Halálos áldozatokat követelt a vihar Romániában

2023.07.26. 15:08
Halálos áldozatokat is követelt az ítéletidő Romániában, ahol – a keddi pusztító zivatarok után – szerdán újabb vihar söpört végig több erdélyi megyén.

A DN67C jelzésű, más néven Transalpina magashegyi út Fehér megyei szakaszán szerdán több fát is kidöntött az orkánerejű szél, fogságba ejtve 14 arra haladó járművet. A szél által kicsavart fák egyike egy személygépkocsira zuhant egy 64 éves nő halálát okozva.

A jármű másik utasa, egy 63 éves férfi könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet – adta hírül az MTI.

Szerda reggel holtan találták meg a moldvai Botosani megyében egy testvérpárt, amely még a kedd esti vihar idején tűnt el. Az 52 éves férfi és 45 éves húga állatokat legeltetett a mezőn, amikor este fél 8 körül vihar csapott le a térségre. Holttestüket egy megégett, kettéhasadt fa alatt találták meg, halálukat a jelek szerint villámcsapás okozta.

Az országos katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU) szerdai közleménye szerint idén először fordult elő, hogy egyetlen nap alatt több mint kétezer segélyhívás futott be hozzájuk.

A SMURD rohammentő szolgálat kedden több mint 1500 bajba jutott emberhez ment ki, a tűzoltók 124 tűzesetet oldottak meg, illetve további 440 sürgősségi esetben siettek a lakosok segítségére az ország 113 településén az északi országrész 15 – többnyire bánsági és erdélyi – megyéjében.

Szerdán Románia déli megyéiben, a fővárost is beleértve harmadfokú (vörös) hőségriadó van érvényben, de az ország szinte teljes területére első- (sárga), vagy másodfokú (narancssárga), heves zivatarokra – 30-40 milliméternyi csapadékra és óránként 70-80 kilométeres sebességű széllökésekre – figyelmeztető riasztást is kiadott a meteorológiai szolgálat.

Mint megírtuk, rendkívüli időjárás sújtotta Magyarországot is kedden. Főként az erős szél és a villámcsapás okozott károkat. Több lakóház kigyulladt, és számos fa dőlt rá az épületekre. A vihar mindössze egy vármegyénket kímélte meg.