Izrael miniszterelnöke reagált a Fehér Ház nagy dörgedelmére

2023.07.28. 10:47
Izrael miniszterelnöke, Benjámín Netanjáhú arra figyelmeztetett, hogy Izrael „ismeretlen területre” merészkedne, ha a legfelsőbb bíróság megsemmisítené az izraeli parlament által elfogadott törvényjavaslatot.

Wolf Blitzer, a CNN műsorvezetője megkérdezte Benjámín Netanjáhút, hogy betartja-e a legfelsőbb bíróság döntését, amennyiben az számára kedvezőtlen ítéletet hozna.

„Remélem, nem jutunk el odáig” – válaszolta a kormányfő, aki nem volt hajlandó megerősíteni, hogy tiszteletben tartana-e egy ilyen bírósági döntést.

„Ismeretlen területre lépnénk, és szeretném hinni, hogy ezt nem tesszük meg” – mondta a miniszterelnök a CNN-nek adott interjújában. A politikus az interjúban arra látszott utalni, hogy a legfelsőbb bíróságnak nincs hatásköre arra, hogy az igazságügyi reformról szóló törvény ellen döntsön, írja a The Jerusalem Post.

Benjámín Netanjáhú három nappal azután szólalt meg, hogy az izraeli parlament, a kneszet elfogadta a reformcsomagnak az észszerűség jogi elvét korlátozó törvényjavaslatát, amely csökkentené a bíróságok hatáskörét.

Az igazságügyi reform megosztja az izraeli polgárokat. Vannak, akik úgy vélik, hogy a tervezet veszélyezteti a hatalmi ágak szétválasztását, megszűnik egy fontos kontroll az önkényes döntéshozatal megakadályozására, és ez akár diktatúrához is vezethet az országban.

Mások viszont támogatják a tervezetet, ők azt mondják, hogy választott képviselők, ne pedig nem választott bírák mondják ki a döntő szót politikai döntésekről és kinevezésekről.

Izraelben március elején kezdődtek országos tüntetések a jogrendszer átalakítását célzó törvényjavaslat miatt, amely a tiltakozók szerint egyértelműen gyengítené az igazságszolgáltatás hatáskörét.

Kapcsolódó
Botrány Izraelben, drámai üzenetet tett közzé az ország elnöke

Botrány Izraelben, drámai üzenetet tett közzé az ország elnöke

Forrong az ország, hetek óta tartanak a tömegdemonstrációk.

Washington szerint megromolhatnak az amerikai–izraeli kapcsolatok

Joe Biden amerikai elnök szokatlanul keményen nyilatkozott az igazságügyi reformjavaslatról, azt sugallva, hogy az megnehezíti a demokratikus intézmények munkáját, és alááshatja az amerikai–izraeli kapcsolatokat.

Arra a kérdésre, hogy vár-e következményeket az Egyesült Államok részéről a törvényjavaslat elfogadása miatt, Benjámín Netanjáhú hangsúlyozta, hogy továbbra is szorosak a kapcsolatok a Biden-kabinet és Izrael között.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.

február 28., 14:20

  • Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.

február 28., 15:08

  • Külföld
Orbán Viktor: Erre nem vagyunk felkészülve

Orbán Viktor: Erre nem vagyunk felkészülve

Úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták.

18 perce

  • Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.

február 28., 11:51

  • Külföld
Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.

február 28., 17:13

  • Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.

február 28., 07:10

  • Külföld
Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina

Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina

A cukorbetegséget is gyógyíthatja.

február 28., 11:45

  • Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.

február 28., 07:05

  • Címlapon
Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin

Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin

Az egykori KGB-ügynök régóta ostorozza az Egyesült Államok vezette világrendet.

41 perce

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást

Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást

Az amerikai elnök azt mondta az ukrán elnöknek, hogy a harmadik világháborúval játszik.

február 28., 18:52

  • Külföld
„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra

„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra

Orbán Viktor is megszólalt a Trump–Zelenszkij-csörte után.

február 28., 21:36

  • Külföld
Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának

Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának

A tájékoztatás szerint az egyházfőnek hirtelen kezdett romlani az állapota.

február 28., 20:31

  • Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

tegnap, 18:12

  • Címlapon
Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Fájdalmas lehet mindenkinek.

tegnap, 20:38

  • Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.

február 28., 09:16

  • Külföld
Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket

Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket

Több mint ezren betegedtek meg egy ismeretlen járvány következtében Kongóban.

február 28., 09:50

  • Címlapon
Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!

Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!

A Fidesz 2009-es EP választási programjában olvasható téziseit ma már hazaárulásnak és háborúpártiságnak nevezik.

37 perce

  • Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.

február 28., 07:30

  • Külföld
Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője

Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője

Rose Girone 113 éves volt.

február 28., 13:28

  • Külföld
Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában

Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában

Hat halálos áldozata van a robbantásnak.

február 28., 13:05

  • Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét

Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét

Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.

február 28., 06:13

  • Címlapon
Egy 16 éves sümegi lány vonat elé lépett – ez indította el a Piros Lap-kampányt

Egy 16 éves sümegi lány vonat elé lépett – ez indította el a Piros Lap-kampányt

A gyerekek sokszor nincsenek is tisztában a bántalmazás fogalmával.

40 perce

  • Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.

tegnap, 19:29