Megtalálhatták a 87 éve eltűnt Amelia Earhart gépét az óceán fenekén
További Külföld cikkek
- Eltűnt egy magyar testvérpár Skóciában
- Fosztogatás és gyújtogatás borzolja tovább a kedélyeket a tragikus Los Angeles-i tűzvészben
- Erőszakos tüntetések törtek ki Kínában, miután rejtélyes körülmények között meghalt egy diák
- Az Egyesült Államok három korábbi elnöke is részt vett Jimmy Carter gyászszertartásán
- Donald Trump: Putyin elnök találkozni akar
Amelia Earhart az első nő, aki 1932-ben egyedül szelte át az Atlanti-óceánt. A repüléstörténet női úttörőjeként az egész Földet át kívánta repülni, ám baleset történt. 1937. június 1-jén navigátorával, Fred Noonannel indultak útnak Miamiból, majd Dél-Amerikába, Afrikába, Indiába, Délkelet-Ázsiába és Pápua Új-Guineába terveztek eljutni. 1937. július 2-án az új-guineai Laeből a Howland-szigetre akartak repülni, hogy teljesítsék az utolsó szakaszt, azonban felszállás után nyolc órával mindkettejüknek nyoma veszett.
Két évvel később hivatalosan is halottnak nyilvánították őket, viszont Electra névre hallgató gépük azóta nem került elő. Az elmúlt évtizedekben többen is megkísérelték, hogy felkutassák a repülő maradványait – 1999-ben, 2002-ben, 2006-ban, 2009-ben és 2017-ben is elindítottak egy expedíciót –, de eddig nem jártak sikerrel.
A legutóbbi próbálkozás Tony Romeóhoz, az amerikai légierő egykori hírszerző tisztjéhez köthető, aki rajong Amelia Earhart történetéért, így ingatlanbefektetéseiről lemondva egy újabb expedíció finanszírozására vállalkozott. Decemberben sikerült szonáros képet készíteniük egy repülőgép alakú objektumról az óceán fenekén, amelyről egyes szakértők azt feltételezik, Amelia Earhart gépe lehet.
Talán ez a legizgalmasabb dolog, amit valaha csinálni fogok egész életemben. Úgy érzem magam, mint egy 10 éves, aki kincsvadászatra indul
– nyilatkozta most Romeo a The Wall Street Journalnek.
A férfi szerint eddig 11 millió dollárt költött az utazás finanszírozására és a kutatáshoz szükséges csúcstechnológiás felszerelések beszerzésére, beleértve a Kongsberg norvég cég által gyártott, víz alatti Hugin drónt. Még tavaly szeptemberben indult útnak 16 fős legénységgel egy kutatóhajó a Kiribatiban található Tarawából. Egy-egy felderítő hadművelet 36 órán át tartott, amely során egy pilóta nélküli merülőhajú közel 13 500 négyzetkilométernyi óceánfenéket pásztázott át.
Végül egy hónappal a keresés kezdete után bukkantak rá 160 kilométerre a Howland-szigettől – ahonnan Amelia Earhart gépe utoljára felszállt –, 5000 méteres mélységben egy repülőgép roncsára, amiről egyelőre egy homályos szonárképet tudtak készíteni.
Un sónar podría haber dado con uno de los grandes misterios del siglo XX: ¿es este el avión perdido de Amelia Earhart? https://t.co/Ajnhk9ok3c pic.twitter.com/3fARanhxBJ
— LUDD (@LUDDblog) January 28, 2024
A fotót csak 90 nappal később vették észre, mikor átvizsgálták az összegyűjtött adatokat, így jelenleg azt tervezik, hogy ismét egy expedíciót indítanak, hogy élesebb képet tudjanak készteni róla. Dorothy Cochrane, a Smithsonian Institution National Air and Space Museum repüléstechnikai osztályának kurátora szerint
a hely, ahol a szonárkép készült, megegyezik azzal, ahol a szakértők szerint Earhart lezuhanhatott.
Azonban tisztább felvételre lenne szükség ahhoz, hogy száz százalékig megbizonyosodjunk arról, hogy tényleg Amelia Earhart gépét találták meg – például a repülőgép sorozatszámának is láthatónak kellene lennie ehhez.
(Borítókép: Getty Images)