Reagált a Boeing a hibákra: jobb, ha a légitársaságok inkább átnézik a gépeiket
További Külföld cikkek
- Új külügyminisztert nevezett ki a szíriai vezetés
- Az Egyesült Államok felajánlotta segítségét a németországi terrortámadás kivizsgálásához
- A volt skót igazságügyi miniszter is megszólalt a Lockerbie-merényletről
- Vlagyimir Putyin ismét beintett a Nyugatnak, nem kíván boldog karácsonyt és újévet
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
A Boeing azt mondta a 787 Dreamlinereket üzemeltető légitársaságoknak, hogy a pilótáik ellenőrizzék az ülésüket, mivel a LATAM-járaton történt incidens kivizsgálása folytatódik – írja a BBC.
Ez azt követően történt, hogy – ahogyan arról az Index is beszámolt – legalább 24 ember megsérült, miután „műszaki hiba” erős lökést okozott a LATAM Airlines Sydney-ből Aucklandbe tartó járatán – a repülőgép egy Boeing–787–9 Dreamliner volt – március 11-én, helyi idő szerint hétfő délután.
A baleset legalább ötven embert érintett, kéttucatnyian könnyebben megsérültek, egy ember pedig súlyos sérülést szenvedett.
A Wall Street Journal arról számolt be, hogy egy légiutas-kísérő véletlenül megütötte a pilótaülés kapcsolóját, ami a pilótát a kezelőszervekbe nyomta, és lenyomta a gép orrát.
Brian Jokat, az egyik utas a BBC-nek akkor azt mondta, hogy több ember fejsérülést szenvedett: az emberek olyan erővel csapódtak a mennyezetbe, hogy „néhány tetőpanel betört”. A mellette ülő személy olyan erővel emelkedett a gép utasterének tetejéhez, hogy – ahogy Brian Jokat fogalmaz – úgy tűnt, mintha „a mennyezethez lenne ragasztva”.
Egy másodperc töredékéig arra gondoltam: ez az
– mondta, utalva arra, hogy a gép nemcsak megbillen, hanem akár le is zuhanhat.
Dagad a Boeing-botrány
A levegőben megbillent repülőgép a tervek szerint Aucklandből Santiagóba, Chile fővárosába repült volna. Az indulást azonban törölték, és keddre új járatot terveztek.
Mint megírtuk, a Boeing repülőgépei az utóbbi időben többször teremtettek életveszélyes helyzeteket, és szinte rendszeresen kellett kényszerleszállást végrehajtaniuk, például egy kiszakadt ablak miatt.
Egy másik, vadonatúj 737 Max 9 típusú repülőgépnek menet közben az ajtaja szakadt ki.
Alaska Airlines Forced to Make an Emergency Landing After Large Aircraft Window Blows Out Mid-Air.
— DramaAlert (@DramaAlert) January 6, 2024
The situation was so bad a child’s shirt was ripped off. pic.twitter.com/y4yMA12Iq0
Az esetet követő vizsgálat alátámasztotta a bizalmat a MAX 9-esek újbóli repüléséhez, de mindaddig nem bővíthető ezek gyártása, amíg a Boeing nem javítja ki a minőség-ellenőrzési problémákat. A Boeing számára mindez a legnagyobb biztonsági válságot idézte elő azóta, hogy 2018-ban és 2019-ben két Max 8-as repülőgépe is lezuhant, és a két balesetben összesen 346 ember vesztette életét.
Februárban újabb problémát találtak a Boeing–737 Max repülőgépek gyártásakor, ami arra kényszerítette a vállalatot, hogy átalakítson mintegy ötven, még le nem szállított gépet. Ed Clark, a Boeing–737-es programjának vezetője nemrég azonnali hatállyal távozott a cégtől, a Ryanairnek pedig járatokat kellet törölnie a Boeing gépek megbízhatatlansága miatt. Legutóbb március 11-én történt újabb életveszélyes eset a Boeing háza táján, mikor 24 ember megsérült a 787–9 Dreamliner műszaki hibája miatt.
Ha mindez nem lenne elég, egy hete, március 9-én holtan találták az Egyesült Államokban a Boeing egy korábbi alkalmazottját, aki arról volt ismert, hogy felhívta a figyelmet a cég gyártási szabványainak hibáira. A 62 éves John Barnett 32 évig, 2017-es nyugdíjba vonulásáig dolgozott a Boeingnél. A halála előtti napokban tanúvallomást tett a vállalat ellen indított, úgynevezett „whistleblower-perben”. A férfi halálát a halottkém jelentése szerint „önkezűleg okozott” sérülés okozta március 9-én.
Boeing-megoldás: jobb, ha átnézik a gépeket
A Boeing azt mondta, az „LA800-as járat vizsgálata folyamatban van, és a lehetséges megállapításokat a nyomozó hatóságokra bízzuk”.
Elővigyázatossági intézkedést hoztunk, hogy emlékeztessük a 787 üzemeltetőit egy 2017-ben kiadott szervizközleményre, amely utasításokat tartalmazott a pilótafülke-ülések kapcsolóinak ellenőrzésére és karbantartására
– közölte a Boeing.
A repülőgépgyártó vállalat azt ajánlotta, hogy az üzemeltetők „a következő karbantartási alkalommal” végezzék el a kapcsolók ellenőrzését.
A chilei–brazil LATAM Airlines légitársaság közölte, hogy „továbbra is együttműködik a hatóságokkal a folyamatban lévő vizsgálat támogatása érdekében”.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.