Kína követeli Ukrajnától, hogy haladéktalanul törölje a kínai vállalatokat a „háború nemzetközi szponzoraiként” megjelölt cégek listájáról – írja a Sky News.
Ukrajna világszerte 48 vállalatot vett fel a listára, köztük 14-et Kínából, amelyek szerintük közvetve segítik Oroszország háborús erőfeszítéseit.
A feketelista, amelynek jogi vonatkozásai nincsenek, vitatja a kínai és orosz vállalatok közötti kiterjedt együttműködést olyan ágazatokban, mint az olaj és a gáz. Ukrajna korábban már többször is felszólította Pekinget, hogy csatlakozzon Kijev diplomáciai erőfeszítéseihez.
Az Egyesült Királyság azt javasolta a NATO-szövetségeseknek, hogy fontolják meg egy expedíciós haderő Ukrajnába küldését – írja a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség anonimitást kérő bennfentesekre hivatkozva.
A Kijev számára kedvezőtlen hadi fejlemények miatt Nagy-Britannia felkérte a NATO-szövetségeseket, hogy fontolják meg a szövetség expedíciós haderejének Ukrajnába küldését. Ezen túl a repüléstilalmi övezet létrehozását és a fegyver ellátmányok növelését is javasolják
– mondta a portálnak egy bennfentes.
Az illetékes szerint London most arra számít, hogy a tagországok többsége nem támogatja az ilyen jellegű intézkedéseket, ugyanakkor ha az ukrán csapatok további veszteségeket szenvednek el, akkor már jóváhagyhatják a kezdeményezést.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szombati élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!