Az ENSZ egyik megfigyelője megerősítette, Oroszország január 2-án egy észak-koreai Hwasong–11 ballisztikus rakétával találta el az ukrajnai Harkivot, amivel megsértette a Biztonsági Tanács szankcióit – írja az Ukrajinszka Pravda.
A Biztonsági Tanácsnak benyújtott 32 oldalas jelentés szerint „a 2024. január 2-án az ukrajnai Harkivban talált rakétamaradványok a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Hwasong–11 sorozatú rakétájából származnak”.
Április elején három szankciós tisztviselő járt Ukrajnában, hogy megvizsgálják a rakéta maradványait, de nem találtak bizonyítékot arra, hogy a rakétát Oroszországban gyártották volna.
A jelentés közölte, az ENSZ szakértői „nem tudták önállóan meghatározni, hol és ki indította el a rakétát”, ugyanakkor az ukrán fél által közölt információk „azt jelzik, az Orosz Föderáció területén belül indították el”.
„Egy ilyen helyszín, amennyiben a rakéta orosz erők ellenőrzése alatt állt, valószínűleg azt jelzi, hogy azt az Orosz Föderáció állampolgárai vásárolták meg” – áll a jelentésben.
Észak-Koreát 2006 óta sújtják az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciói annak atomfegyver- és ballisztikus rakétakísérletei miatt. Ezek az embargók tiltják a katonai technológia importját és exportját.
Az Egyesült Államok attól tart, Oroszország és Észak-Korea szoros barátsága bátorítást ad Kim Dzsongun észak-koreai vezetőnek.
Az ukrán nemzetközi szállítmányozók szövetsége arról számolt be, hogy az Ukrajnába visszatérő fuvarozókat a kárpátaljai terület toborzóközpont munkatársai erőszakkal viszik el a hadkiegészítő parancsnokságra – írja a Kárpáti Igaz Szó.
Azt is megírták, hogy a sofőröknek először felkínálják, hogy menjenek el a toborzóközpontba, de ha ezt visszautasítják, erővel viszik őket, és a katonai orvosi vizsgálat után a kiképzőközpontba kerülnek.
A fuvaros azt mondta, nem szeretne bemenni a toborzóközpontba, erre gyakorlatilag erőszakkal belökték a kocsiba. Elvitték a helyszínre, ahol a katonai orvosi vizsgálaton átesett, aláírta a mozgósítási papírokat, és onnan egyenesen egy Rivne közelében lévő gyakorlótérre került
– mondta az egyik szállítócég tulajdonosa, Vitalij Szavcsuk.
Az ukrán nemzetközi szállítmányozók szövetségének elnöke, Leonyid Kosztyucsenko elmondta, hogy szeretnék a védelmi miniszterrel és az infrastrukturális miniszterrel megoldást találni a problémára.
Nem szabad, hogy az utakról sofőröket vigyenek el, az út szélén hagyva a rakományt és a járművet. Az embernek tudnia kell, hogy ha útra kel, hazaér-e vagy sem
– mondta.
Indul az Index keddi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!