Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester szerint légvédelmi egységek fogtak el egy drónt a város déli része felett ma kora reggel – írja a Sky News.
A támadásban senki sem sérült meg, és a lehulló törmelék sem okozott kárt. A drónt a fővárostól délre fekvő Podolszk kerület felett lőtték le.
Az orosz védelmi minisztérium azt állítja, hogy összesen öt ukrán indítású drónt semmisítettek meg az éjszaka folyamán Moszkva térsége, valamint az Ukrajnával határos Brjanszk és Belgorod régiók felett. Az Ukrajnával határos Brjanszk régió kormányzója azt mondta, hogy a támadás következtében nem keletkeztek károk vagy sérülések.
A Szlovák Határrendőrség állítása szerint 2024 eleje óta 2023 azonos időszakához képest megnőtt az illegális határátlépő férfiak száma Ukrajna irányából, ami egybeesik a mozgósítás megerősítését célzó új törvény elfogadásáról szóló vitákkal.
Agnes Kopernická, a szlovák határrendőrség szóvivője az AFP-nek adott interjújában elmondta: május első hetében 45 férfit tartóztattak fel a zöldhatáron. A tavalyi év azonos időszakában ez a szám négy volt.
2024 első négy hónapjában a szlovák határőrök 338 ukrán férfit vettek őrizetbe és engedtek szabadon, szemben a 2023-as év azonos időszakában, amikor ez a szám 166 volt.
A szlovák határrendészet képviselője hangsúlyozza, hogy a határt illegálisan átlépő ukrán férfiakat őrizetbe veszik, tartózkodási engedélyt kapnak, majd szabadon engedik őket.
A háború kezdete óta egyetlen esetben sem fordult elő, hogy Szlovákiából Ukrajnába visszavezényeltek volna bevándorlókat − mondta, hozzátéve, hogy egy alkalommal egy ukrán határőr is fegyver nélkül, civil ruhában lépett át a határon.
A nyugati hírszerzés szerint Oroszország fokozni készül az Ukrajna elleni légi- és szárazföldi támadásait, hogy kihasználja azt az időt, amíg Kijev elegendő fegyverhez és lőszerhez jut a nemrég jóváhagyott amerikai katonai segélycsomagból − írja az Ukrajinszka Pravda a CNN-re hivatkozva.
Az amerikai lap hírszerzési forrásokra hivatkozva arról ír, hogy az oroszok kihasználnák azt az időablakot, amíg Ukrajna nem kapja meg Washingtontól a számukra létfontosságú anyagi támogatást, és megpróbálja a maga javára fordítani a helyzetet a fronton.
A lap informátorai elismerik, hogy a hónapok óta késlekedő amerikai segítség valódi veszteségeket okozott az ukrán erőknek a harctéren, ez egyaránt jelent területi és humánerőforrás-veszteséget is.
A CNN megjegyzi, minden jel arra utal, hogy a nyár elején Moszkva nagyszabású offenzívát indít, miközben folytatódik a részleges mozgósítás Oroszország területén.
A lap emlékeztet, hogy nemrég egy amerikai tisztviselő arról beszélt nekik, hogy a támogatás megérkezése után is a legjobb forgatókönyv a frontvonal megtartása lesz.
Az ukrajnai háború kezdete óta Kijev mintegy 45 millió euró közvetlen költségvetési támogatást kapott Svédországtól − számolt be az ukrán pénzügyminisztérium.
A svéd kormány támogatása és szolidaritása a teljes körű invázió első napjai óta rendkívül fontos Ukrajna számára. Ez vonatkozik a pénzügyi, katonai és humanitárius segélyre
− mondta Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter a svéd parlamenti képviselőkkel folytatott találkozón.
Hozzátette: meggyőződése, hogy partnerségük további fejlesztése segít Ukrajna pénzügyi fenntarthatóságának megerősítésében és makrogazdasági stabilitásának fenntartásában, „Svédország tapasztalata az európai integrációs folyamatban pedig jelentősen hozzájárul Ukrajna EU-hoz vezető útjához”.
Németország 45 millió eurós támogatást nyújt Ukrajnának az energetika helyreállítására − számolt be az ukrán energiaügyi minisztérium sajtószolgálata.
„Az erre vonatkozó dokumentumot Volodimir Kudrickij, az Ukrenergo igazgatótanácsának elnöke és a KfW német fejlesztési bank vezetősége írta alá” − áll a közleményben.
A KfW német fejlesztési bank támogatásának köszönhetően az Ukrenergo a háború alatt több mint 177 millió euró hitelt és támogatást nyert a villamosenergetikai hálózat helyreállítására és fejlesztésére.
A Pentagon Elon Musk amerikai üzletember SpaceX nevű cégével közösen megakadályozta, hogy az oroszok engedély nélkül használják a Starlink internetes terminálokat a harctéren − jelentette be az amerikai űrpolitikáért felelős védelmiminiszter-helyettes, John Plumb.
A Bloomberg beszámolója szerint a helyettes miniszter elmondta, a Pentagon aktívan részt vett az ukrán kormánnyal és a SpaceX-szel való együttműködésben, hogy fellépjenek a Starlink-terminálok orosz erők általi illegális használata ellen.
Eddig sikeresen ellenálltunk az orosz használatnak, de biztos vagyok benne, hogy Moszkva továbbra is megpróbálja majd megtalálni a Starlink és más kereskedelmi kommunikációs rendszerek használatának módját. Ez továbbra is probléma lesz
− fogalmazott Plumb.
Boris Pistorius német védelmi miniszter bejelentette, hogy három HIMARS rakétavetőt kíván vásárolni az Egyesült Államoktól és átadni Ukrajnának. A miniszter május 9-ei washingtoni látogatásán újságíróknak elmondta,
az amerikaiakkal együttműködve három HIMARS rakétavetőt fogunk vásárolni Ukrajna számára. Ezek az amerikai fegyveres erőktől érkeznek majd, és mi fizetjük őket.
Megjegyezte, fontos, hogy a NATO támogassa Ukrajnát, ugyanis Putyin győzelme „az egész világon elszabadíthatja az autokrata erőket”.
Boris Pistorius kündigt in Washington gerade an, dass die Bundesrepublik 3 HIMARS System von den USA kauft und in die #Ukraine liefern wird. @tonline pic.twitter.com/SbHQe9dYRk
— Bastian Brauns (@BastianBrauns) May 9, 2024
Tisztelt olvasóink!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ma is!