Az orosz fegyveres erők készek lennének humanitárius folyosón kiengedni a „nacionalistákat” Mariupolból, garantálva az életüket, ha leteszik a fegyvert, de Kijev visszautasította az ajánlatot – jelentette ki Mihail Mizincev orosz vezérezredes, a humanitárius reagálásért felelős tárcaközi koordinációs parancsnokság és az orosz Nemzeti Védelmi Irányítási Központ vezetője Moszkvában pénteken késő este.
Mizincev szerint az orosz fél hivatalosan két napja fordult a kijevi hatóságokhoz azzal a javaslattal, hogy a város megmentése érdekében humanitárius folyosón kész bármilyen irányban elengedni „az összes banditát”, aki leteszi a fegyvert, de „kategorikus elutasítás” érkezett magas rangú ukrán tisztviselőktől. A tábornok azzal vádolta meg a „nacionalistákat”, hogy felrobbantottak egy óvodát, két iskolát, egy szülészetet és egy színházat, írta meg az MTI.
Kifogásolta, hogy Kijev pontosan tudja, lehetetlen segíteni a Mariupolban blokád alá vett nacionalistákon, akik több mint 200 ezer civilt használnak emberi pajzsként, ezért azt akarja, hogy minél több emberáldozat essen, akiknek pusztulásáért az orosz hadsereget lehet majd hibáztatni. Azt mondta, hogy Mariupolból 24 óra alatt mintegy 14 ezer, összesen pedig csaknem 57 ezer embert menekítettek ki.
Több mint három hete tart az orosz–ukrán háború. A megszálló orosz erők több kijevi kerületet is elfoglaltak pénteken az ukrán hivatalos információk szerint.
Megtámadták az Ukrajna nyugati területén található Lviv repülőterét is, és miközben egyre csak emelkedik az áldozatok száma, Vlagyimir Putyin orosz elnök népünnepélyt tartott Krím és Oroszország újraegyesítése alkalmából. Az Európai Unió viszont újabb szankciókkal sújthatja az oroszokat.
A pénteki eseményekről a napi összefoglalónkat ebben a cikkben, hírösszeállításunkat ide kattintva olvashatja.
Az orosz megszállók egy trosztyaneci kórházra lőttek Szumi régióban, ami nagy pusztítást okozott. A Szumi Regionális Katonai Igazgatóság vezetője, Dmitrij Zsivickij elmondása szerint a támadásnak nincsenek áldozatai.
Az orosz fegyveres erők Trosztyanecben folytatják megszállásukat. Lőttek a kórházra, nagy volt a pusztítás, de szerencsére nem halt meg senki
– írta Zsivickij, aki hangsúlyozta azt is, hogy a térség több településén továbbra is kritikus helyzet áll fenn. Szerinte a megszállók bemennek a falvakba és kifosztják azokat. Vannak kínzási és emberrablási esetek is.
Jó reggelt kívánunk a kedves olvasóinknak!
Az Index szombaton is beszámol Oroszország ukrajnai inváziójáról – kövesse velünk az eseményeket percről percre!