18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Charles Manson követőinek szabadulásától félnek

GettyImages-515574624
2023.07.17. 20:53
A szektavezér legalább egy tucat nőt tudott az ujja köré csavarni, és elhitetni velük, hogy ő maga Jézus Krisztus, így – mondhatni – mindent megtettek, amit kért. Nem tiltakoztak akkor sem, amikor gyilkosságot kellett elkövetniük, ám ennek meglett a következménye, mind börtönben végezték. Nemrég egyiküket, Leslie Van Houtent feltételesen szabadlábra helyezték. Az áldozatok családtagjai attól tartanak, hogy a többi elítéltnek is megkegyelmeznek.

Leslie Van Houten, Charles Manson szektájának egyik tagja – ötven év után – a napokban szabadulhatott a börtönből, miután Kalifornia kormányzója úgy döntött, nem ellenzi a 73 éves nő kiengedését. A helyi igazságszolgáltatási szervek már 2016-ban alkalmasnak találták a feltételes szabadlábra helyezésre, majd további négy alkalommal megvizsgálták, és ugyanerre a következtetésre jutottak – annak ellenére, hogy a korábbi kaliforniai kormányzók, Gavin Newsom és Jerry Brown minden esetben meggátolták ezt, arra hivatkozva, hogy Van Houten változatlanul veszélyt jelent a társadalomra.

Mint ismert, Van Houten 1969-ben részt vett a LaBianca házaspár meggyilkolásában. A tárgyaláson ő maga is elismerte, hogy a feleséget tizenkétszer szúrta meg késsel, majd az áldozatok vérét társaival szétkenték a falon. Szabadulását követően Leslie Van Houten a Los Angeles-i női börtönből egy átmeneti otthonba költözött. Az ügyvédje szerint mielőbb szeretne munkát találni, miután börtönévei alatt elvégezte az egyetemet, és jogi tanácsadóként szerzett oklevelet.

A történtekkel kapcsolatban a napokban a meggyilkolt Leno LaBianca lánya is megszólalt, kifejtve, lesújtotta a hír, hogy kiengedték apja gyilkosát. Hasonló döbbenet ült ki a további áldozatok családtagjainak arcára is. A hírek szerint többen attól tartanak, hogy Van Houten ügye egyfajta dominóhatást indíthat el, és a közeljövőben kiengedhetik a börtönből a gyilkosságokban részt vett többi elítéltet is.

Nem ismertek kegyelmet

Charles Manson szektájának tagjai 1969 augusztusában rendeztek vérengzést Roman Polanski és Sharon Tate, majd a LaBianca házaspár otthonában. A vezér első körben arról rendelkezett, hogy négy követője, a 21 éves Susan Atkins, a szintén 21 éves Patricia Krenwinkel, a 23 éves Charles Watson és a 20 éves Linda Kasabian öltözzenek fekete ruhába, és vegyenek magukhoz késeket. A Beverly Hillstől északra lévő Benedict Canyon egyik címére, egy luxusházhoz küldte őket, hogy végezzenek mindenkivel, akit ott találnak. Ebben a házban Sharon Tate, a 26 éves modell-színésznő élt a férjével, Roman Polanskival, aki épp külföldön tartózkodott.

Az első áldozat a 18 éves Steven Parent volt, Tate-ék gondnokának a barátja, akibe belefutottak a gyilkosok, amikor a fiú pont jött el a házból. A többiek odabent voltak: Sharon Tate és a még meg nem született gyereke, egy 35 éves hollywoodi fodrász, Jay Sebring, Polanski egy barátja, a 32 éves Voytek Frykowski és annak 25 éves barátnője, Abigail Folger. A gyilkolásban Linda Kasabian, a társaság egyetlen érvényes jogosítványának birtokosa nem vett részt, neki a sofőr szerepe jutott, ám a többiek mindenkit megöltek, majd Susan Atkins Sharon Tate vérével felírta a bejárati ajtóra, hogy „disznó”.

