Így próbálják menteni a Titanicnál eltűnt tengeralattjáró utasait

33KD8MC-highres
2023.06.20. 22:04
Már csak kevesebb mint két napra elegendő oxigén lehet a merülőhajón, amely Kanada partjainál, a Titanic közelében tűnt el. A keresés még zajlik, miközben újabb részletek derültek ki arról, miként tűnt el a hajó, mennyi oxigénjük lehet még az ott lévőknek, és hogy milyen esélyeik vannak a túlélésre.

Az 1912-ben elsüllyedt Titanic roncsai 3800 méter mélyen fekszenek az Atlanti-óceán fenekén, körülbelül 600 kilométerre a kanadai Új-Fundland partjaitól. Először hétfőn számoltunk be arról, hogy eltűnt egy, a hajó roncsaihoz tartó turista-tengeralattjáró, és elindult a mentőakció. Később egy videó is napvilágot látott a tengeralattjáróról, és az is kiderült, hogy a hajón csak nagyjából 96 órára elegendő oxigén lehetett a merülés kezdetekor.

A Titan nevű merülőhajó immáron több mint két napja, ottani idő szerint vasárnap reggel merült le a víz alá, ami azt jelenti, hogy az oxigén több mint fele elfogyhatott. Fontos, hogy merülőhajóról van szó, ami azt jelenti, hogy az eszköz csak egy támogatóhajó segítségével tud lemerülni a mélybe és visszajönni onnan (a mélybe a Polar Prince nevű jégtörő-kutató hajó engedte le).

Ezért is nagyon nagy baj, hogy nem találják őket, mert külső segítség nélkül nehezen jutnak vissza a felszínre (egy vészmegoldás azért van, amely talán segíthetett rajtuk – erről alább írunk). 

Kicsivel több mint másfél napjuk lehet hátra

A New York Post a parti őrség közlésére hivatkozva magyar idő szerint este 7 óra körül azt írta, hogy most már csak nagyjából 40-41 órára elegendő oxigén lehet a hajón.

James Frederick, a parti őrség kapitánya azt mondta a lap szerint egy sajtótájékoztatón, hogy „ez nagyon összetett keresőakció”, és a mentőcsapat a nap 24 órájában „minden lehetséges módszerrel és eszközzel” azon dolgozik, hogy előkerítse és megmentse a tengeralattjárón lévőket.

Ugyanakkor egy volt tengeralattjárós tiszt, Frank Owen a BBC-nek azt mondta:

Ha a hajón lévők bepánikolnak, vagy túl sokat mozognak, akkor a 96 óránál is hamarabb kifogyhatnak az oxigénből. 

Vagyis egyáltalán nem biztos még az sem, hogy van még 40-41 órájuk.

Órák teltek el anélkül, hogy jelentették volna a hajó eltűnését

Úgy tudni, a tengeralattjáró öt turistát vitt le a mélybe. A New York Post arról is beszámolt, hogy a hajót üzemeltető OceanGate Expeditions viszonylag nagy késéssel jelentette csak be az eltűnést. 

A lap szerint ugyanis a vállalat csak helyi idő szerint vasárnap délután, 17:40-kor jelentette be az eltűnést, miközben 9:45-kor már elvesztették a kapcsolatot. Vagyis mintegy 8 órát vártak, mielőtt értesítették volna a hatóságokat. 

Ezekkel keresik őket

Az amerikai parti őrség egységei, két amerikai Lockheed C–130 Hercules kutatórepülő, a Polar Prince és a kanadai P–8 Poseidon felderítő repülőgép hétfő éjjel és kedden a felszínen és a víz alatt is folytatta a Titan felkutatását. 

A hatóságok olyan hanglokátoros bójákat is bevetnek a kutatásban, amelyek akár négyezer méteres mélységben is észlelni képesek a hangokat. Ezenfelül, amint lehet, egy távirányítású, hat kilométer mélységig merülni képes eszköz is a keresésre indul.

Még a NATO sem képes ilyen mélyről embereket menteni 

Az ABC News szerint a brit védelmi minisztérium azt is közölte, még ha meg is találják a hajót, akkor sem biztos, hogy sikerül kimenteni őket, mivel a jármű a NATO Tengeralattjáró-mentő Rendszerének (NSRS) hatótávolságán kívül lehet.  

