A finn miniszterelnök szerint Magyarország szándékosan segíti Putyint
További Külföld cikkek
- Vádat emeltek a magdeburgi támadás elkövetője ellen
- Irán mostanra már teljesen letérdelt a nyugati szankciók miatt
- Halálos balesetet okozott Ausztriában egy magyar autós
- Egy kisteherautó sofőrje behajtott egy texasi plázába, öt embert elütött
- Egy évre betiltják a TikTokot Albániában egy iskolai gyilkosság miatt
„Orbán Putyin szövetségese? Szándékosan segíti Oroszországot?” – tette fel a kérdést a lengyel Rzeczpospolita újságírója Petteri Orpo finn miniszterelnöknek.
Nem tudom, mi a motivációja, de úgy tűnik, hogy igen
– reagált Petteri Orpo, majd annak a véleményének adott hangot, hogy Magyarország szisztematikusan blokkolja Ukrajna támogatását az Európai Unióban.
Kifejtette, hogy büszke arra, hogy két héttel ezelőtt az Európai Unió 50 milliárd eurós támogatásról állapodott meg Ukrajna számára, amit azért tettek, mert „26 ország nem hagyta magát megzsarolni Orbán Viktor által”.
Kormányom támogatja, hogy az EU Tanácsában a kül- és védelmi ügyekben hozott döntések meghozatalakor a többségi szabály érvényesüljön. Az Ukrajnával, de különösen a Közel-Kelettel kapcsolatos tapasztalataink azt mutatják, hogy csak akkor lehetünk hatékonyak, ha gyorsan tudunk döntéseket hozni
– fogalmazott a finn miniszterelnök.
Készen állnak az orosz támadásra
Arra az újságírói kérdésre, ami Alekszej Navalnij halálát firtatta, Petteri Orpo azt mondta: egyértelműen Oroszország felelős a történtekért, ugyanakkor nincs meglepve, inkább mély szomorúsággal tölti el.
Az orosz rezsim már sokszor végigment ezen az úton. Most azonban egy lépéssel tovább ment. Kiirtotta a legismertebb ellenzéki vezetőt, a szabad Oroszország számára nagy jelentőséggel bíró személyiséget. Putyin túl messzire ment
– mondta a finn politikus, és azt is vélelmezte, hogy „Vlagyimir Putyin minden eszközhöz hozzá fog nyúlni, hogy hatalmon maradjon”.
Arra a kérdésre, hogy vajon kitör-e a harmadik világháború Finnországban, azt felelte: „Mindannyiunknak be kell látnunk, hogy Oroszország minden európai országra fenyegetést jelent. De természetesen az Oroszországgal határos országokat fenyegeti elsőként. Finnország nagyon jól felkészült az ilyen agresszió visszaverésére. De most egész Európának fel kell ébrednie, mert nincs vesztegetni való idő.”
Nekünk van az egyik legerősebb hadseregünk a NATO-ban, nagyon komoly tartalékos erőnk. Ez 800 ezer ember, akiket gyorsan fegyverbe tudunk állítani. Tehát egy nagyon hatékony elrettentő haderőről beszélünk. Nem számítunk azonnali támadásra Oroszország részéről, de készen állunk
– hangsúlyozta Petteri Orpo, miközben büszkeségének adott hangot, hogy a finnek 80 százaléka kész fegyverrel a kezében megvédeni a hazáját.
„Befagyott a V4”
Finnország már majdnem egy éve NATO-tag, de Svédország csatlakozását Magyarország blokkolja – mondta a finn miniszterelnök, és ezt elfogadhatatlannak nevezte, mivel – szerinte – Svédország készen áll, minden kritériumnak megfelel, és Svédországra szükség van a NATO-ban, ahhoz, hogy még idén biztosítsák a Baltikumot.
Az interjú készítője szerint Orbán Viktor miatt „befagyott” a visegrádi együttműködés, amelyre Petteri Orpo azt felelte: „Korábban Lengyelország és Magyarország együttműködése akadályozta az unió egységét. Az új lengyel kormánynak köszönhetően sikerült legyőzni Magyarország vétóját Ukrajna támogatásával kapcsolatban. És ez nagyon fontos volt.”
(Borítókép: Petteri Orpo új finn miniszterelnök sajtótájékoztatón a kancellárián 2023. július 14-én Berlinben. Fotó: Carsten Koall / Getty Images)