![](https://kep.index.hu/1/0/4230/42309/423099/42309984_3229536_0f8095144ac05a197d4781ae3c4b01cd_wm.jpg)
Aggodalomra ad okot, és az orosz állampolgárok jogainak újabb korlátozását jelenti, hogy ukrajnai katonai műveletei miatt Oroszország tagsága az Európa Tanácsban március 16-án megszűnt – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
Josep Borrell közleményében aggodalmát fejezte ki, hogy „Oroszország magatartásának következményeként” az orosz állampolgárok a továbbiakban nem részesülhetnek az Emberi Jogok Európai Egyezménye által biztosított védelemben, és nem vihetik az emberi jogok megsértésének eseteit az Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elé – számolt be az MTI.
Az Európai Unió sajnálja, hogy Oroszország nem vette figyelembe a nemzetközi közösség felhívásait, hogy azonnal és feltétel nélkül szüntesse be katonai műveleteit Ukrajnában
– közölte. Hangsúlyozta: az Európai Unió a továbbiakban is támogatásáról biztosítja az emberi jogok védelmezőit, a szabad médiát és a demokratikus, független civil társadalmat Oroszországban.
Sürgetjük Oroszországot, hogy mihamarabb ismételten feleljen meg az emberi jogok, a nemzetközi jog és a nemzetközi humanitárius jog szerinti kötelezettségeknek
– tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.
A G7 külügyminiszterei csütörtökön online konferenciát tartanak az ukrajnai helyzetről – derült ki a japán külügyminisztérium honlapján megosztott közleményből.
Március 17-én Hajasi Josimasza japán külügyminiszter részt vesz a G7-ek külügyminisztereinek találkozóján, amelyet online tartanak. Ezen a találkozón a miniszterek azt tervezik, hogy megosztják egymással az ukrajnai helyzettel kapcsolatos információkat
– áll a közleményben.
Kijevben egy orosz rakéta maradványai csapódtak egy többemeletes épületbe. A támadás helyi idő szerint hajnali 5 óra 2 perckor történt Kijev Darnyickij városrészében.
A legközelebbi tűzoltó-mentő egységek tűzoltói azonnal a helyszínre érkeztek, úgy tudni, az épület 16. emeletén tűz keletkezett.
A tűzoltóknak sikerült eloltaniuk a tüzet. A 11. és annál magasabban lévő emeletek lakásait evakuálják.
Az előzetes információk szerint eddig 30 embert evakuáltak, közülük hárman megsérültek. Egy ember meghalt.
Az orosz megszállók továbbra is aktívan használják Belarusz repülőtereinek hálózatát és közlekedési infrastruktúráját – jelentette az ukrán fegyveres erők vezérkara.
Az ellenség folytatja az államunk elleni offenzív hadműveletet. Március 16-ig az ellenség nem érte el maradéktalanul a támadó hadművelet egyetlen stratégiai célját sem
– olvasható a közleményben, melyben kiemelték, hogy Voliny irányában az orosz megszálló erők Belarusz katonai és politikai vezetésének teljes támogatásával továbbra is aktívan használják területüket rakétarendszerek telepítésére és Ukrajna elleni rakétacsapások lebonyolítására – számolt be az Unian ukrán hírügynökség.
Az Ukrajnában egyre romló humanitárius helyzet miatt rendkívüli ülést tart csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsa – tudta meg a BBC.
A brit közszolgálati médium diplomáciai forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a találkozót az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Írország, Norvégia és Albánia hívta össze.
A BBC szerint arról is tárgyalások folynak, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is felszólaljon az ENSZ Közgyűlésében.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy az orosz hadsereg számára nincs olyan háborús bűn, amelyet még ne követtek volna el.
Sajnos a humanitárius folyosók nem működtek szerdán. Az orosz hadsereg nem hagyta abba az ágyúzást, nem garantálta a biztonságot
– mondta az elnök. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Ukrajna kész a csend biztosítására, az emberek evakuálására és humanitárius segélyek küldésére.
Zelenszkij felszólította a megszállókat, hogy „menjenek haza”, és tegyék le a fegyvert, hogy esélyt kapjanak a túlélésre.
Menjetek haza. Minden megszálló katonának van még ilyen lehetősége, aki nem halt meg, nem sebesült meg vagy nem került fogságba
– mondta az elnök.
Összesen 3329 menekült, köztük 971 gyermek érkezett szerdán vonattal Budapestre az ukrajnai háború elől – közölte a rendőrség.
A legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább, vagy a rokonokhoz mentek. A fővárosi és vidéki szálláshelyeken 59 ember, köztük 37 gyermek elhelyezésében és odaszállításában segítettek a hatóságok.
Az Egyesült Államok titokban tartja azokat a tárgyalásokat, amelyeket Ukrajna légvédelmi rendszerekkel való ellátásáról folytatnak – mondta Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője. Hozzátette, hogy a Fehér Ház nem kívánja nyilvánosságra hozni ezeknek a fegyvereknek a helyét.
Szándékunkban áll ezeket a tárgyalásokat titokban tartani. Több partnerrel is egyeztetünk
– idézi a szóvivőt az Unian ukrán hírügynökség. Elmondása szerint Amerika elsősorban olyan légvédelmi rendszerek átadását tervezi, amelyeket az ukrán hadsereg ismer.
Psaki azt is hozzátette, hogy az Egyesült Államok nem szándékozik repüléstilalmi övezetet létrehozni Ukrajna felett, mert ez a harmadik világháborúhoz vezethet.
Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna elleni agressziója csak akkor áll le, ha az orosz csapatok legyőzik Ukrajnát. Minden köztes lehetőség végül új katonai eszkalációhoz vezet – írta Igor Ejdman orosz szociológus a közösségi oldalán.
Ejdman hangsúlyozta, hogy Oroszország vezetője nem fogja feladni, amíg hatalmon van.
Oroszország és Ukrajna tárgyalásai közel állnak a sikerhez, és Putyin bizonyos feltételek mellett állítólag kész kivonni a megszálló csapatokat. Ahogy szokták mondani: hiszem, ha látom
– tette hozzá a szociológus.
Köszöntjük kedves olvasóinkat!
Ma is beszámolunk az orosz–ukrán háború fejleményeiről, kövesse percről percre frissülő hírfolyamunkat.
Szerdai hírfolyamunkat ide kattintva olvashatja. Kollégánk, Kiss Dániel továbbra is Kijevben tartózkodik, tegnapi helyszíni tudósítását itt találja. Az orosz–ukrán béketárgyalások továbbra is tartanak, hogy mire jutott a két delegáció, cikkünkből kiderül.