Az NSRS egy mentőcsapattal csak 610 méteres mélységben képes menteni. Ennél valamivel mélyebbre, 1000 méterre is le tudnak merülni egy távirányítású eszközzel, de abba a mélységbe, ahol a tengeralattjáró található, nem tudnak lejutni. A britek azt is hozzáfűzték, a NATO tengeralattjáró-mentőerőinek házigazdanemzeteként figyelemmel követik a mentést, bár azt egyelőre nem kérték tőlük, hogy ők is vegyenek részt az akcióban. 

David Marquet, egy nyugdíjas hajókapitány mindeközben elismerte, hogy a tengeralattjáró utasainak nem túl jók a kilátásaik.

Az esélyek nem az ő oldalukon állnak. Bostonban van egy hajó, amely le tudna ereszteni odáig egy kábelt, és rá tudná csatlakoztatni, bele tudná mélyeszteni a hajótestbe. De az a hajó is mintegy ezer mérföldre van

– mondta, hozzátéve, még ha sikerülne is időben odaérkeznie a bostoni hajónak, akkor is körülbelül annyira nehéz lenne végrehajtani egy ilyen mentőakciót, mint amikor egy játéktermi gépből kell kihalászni egy markolóval valamilyen nyereményt.

Többen voltak a világűrben, mint ilyen mélyen az óceánban

G. Michael Harris, aki korábban több expedíciót is vezetett az Titanichoz, azt mondta a Fox Newsnak, hogy a Titanic mélységébe csak nagyon kevés ember merült le. Elmondása szerint az öt utasból hármat személyesen is ismert, és attól fél, hogy hiába találják meg, akkor sem tudják kimenteni őket.

Több ember volt a világűrben, mint ennyire mélyen az óceánban. Egy ilyen merülésnél mindent tökéletesen kell csinálni, úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva

– fogalmazott, majd azt is hozzátette, aggasztja az is, hogy a többihez képest egy relatíve új, keveset látott merülőhajóról van szó a Titan esetében. 

Arra is lehet némi esély, hogy már a felszínen vannak

Mindeközben az MTI szerint Alistair Greig, a University College London tengerészmérnök professzora két forgatókönyvet is felvázolt azzal kapcsolatban, hogy mi történhetett a merülőhajóval.

Mint elmondta, a tengeralattjárók általában rendelkeznek egy olyan ballasztsúllyal, amelyet vészhelyzetben ki tudnak engedni, és így a felhajtóerő segíthet a felemelkedésükben. Mindez pedig azt jelenti, hogy 

ha csak kommunikációs és/vagy elektromos hiba miatt tűnt el a hajó, akkor ez esetben a Titan valószínűleg valahol a felszínen lebeg, és várja a mentést. 

A másik forgatókönyv szerinte az, hogy a hajótest szivárog, ez esetben súlyosabb a helyzet. Ha ugyanis lesüllyedt a fenékre, és saját erőből nem képes a felszínre emelkedni, akkor a mentés lehetőségei nagyon korlátozottak. Ha le is jutnának a búvárhajóhoz, kétséges, hogy a nyílásához tudnának csatlakozni – mondta a professzor. 

Franciaország egy robotot küld segítségként 

Az Ifremer francia tengerkutató intézet a tengeralattjáró robottal is felszerelt Atalante nevű hajóját az Atlanti-óceán északi része felé irányította, hogy segítsen a keresésben – jelentette be kedden a francia kormány tengeri ügyekért felelős államtitkára.

Az Atalante várhatóan közép-európai idő szerint szerdán 20 órakor ér az övezetbe, ahol a francia legénység leereszti majd a robotot a Titanic négyezer méteres mélységben található roncsához. A franciák azáltal is érintettek az ügyben, hogy a merülőhajó fedélzetén van a 77 éves Paul-Henri Nargeolet, a Titanic egyik legjelentősebb francia specialistája is (korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy kik vannak még rajta kívül a fedélzeten).

(Borítókép:  Handout / OceanGate Expeditions / AFP)