Halloweeni tragédia: több mint húsz tisztviselő ellen emelnének vádat Dél-Koreában

2023.01.13. 14:47
A dél-koreai rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés és hanyagság miatt emelne vádat 23 tisztségviselő ellen a Szöulban történt halloweeni tragédia ügyében – közölte pénteki sajtótájékoztatóján a nyomozást vezető Szon Dzse Han. A szerencsétlenségben 158-an vesztették életüket, és 196-an sérültek meg.

Szon Dzse Han elmondta, hogy csapata továbbítja a 74 napos vizsgálat eredményeit az ügyészségnek. Egyebek között vádat akarnak emelni Szöul Jongszan kerületének polgármestere, Pak Hi Jung és a körzet akkori rendőrfőnöke, Li Im Dzse ellen. Őket további négy emberrel együtt már korábban őrizetbe vették.

A nyomozás megerősítette azokat az értesüléseket, amelyek szerint a rendőrség és a körzet vezetése nem léptetett életbe megfelelő óvintézkedéseket, holott számítottak a tömegre. Emellett a járókelők segélyhívásait is figyelmen kívül hagyták.

Annak ellenére hogy több mint százezer embert vártak a hétvégére, a szöuli rendőrségnek mindössze 137 rendőre volt szolgálatban a tragédia helyszínén, Itevon kerületben a szerencsétlenség napján. Ezek a rendőrök is inkább a kábítószer-használatra és az erőszakos bűncselekményekre figyeltek, ami miatt szakértők szerint már nem maradt ember a tömeg biztonságának felügyeletére.

Emellett a rendőröknek nem sikerült biztosítaniuk a helyszínt, hogy a mentők gyorsan hozzáférhessenek a bajbajutottakhoz – tette hozzá Szon. A nyomozás vezetője szerint egyebek között a pontatlan helyzetmegítélés, a lassú információáramlás, az érintett intézmények közötti gyenge együttműködés, valamint a mentési műveletek késedelme okozta az áldozatok magas számát.

Szon és csapata csaknem 540 embert hallgatott ki, 14 ezer bizonyítékot gyűjtött össze, és több mint 180 videófelvételt nézett át. A biztonsági kamerák és törvényszéki szakértők szimulációi alapján 10 óra 15 perckor négyzetméterenként nyolc fő, tíz perccel később pedig már 9-11 fő volt a tömeg sűrűsége. A rendőrség szerint a halálesetek többségét fulladás vagy agykárosodás okozta.

Az ügyben többen a belügyminiszter és más magas rangú tisztségviselők felelősségre vonását követelték, de Szon jelezte, hogy nem nyomoznak tovább ebbe az irányba, mert nehéz megállapítani a közvetlen felelősséget.