Hatalmasat hibázhatott a rendőrség Madeleine McCann ügyében
További Külföld cikkek
- Egyre durvábban visszaszorul a woke-ideológia Amerikában
- Hogyan üzen a Hamász Gázából a világnak?
- A Moszad csaknem tíz éve lehallgathatta a Hezbollah tagjait a felrobbantott adóvevőkön keresztül
- Indián jelöltet küldött vissza egy amerikai szenátor oda, „ahonnan jött”
- Játszótéren száguldott keresztül lopott autójával egy tízéves fiú
Tizenhat évvel ezelőtt egész Európát megrázta a hír, hogy eltűnt egy hároméves brit kislány egy portugál üdülőből. Madeleine McCann nevét azóta már mindenki ismeri, de a rejtély azóta sem oldódott meg. Az elmúlt években már volt, aki McCann-nek vallotta magát, és egy német férfit, Christian Brücknert meggyanúsították a meggyilkolásával. A férfi volt ismerősét, az ügy koronatanúját a sajtó addig üldözte, hogy végül évekkel később most úgy döntött, tiszta vizet önt a pohárba.
Helge Busching egy titkos dél-európai helyszínen, Korzikán adott interjúban elmondta, hogy pontosan mi is történhetett a 16 évvel ezelőtt elrabolt kislánnyal.
A férfiről már eddig is lehetett tudni, hogy nem egy galamblelkű ember, éveket töltött börtönben. Még 2017-ben tartóztatták le, mivel Görögországból Olaszországba próbált bevándorlókat csempészni, 2011-ben pedig már elítélték egy hajléktalan megtámadása miatt Olaszországban.
A férfi a letartóztatását követően kapcsolatba lépett a hatóságokkal, mondván, értékes információi vannak, majd egy görög hotelszobában hallgatták ki őt órákon keresztül.
Soha nem kaptam érte pénzt. Egy fillért sem. A börtönbüntetésemet sem rövidítettem meg a vallomással,
– ezt ismét nyomatékosította beszélgetés közben. Hozzátette, hogy a nyomravezetői díjra sem tart igényt, pedig az összeg nem csekély, már kétmillió font felett van, azaz közel egymilliárd forint jutalom jár a lány megtalálójának.
Bizonyítékok egy betörés után
Helge és az elrablással meggyanúsított Christian Brückner még 2007-ben találkoztak egy közös ismerősüknek köszönhetően egy portugál kocsma parkolójában. A két német férfi jól megértette egymást, és Helge nem is sejtett semmi rosszat Brücknerrel kapcsolatban. Tudta, hogy hotelszobákat szokott kifosztani, és mivel jó mászóként is ismerték, legtöbbször az erkélyen át jutott be a vakációzók ideiglenes otthonába.
Pár nappal később azonban Brückner fotója jelent meg a sajtóban, miután letartóztatták egy betörés miatt. Helge és barátja, Manni utóbbi tanácsára elmentek a férfi lakásához, hogy az ott maradt ezer liter gázolajat elvigyék magukkal.
Odaautóztunk, és megcsapoltunk néhány kannát. A bejárati ajtó nyitva volt, így bementünk. Átkutattuk a lakást, elvettünk egy videókamerát, egy csomó filmet és egy pisztolyt.
A pisztolyt Manni egy víztározóba dobta, de a felvételeket Helge megnézte. Ekkor jött rá, hogy újdonsült barátja nem csupán szimpla betörő. A videókon szerepelt többek között az az idősebb nő, akinek a megerőszakolásával megvádolták, és el is ítélték Brücknert. Helge elborzadt a látottaktól, miután kiderült, hogy fiatal lányok is szerepeltek a kazettán. Egy rendőr és egy ügyvéd tanácsára megszabadult a videóktól, nehogy magát is bajba keverje.
2008-ban azonban váratlanul ismét felbukkant Brückner Helge életében. Helge Spanyolországban, Orgiviában volt a Dragon Festival miatt, amikor a Mercedesének visszapillantójában meglátta a férfit.
Megkérdezte, hogy miért nem járok már Portugáliába. Mondtam, hogy amióta az a kislány eltűnt ott, túl sok a rendőrségi ellenőrzés, és nekem erre nincs szükségem.
A beszélgetés közben Helge felhozta az akkor alig egy éve eltűnt Maddie McCann ügyét, mire Christian, aki ekkorra már két-három sört is megivott, közölte:
Nem sikoltott.
Helge Buschingnak ebből az egy mondatból világossá vált, mi történhetett, mivel bevillant neki, milyen videókat talált Brückner lakásán. Erre a férfi is rájöhetett, mert Helge hiába kereste másnap a lakókocsijánál, addigra már régen kereket oldott.
2008-ban értesítette a Scotland Yardot arról, hogy szerinte megvan a tettes. Felvették az adatait, a telefonszámát, és várta, hogy mikor csörren meg a telefonja. De soha többé nem keresték a rendőrök, mégis remélte, hogy elindult valami az információi alapján. Tíz évvel később, Madeleine eltűnésének évfordulóján feldühödött azon, hogy nem foglalkoztak vele a rendőrök, így ismét, ekkor már a börtönből jelezte nekik, hogy fontos dolgokról van tudomása. Ekkor került sor a görög hotelben a meghallgatására.
2019-ben ismét összehozta a sors Helgét és Brücknert, ezúttal egy német bíróságon. Helgét tanúként hallgatták meg az idős nő megerőszakolása ügyében.
Amikor megláttam, azt gondoltam: ez egy disznó.
Helge nem gondolja, hogy a gyereket Christian kiszemelte magának. Szerinte inkább a hotelszoba lehetett az eredeti célpont, és amikor megpillantotta Madeleine-t, akkor dönthetett úgy, hogy magával viszi.
Tizenhat éve nincs hír róla
Madeleine MacCann tizenhat évvel ezelőtt tűnt el a portugál Praia da Luz egyik üdülőjének hotelszobájából. Az akkor hároméves kislányt szülei egyedül hagyták az apartmanban, amíg a komplexumhoz tartozó étterembe elmentek vacsorázni.
Brückner a rácsok mögött több levelet is írt, ezekben egyrészt a börtönben tapasztalható méltatlan körülményekre tért ki, másrészt azt bizonygatta, nincs köze ehhez az esethez, alaptalannak nevezve a vele szemben felhozott vádakat. A Daily Mail által megszerzett levélben ugyanakkor bővebben is kifejti, ki az a besúgó, aki őt nevezte meg elkövetőnek – kiemelve azon korábbi beszélgetésüket, amikor éppenséggel pont McCann került szóba.
Brückner Busching állításairól csak annyit írt, azokat még csak kommentálni sem érdemes. Azt azért részletezte, min kaptak össze korábban.
2007-ben Helge egy kiló hasist adott el nekem, és amikor megérkeztem vele Németországba, észrevettem, hogy csak 750 grammot kaptam. Ezután már nem létezett a számomra, 2008-ban egyáltalán nem beszéltünk
– írta, kifogásolva, hogy Busching jóval a büntetése lejárta előtt szabadulhatott a görögországi börtönből.
(Borítókép: Madeleine McCann. Fotó: Peter Macdiarmid / Getty Images)