A következő este Manson a LaBianca házaspár házához vezényelte Atkinst, Watsont, Krenwinkelt és Kasabiant, ezúttal velük volt a 20 éves Leslie Van Houten is, és ismét Kasabian volt a sofőr. Manson saját kezűleg kötözte meg a 44 éves, gazdag szupermarket-tulajdonost, Lenót és a 38 éves Rosemaryt, de a gyilkolást ráhagyta Watsonra, Krenwinkelre és Van Houtenra. Atkins ezúttal a kocsiban várt. A gyilkosok lezuhanyoztak és haraptak még valamit LaBiancáék konyhájában, mielőtt elhagyták a házat.

A KÉT ÉJSZAKA ALATT MEGÖLT HÉT EMBERT ÖSSZESEN 130 KÉSSZÚRÁS ÉRTE. SHARON TATE-ET, AKI HIÁBA KÖNYÖRGÖTT A GYEREKE ÉLETÉÉRT, 16-SZOR SZÚRTÁK MEG.

A gyilkosok nem ismerték az áldozatokat. Tate még csak előre kiszemelt célpontnak sem számított, az volt az egyetlen bűne, hogy abban a házban élt, amelyet régebben egy Mansonnak csalódást okozó zenei producer bérelt. Az indítékra, a miértre az ismertebb, elterjedtebb verzió, hogy Charles Manson valamiféle apokaliptikus, feketék és fehérek közötti háború kirobbanását akarta kiprovokálni. Ez lett volna – a Beatles egyik számának címéből vett – Helter Skelter. A kifejezést (hibásan, Healter Skelterként) felírták vérrel LaBiancáék hűtőjére, míg a falra azt pingálták, hogy „halál a disznókra”.

Halálbüntetés helyett életfogytiglan

Charles Manson szektaalapítót végül hétrendbeli gyilkosság miatt ítélték életfogytig tartó börtönre, annak ellenére, hogy elkövetőként sosem vett részt a bűncselekményekben, azonban ő tervelte ki őket, és ő vette rá a szekta tagjait azok végrehajtására. Követőit ugyan eredetileg halálra ítélték, egyiküket sem végezték ki, mivel 1972-ben átmenetileg beszüntették a halálbüntetést Kalifornia államban, ekkor életfogytiglanra változtatták a büntetéseiket. A gyilkosok többsége túlélte Charles Mansont – aki 2017-ben, a börtönben halt meg –, kivéve Susan Atkinst, akit egykor a helyettes államügyész a legijesztőbbnek nevezett a gyilkosok közül, ő 38 év fogság után, 2009-ben halt meg agydaganatban egy kaliforniai börtönkórházban. 

Atkins volt az egyébként, akinek a hencegése nyomán letartóztatták a Manson család tagjait a Tate–LaBianca-gyilkosságok miatt. Atkins már a zenetanár Gary Alan Hinman meggyilkolásában is részt vett, emiatt vitték be a rendőrségre 1969 októberében, ő meg a cellatársainak eldicsekedett azzal, hogy Sharon Tate vérével írt a falra. Amikor halálra ítélték, még gúnyolódott is a bírósággal, mondván: jobban teszik, ha zárják az ajtajaikat, és vigyáznak a gyerekeikre. Atkins végül 1974-ben megtért a börtönben, megtagadta Mansont, jótékonysági munkába kezdett, és memoárt írt A Sátán gyermeke, Isten gyermeke címmel. Őt kivéve azonban Charles Manson szektájának tagjai jelenleg is a börtönben töltik büntetésüket, de Leslie Van Houten szabadulása óta többek attól tartanak, hogy kiszabadulhatnak. 

Kevés az esély a szabadulásra

Jay Sebring neves fodrász – aki a gyilkosság idején épp Polanskiék házában volt – unokaöccse,  Anthony DiMaria  az esetet követően hidegvérű gyilkosnak nevezte Van Houtent, és azt mondta, hogy szabadon bocsátása igen veszélyes cselekedetnek minősül. A meggyilkolt Gary Alan Hinman unokatestvére, Kay Hinman Martley azt állította:

Ez megnyitja az ajtót a másik négy előtt. Mindannyian pszichopaták, akik manipulálták a rendszert.

