A 97 éves volt náci tábortitkár fellebbezett az ítélet ellen
A 96 éves nő 18 évesen került a náci megszállás alatt lévő Lengyelországban, a Balti-tenger partjánál felállított táborba. A vád szerint több ezer fogoly meggyilkolásában segédkezett. 11 412 esetben vádolták meg gyilkosság elősegítésével, 18 esetben bűnrészességgel és több tábortúlélő is tanúskodott ellene.
Furchner már a tárgyalás előtt menekülni akart, 96 évesen nekivágott egy hamburgi autópályának, ahol a hatóságok kapták el.
Furchner a múlt heti ítélethirdetés után úgy nyilatkozott, fellebbezni fog Itzehoe város bíróságának ítélete ellen, ami öt esetben elítélte gyilkossági kísérletben való közreműködésért, két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Külön fellebbezést is benyújtottak a Szövetségi Bírósághoz. A német törvények értelmében bárki,
aki részt vett és segített a náci haláltáborok működésében, büntethető a koncentrációs táborokban elkövetett gyilkosságokért.
Furchner 1943 júniusa és 1945 áprilisa között a Danzig melletti stutthofi tábor parancsnokának titkára volt. A védelem képviselője szerint azonban Furchner nem tudott a táborban történt szisztematikus gyilkosságokról, és nem lehet bizonyítani, hogy szándékosan részt vett volna a bűnökben, ami szükséges a büntetőjogi felelősségre vonáshoz.
A bíró szerint azonban „elképzelhetetlen”, hogy Furchner ne tudott volna a gyilkosságokról.
(Borítókép: Irmgard Furchner 2021. december 7-én. Fotó: Marcus Brandt / POOL / AFP)