Miközben a sajtó és a közvélemény várja Boris Johnson sajtótájékoztatóját, ő a BBC információi szerint elkezdte kinevezni új kormányának tagjait.
A miniszterelnöki hivatal a PA hírügynökségnek úgy fogalmazott, hogy
a miniszterelnök nemsokára megkezdi az új kormánytagok meghallgatását.
Boris Johnson Greg Clarkot nevezte ki gazdaságfejlesztési miniszterré Michael Gove helyére.
James Cleverlyt oktatási miniszternek nevezték ki − ő a harmadik személy, aki néhány napon belül betölti ezt a posztot.
Michelle Donelant váltja, aki kevesebb mint két nap után mondott le.
Robert Buckland volt igazságügyi minisztert nevezték ki Walesért felelős miniszternek, Simon Hart helyére.
A BBC tudósítója, Ione Wells szerint egyetlen walesi konzervatív politikus sem vállalta a szerepet.
Az angol font Boris Johnson lemondásának hírére 0,6 százalékkal erősödött a dollárhoz, és 0,4 százalékkal az euróhoz képest – írja a Guardian.
Caroline Johnson lemondott a Konzervatív Párt alelnöki posztjáról.
A konzervatív képviselő lemondólevelében azt írta, hogy nem könnyen hozta meg a döntést, mert kiváltságnak érezte, hogy pozícióját betölthette.
Nagy szomorúsággal veszem tudomásul azonban, hogy az idő múlásával az Ön tévedéseinek halmozott hatása elpazarolta nagyszerű pártunk jóindulatát
– írta Johnson a miniszterelnöknek.
Hozzátette: ha maradni próbálnak, azzal csak árthatnak a pártjuknak és az országuknak is.
— Dr Caroline Johnson MP (@drcarolinej) July 7, 2022
Egybehangzó, hivatalos forrásokból származó, csütörtöki londoni médiaértesülések szerint csütörtökön bejelenti lemondását Boris Johnson brit miniszterelnök, a kormányzó Konzervatív Párt vezetője.
A BBC közszolgálati médiatársaság és a Sky News kereskedelmi hírtelevízió Downing Street-i forrásai szerint Johnson a lemondására irányuló, napok óta folyamatosan erősödő nyomásnak engedve döntött úgy, hogy eleget tesz a távozását kérők felszólításainak. Olvassa el erről szóló cikkünket:
Úgy tudni, hogy maga a miniszterelnök jelenti be hamarosan távozását.
A miniszterelnöki hivatal a következő közleményt adta ki:
A miniszterelnök bejelentést fog tenni a mai napon.
A sajtó értesülései szerint a bejelentést Boris Johnson még délelőtt meg fogja tenni.
Július 7-én, csütörtökön még arról szóltak a kora reggeli hírek, hogy visszautasította Boris Johnson brit miniszterelnök a lemondását sürgető felszólításokat, annak ellenére, hogy szerdán saját kormányának több magas rangú tagja is távozásra kérte az elmúlt hetekben kirobbant és egyre terebélyesedő belpolitikai botránysorozat miatt.
Erről bővebben itt írtunk.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint nem olyan időket él most az ország, amikor megengedhető lenne a kormány távozása, miközben a belpolitikai botránysorozat odáig vezetett, hogy egy nap alatt összesen 21 képviselő lemondott.
Erről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.
Miután Boris Johnson brit miniszterelnök kormányának több tagja határozott kérése ellenére a posztján maradt, Brandon Lewis, a kabinet Észak-Írországért felelős minisztere is benyújtotta a lemondását.
Brandon Lewis már kedd este óta az ötödik miniszter, aki leköszönt Boris Johnson kormányából, mert alkalmatlannak tartja arra, hogy továbbra is vezesse az országot − írja a Guardian. Erről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.