Bár a Manson család tagjainak némelyike már kiszabadult, Van Houten az első a tényleges gyilkosok közül, akit szabadon engedtek. A rács mögött tartózkodik viszont továbbra is Charles Watson, akit a szekta legkegyetlenebbjének tartanak, ő két áldozatot lőtt le, és segített megölni a többieket. A börtönben keresztény lelkész lett, és négy gyermeke született, akik akkor fogantak, amikor a párja láthatásra ment be hozzá. Szintén börtönben van még Patricia Krenwinkel, aki Sharon Tate barátját, Abigail Folgert ölte meg. A gyilkossággal kapcsolatban a korábbiakban úgy nyilatkozott, semmit nem érzett, amikor megtette, és akkor úgy vélte, ez a helyes döntés.

Az előbbieken kívül a hűvösön éli még mindennapjait Bobby Beausoleil, aki a Polanski–Tate- és LaBianca-gyilkosságok előtt késelte halálra Gary Alan Hinmant 1969-ben. Míg Charles Manson jobbkeze, Bruce Davis a rácsok mögött szintén a vallás felé fordult, ő Hinman és Donald Shea meggyilkolásáért kapott börtönbüntetést. Az egyetlen kivétel a saját kezével nem gyilkoló sofőr, az azóta már elhunyt Linda Kasabian, aki a többiek ellen fordult, és büntetlenséget kapott a terhelő vallomásokért cserébe. Jogi szakértők szerint egykor széles körben elterjedt az a feltételezés, hogy Manson szektájából senki sem hagyja el élve a börtönt. Erre Leslie Van Houten igencsak rácáfolt, ám az ő esetében sokat nyomott a latban, hogy a meghallgatásán hosszasan beszélt arról, hogy a szülei válása, a drog- és alkoholfogyasztása, valamint egy illegális abortuszra kényszerítése hogyan vezette őt olyan útra, amely kiszolgáltatottá tette őt a férfinak, így többek szemében vált szimpatikussá.

Van Houten előtt ezzel szemben az volt a jellemző, hogy a Manson szekta elítéltjeinek feltételes szabadlábra helyezésre vonatkozó kérelmei sorra elbuktak. Bár előfordult, hogy a börtönbeli bizottság áldását adta volna a szabadulásra, de ilyenkor is visszadobta a kérelmet a következő döntési szintet képviselő kormányzó. Így történt ez 2019 elején Bobby Beausoleiljel is, aki a hetvenes évek végén azt állította: nincs kizárva, hogy megöljön valakit újra, ha egyszer kiengedik, és ha Manson erre kéri. Mostanra azonban az ügyvédje szerint ő is megbánta, amit tett. 

Börtönben házasodtak

Az egyik elítélt, Susan Atkins a börtönben kétszer is férjhez ment. Először 1981-ben egy magát dollármilliomosnak mondó excentrikus figurához, Donald Laisure-hez, aki dollárjellel írta a nevében az S-t, és Atkins a 36. felesége volt. Ez a házasság csak pár hónapig tartott. A második férje 1987-ben egy jogász lett, aki képviselte is őt az utolsó néhány olyan meghallgatásán, ahol feltételes szabadlábra helyezést próbáltak kiharcolni. Vele együtt maradt a haláláig.

Nem Atkins volt az egyetlen a Manson-bandából, aki a rácsok mögött megházasodott. Charles Watson pedig nemcsak megnősült, hanem négy gyereket is nemzett. 1996-ban azonban végleg betiltották Kaliforniában a házastársi látogatásokat az életfogytiglant töltő elítélteknek.

(Borítókép: Charles Mansont kikísérik a tárgyalóteremből, miután bűnösnek találták hét gyilkosságban 1971-ben. Fotó: Bettmann / Contributor / Getty Images)