Korábban már írtunk arról, hogy szombat reggeli orosz jelentések szerint ukrán támadások értek két oroszországi régiót, a támadásnak legalább 8 sérültje volt. Ezzel kapcsolatban azóta frissebb adatokat is közölt az orosz védelmi tárca.
Azt írták, hogy a Belgorodi terület felett összesen 21 rakétát lőttek le (amelyeket a Vámpír rakétarendszerrel lőttek ki az ukránok), továbbá 9 drónt is semlegesített a légvédelem. Továbbá két másik régió, Kurszk és Volgográd felett összesen 9 drón lőtt le a légvédelem a beszámoló szerint – olvasható a beszámolóban.
Az orosz csapatok megpróbálták kiterjeszteni az Ukrajna elleni hadműveleteket a Harkivi területen. Ukrajna megérti az Orosz Föderáció erőinek nagyságát és látja annak szándékát – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek esti videóüzenetében.
„Katonáink, tüzérségünk, drónjaink választ adnak a megszállónak. Hálás vagyok minden egyes katonánknak, minden őrmesternek, minden tisztnek, akik pontosan úgy védik az állásainkat, ahogyan azt kell” – fogalmazott
Az elnök hozzátette, hogy a vezérkari főnök reggel és este jelentést tesz neki, a védelmi miniszterrel is állandó kapcsolatban áll, és mindent megtesznek, ami Ukrajna pozícióinak védelméhez szükséges.
Minden a harcosaink állhatatosságán múlik, és mindenki, aki most pozíciókat tart, egész Ukrajnát őrzi.
– hangsúlyozta Zelenszkij, majd hozzátette: „Fontos, hogy a partnerek időben történő ellátással támogassák harcosainkat és az ukrán ellenálló képességet. Valós időben. A csomag, amely valóban segít, az az Ukrajnába hozott fegyverek, nem csak magának a csomagnak a bejelentése. Köszönöm minden vezetőnek, aki így érzékeli a helyzetet”.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szombati élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!