Nyomozás indult az ellenzéki SMS-ek ügyében adatlopás miatt

902A1758
2022.05.06. 08:50
A Nemzeti Nyomozó Iroda személyes adattal való visszaélés miatt rendelt el nyomozást a DatAdat-csoport közreműködésével végrehajtott tömeges adatlopás miatt.

A nyomozás szerint a baloldal és Márki-Zay Péter kampányát segítő Bajnai Gordon volt kormányfőhöz kötődő vállalkozások milliós számban küldtek SMS-eket és indítottak telefonhívásokat a választási kampány finisében illegálisan beszerzett adatbázisból.

Az adatvédelmi hatóság elnöke is kapott SMS-t

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) személyes adattal való visszaélés miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendőrségen kívül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálódik az ügyben. Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke korábban közölte, számos panaszbeadvány érkezett hozzájuk – köztük kormánypárti politikusok beszámolóival –, megjegyezve, hogy ő maga is kapott ilyen SMS-t, amelyet szintén beadott az iktatórendszerbe.

A  szolgáltatók és a hatóságok közös vizsgálata megállapította, hogy a kampányt egy közbeiktatott cégen keresztül a DatAdat osztrák leánycége rendelte meg és a művelethez szükséges hatalmas adatbázist is ez a vállalkozás biztosította, melynek során mintegy egymillió választó kapott gyakran névre szóló üzenetet Márki-Zay Péter kampányközpontjától.

Az illegális úton beszerzett adathalmaz Facebook-profilokból – ezen belül is főként a Messenger alkalmazásból – letöltött, nevekkel összekapcsolt telefonszámokból, illetve banki és kereskedelmi adatbázisokból kinyert elérhetőségekből áll – írja az MTI.

(Borítókép: Bajnai Gordon 2019. április 12-én. Fotó: Ajpek Orsi / Index)