Óriásdaru érkezett a baltimore-i híd roncsaihoz
További Külföld cikkek
- Miért hirdettek Dél-Koreában 75 év alatt tizenhatszor hadiállapotot?
- Európa 100 ezer katonát küldhet Ukrajnába, már zajlanak a tárgyalások
- Mit hozott 2024 több mint 60 választása az embereknek?
- Senki sincs biztonságban, az ukránok és az oroszok egyenként levadásszák a fontos figurákat
- Jogerősen is elítélték Nicolas Sarkozy korábbi francia elnököt
A hatóságok bejelentése szerint a helyszínen felállított daru 1000 tonna megmozdítására képes. Szombaton pedig már egy másik daru is a híd romjainak közelében lesz, az 400 tonnát tud megmozdítani.
Az építmény acélszerkezetének és az autóút törmelékeinek kiemelését, és a munkálatok előkészítését az amerikai hadsereg hadmérnöki egysége irányítja a parti őrséggel közösen. A munkában a haditengerészet is részt vesz.
Shannon Gilreath ellentengernagy, a parti őrség vezető tisztje elmondta, hogy a romok átfogó felmérésére van szükség ahhoz, hogy a hidat olyan darabokra tudják vágni, amelyeket a daruk képesek felemelni. Prioritásnak nevezte Baltimore kikötőjének újranyitását – írta az MTI.
Évekbe telhet az újjáépítés
A korábbi közlések szerint a kikötő zárva tartása naponta súlyos károkat okoz nemcsak Maryland állam számára, de az egész Egyesült Államok gazdaságának, mert a kikötő országos szinten meghatározó az autók, valamint mezőgazdasági eszközök szállításában.
Joe Biden elnök csütörtökön 60 millió dollár azonnali forrást hagyott jóvá Maryland állam számára, és korábban azt ígérte, hogy a szövetségi kormány a teljes újjáépítést állja.
Az újjáépítés évekbe telhet, és az előzetes számítások legkevesebb 400 millió dolláros költséget valószínűsítenek.
Wes Moore, Maryland kormányzója csütörtöki tájékoztatóján a romok eltávolítását rendkívül bonyolult feladatnak nevezte, és hozzátette, hogy hosszú munka következik. A médiában megszólaló szakértők szerint heteket vehet igénybe a hajózási útvonal szabaddá tétele.
Másodpercek alatt omlott össze a híd
Az állam vezetője az elsődleges feladatok közé sorolta a halálos áldozatok közül még meg nem talált négy ember maradványainak felkutatását is. A keresőbúvárok munkáját csütörtökön felfüggesztették, mert veszélyessé vált a munka a roncsok és törmelék között, ahol a látótávolság gyakorlatilag nulla. A rendőrségi illetékesek azt közölték, hogy azok a járművek, amelyekben a további áldozatokat sejtik, a romok között vannak.
A hídszerencsétlenségben a feltételezések szerint hat ember vesztette életét, mindannyian a hídon dolgozó karbantartó munkások voltak. Két holttestet egy furgonban szerdán megtaláltak. Két embert közvetlenül a híd összeomlása után élve sikerült kimenteni a vízből. Az áldozatok mexikói, guatemalai, salvadori és hondurasi származásúak.
A hídomlást az okozta, hogy egy meghibásodott konténerszállító nekiütközött. Az irányíthatatlanná vált hajó vészjelzést adott le az ütközés előtt, ezért a rendőrségnek a híd forgalmát sikerült időben leállítania, de a karbantartó munkásokat már nem tudták értesíteni. A megjelent felvételek alapján a hídon egy perccel annak összedőlése előtt még járművek közlekedtek.
A kedd kora hajnali katasztrófa körülményeinek felderítésén dolgozó szövetségi közlekedésbiztonsági hatóság már meghallgatta a hajó kapitányát és a vezető tiszteket, valamint a két révkalauzt, akik szintén a fedélzeten tartózkodtak az ütközés pillanatában.
A több ezer konténert szállító, szingapúri zászló alatt hajózó Dali tengerjáró a Francis Scott Key Brigde egyik tartópillérének ütközött, a híd ezután másodpercek alatt összeomlott. A Patapsco folyó torkolata felett ívelő híd teljes hossza 2,6 kilométer volt, és mintegy 55 méterrel magasodott a víz fölé.