnan is indulnak.
A légitársaság már csütörtökön bejelentette ukrajnai járatainak felfüggesztését az orosz katonai hadművelet miatt – írja az MTI.
Vasárnap éjjel a kijeviek attól tartottak, hogy az oroszok egy nagyobb rakétatámadást indíthatnak a főváros ellen.
Kijev egyik főpolgármester-helyettese, Mikola Povoroznik azt mondta, hogy ez végül elmaradt, de az oroszok több (kisebb) csapást hajtottak végre. Ezek közé tartozott a vaszilkovi olajtározó ellen, valamint a kijevi radioaktív hulladéktároló ellen végrehajtott rakétacsapás is.
Povoroznik szerint jelenleg viszonylag nyugodt a helyzet Kijevben, a várost az ukrán csapatok biztosítják, és csak néhány orosz diverzánscsapattal harcoltak a térségben. Erről a Kyiv Independent is beszámolt.
*Kyiv is under control of Ukrainian military and territorial defense forces.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) February 27, 2022
Mykola Povoroznyk, first deputy head of Kyiv City State Administration, says there were a few clashes with saboteurs overnight.
Mint megírtuk, a harcok kezdete óta Kijevben ukrán egyenruhába öltözött orosz diverzánsok tevékenykednek. Közülük többeket már elfogtak, akik állítólag azt is bevallották, hogy már fél éve az ukrán fővárosban készültek az akciójukra.
A diverzánsok jellemzően különleges, sötétben is észlelhető festékkel jelölik meg a lebombázandó célpontokat az orosz drónok számára, valamint pontosítják a katonai objektumok koordinátáit a tüzérségi és rakétacsapásokhoz.
⚡️Kyiv is under control of Ukrainian military and territorial defense forces.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) February 27, 2022
Mykola Povoroznyk, first deputy head of Kyiv City State Administration, says there were a few clashes with saboteurs overnight.
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság az orosz–ukrán konfliktus kezdete óta tíz menedékeskénti elismerés iránti kérelmet regisztrált – közölték vasárnap reggel az MTI-vel.
A rendőrség hivatalos oldalán vasárnap este arról adott hírt, hogy február 26-án éjféltől aznap este fél 7-ig 10 872 ember lépett Magyarországra, míg Ukrajnába 2149 fő tartott.
Az orosz–ukrán konfliktus kezdete óta tíz menedékeskénti elismerés iránti kérelmet regisztráltak.
Az Élysée-palota szombati közleménye szerint Franciaország üzemanyagot és védelmi felszerelést küld Ukrajnának, amit az elnöki hivatal a Nemzetvédelmi Tanács részleges ülése után közölt – írja a CNN.
További részletek a védelmi felszerelésekkel kapcsolatban nem derültek ki, az egyik Élysée-i forrás újságírók előtt azonban elmondta, hogy a küldemény páncéltörő fegyvereket is tartalmazhat.
Normálisan folytatódik az orosz gáz tranzitja Ukrajnán keresztül Európába, a csővezetéket semmilyen robbanás nem rongálta meg – közölte vasárnap Ukrajna gázvezetők-üzemeltetője.
Ukrán tisztviselők korábbi tájékoztatása szerint az orosz csapatok felrobbantottak egy gázvezetéket Harkiv közelében, az azonban nem volt egyértelmű, hogy az érintett szakasz egy tranzitvezeték vagy egy regionális elosztóhálózat része volt-e – írja az MTI.