Nemrég még börtönben volt, ma már az EP-ben szavazott Magyarország ellen
További Külföld cikkek
- Adna ezer eurót egy karácsonyfáért?
- Óriási leépítésbe kezdett a Volkswagen, 35 ezer embert küldenek el
- Ezeket lehet tudni a magdeburgi támadás feltételezett elkövetőjéről
- Német sajtó: már legalább 5 halottja és több mint 200 sérültje van a magdeburgi támadásnak
- Vámokat vetne ki az Európai Unióra Donald Trump
Az Európai Parlamentet érintő korrupciós ügyben folytatott nyomozás részeként még 2023 februárjában vették őrizetbe Marc Tarabella belga EP-képviselőt, miután egyebek mellett átkutatták az EP-képviselő egyik liege-i bankban őrzött széfjét, valamint több irodát a vallóniai Anthisnesben, ahol az 59 éves politikus a polgármester.
A szocialista politikust azonban áprilisban kiengedték a börtönből, és elektronikus megfigyelés mellett házi őrizetbe került. Május közepén viszont már elhagyhatta a házi őrizetet, és visszatérhetett a munkájához. Ugyanakkor a görög Evai Kailival és az olasz Andrea Cozzolinoval együtt továbbra is korrupcióval, pénzmosással és bűnszervezetben való részvétellel vádolják a Katargate néven ismertté vált ügyben.
Az Európai parlament június 1-jén szavazta meg a Magyarország elleni állásfoglalását. A hét frakciójából öt – a testület többségét alkotó Európai Néppárt (EPP), a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D), a Renew Europe, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség (Greens/EFA) és a Baloldal (GUE/NGL) – terjesztette be a javaslatot.
Az állásfoglalás szerint Magyarország nem alkalmas arra, hogy 2024-ben betöltse az unió soros elnöki tisztét. Emellett 24 pontban sorolja azokat a kifogásokat, amelyekkel a testület szerint az Magyarország megsérti a jogállamiságot és az alapvető jogokat, illetve utal velünk szemben az uniós források befagyasztására is.
A szavazáson 442 képviselő szavazott igennel, 144 nemmel, és 33-an tartózkodtak. Marc Tarabella mellett a momentumos Cseh Katain és Donáth Anna, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége színeiben Ujhelyi István, a DK-s Ara-Kovács Attila, Dobrev Klára és Molnár Csaba is megszavazta a határozatot.