Tarjányi Péter: Bizonyos határokat meg kell húzni az ukránokkal szemben

3K1A6003
Lengyelország után Szlovákia is bejelentette, hogy az ukrán gabona exportja miatt leállítja a fegyverszállítást a védekező ország irányába. Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő az Index Frontvonal című műsorában arról beszélt, bár Ukrajna érvei is elfogadhatóak, ugyanakkor a nyugati szövetségeseknek is meg kell húzniuk valahol a határt Zelenszkijékkel szemben.

Egy évben több tucat olyan eset történik Magyarországon, amikor egy ember kétségbeesésében fenyegetőzni kezd, ezért a rendőrségnek ki kell vonulnia, de arról a média nem szerez tudomást, mert végül sikerül pacifikálni a helyzetet. Sajnos Esztergomban nem ez történt – jelentette ki Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő az Index Frontvonal című műsorában. 

Mint ismert, a múlt héten robbantás történt Esztergomban egy családi háznál. Egy 54 éves férfi volt az elkövető, akit becsületsértés miatt köröztek, ezért megfenyegette a hatóságokat. A rendőrség, a tűzoltóság és a Terrorelhárítási Központ munkatársai is kiszálltak a helyszínre, ahol a sikertelen túsztárgyalások következtében a TEK egyik munkatársa életét vesztette, valamint több rendőr és tűzoltó is megsérült, közülük négyen súlyosan, heten pedig könnyebben. A robbantás után az elkövető is meghalt.

A biztonságpolitikai szakértő elmondása szerint az ilyen esetekben mindig egy túsztárgyalóra van szükség, függetlenül attól, hogy van-e valójában túsz egy ilyen szituációban, az ő feladata ugyanis, hogy a fenyegetőző személyt megnyugtassa. Képzett szakemberekről van szó, akik az esetek kilencven százalékában sikerrel is járnak. Vannak ugyanakkor olyan esetek is – Tarjányi szerint Esztergomban is ezt történt –, amikor az elkövető előre kiterveli, hogy véget akar vetni az életének, és másokat is magával akar vinni a halálba. 

A hatóságok közlése szerint csapdába csalta az esztergomi robbantó a rendőröket, majd gázpalackokat robbantott fel a házban. Tarjányi szerint nagyon veszélyesek az ilyen palackok, kvázi bombaként funkcionálnak, amelyek pokoli erővel bírnak, ráadásul a repeszek is súlyos sérüléseket tudnak okozni. Nem véletlen, hogy a tűzeseteknél is mindig az az első kérdésük a tűzoltóknak, hogy van-e gázpalack egy lángra kapott épületben. 

Tarjányi felhívta a figyelmet arra, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség azonnal lefolytatta a vizsgálatát, amely megállapította, hogy az eljáró hatóságok szabályosan, szakszerűen intézkedtek. Olyan volt a helyzet, hogy be kellett menniük az épületbe, ekkor történt a tragédia, amely ellen nem tudtak védekezni. 

Az adásban szóba került az a hír is, miszerint Szlovákia és Lengyelország is leállíthatja a fegyverszállítást Ukrajnának, miután elmérgesedett a vita az országok között az ukrán gabona exportjáról. Tarjányi érthetőnek nevezte a lengyelek és a szlovákok reakcióját, hiszen Magyarországhoz hasonlóan ők is vesztesei lennének annak, ha az olcsó ukrán gabona elárasztaná az európai piacokat.

A biztonságpolitikai szakértő ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy az ukránok szempontja is akceptálható, mert szükségük van a pénzre az oroszok ellen vívott háború folytatásához, ehhez pedig minden eszközt igyekeznek megragadni. 

Tarjányi szerint főleg a lengyelek bejelentése fájhat Ukrajnának, mert Európában eddig ők voltak a legelkötelezettebb támogatóik az Oroszország elleni harcban. Megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy az Egyesült Államok, a britek, a franciák és a németek fontosabb fegyverbeszállítói az ukránoknak, így ez elsődlegesen nem a harctéren jelenthet gondot később Zelenszkijéknek, hanem a diplomácia frontján. 

A biztonságpolitikai szakértő szerint az ukrán elnök kommunikációja egyre radikálisabb, amely arról szól, hogy elégedetlen a nyugati szövetségesek támogatásával, egy ponton túl azonban nem mehet el a bírálatokban, mert könnyen elveszítheti más államok szimpátiáját. A bevezetett uniós szankciók így is nagy terhet rónak a tagállamokra, ezért kell bizonyos határokat nekik is meghúzniuk az ukránokkal szemben.

A lengyel-szlovák-magyar kiállás az ukrán gabona exportja ellen is erről szól. 

Tarjányi rámutatott arra is, mivel Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kijelentése nem vonatkozott az érvényben lévő szerződésekre, ezért két-három hónapig még biztosan szállítanak a lengyelek fegyvereket az ukránoknak. A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, ez az időszak elég lehet arra, hogy végül valamilyen kompromisszumos megoldás születhessen a két ország között. 

Erre szerinte azért is van szükség, mert ha végül csak az Egyesült Államok támogatását bírja Ukrajna, mert a többi nyugati partnert magára haragítja, akkor az amerikaiak nem tudják önállóan a végtelenségig folytatni ezt a tevékenységet. 

A Frontvonal korábbi adásait ide kattintva nézhetik vissza. 

(Borítókép: Tarjányi Péter. Fotó: Karip Tímea / Index)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport