Előbb lakókocsiban, mostanra pedig sátorban neveli három gyermekét ez a házaspár

A magyar deviza egyértelművé tette: itt nincs helye félreértéseknek.
Például ha a pap kiskorú ellen elkövetett szexuális visszaélésről szerez tudomást.
Több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést.
A gépen tartózkodók sorsa egyelőre tisztázatlan.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.
A Formula–1-es Japán Nagydíj minden fontos eseménye egy helyen.
A hajrá a PSG elleni 6-1-et idézte.
Két legyet ütöttek egy csapásra.
Szerinte az AI alkalmazása az oktatásban nem ördögtől való.
Damon Heta elvitte a show-t Budapesten.
A lakoma után nagyon furcsán viselkedtek és remekül érezték magukat.
Ahogy az egy éjszakai bárhoz illik, a Permanens Vakáció a pillanatra kacsintó, kellőképpen dekadens hangulatú hely, amin sokat dob a kézírásos, kézi rajzos vizuális világ, meg persze az, hogy a lehető legjobb a fekvése, mert mindkét irányba tökéletesen belátható a Margit körút.
Vízállásjelentés, vízhozam és Petőfi. Kvíz a folyók világnapján.
Az évszázad legégetőbb kérdésére ad választ a jegybank.
Kihúzták az ötös lottó és a joker számait.
Hiába szabadult, nincs oka ünnepelni.
A viharos időjárás ellenére mentek be a vízbe Rosignanónál, a hozzátartozóik a partról nézték végig a tragédiát.
Ha föllángolna a feszültség, azt a hazai ipar is bánná.
Állítólag megállapodtak a részletekről.
200 milliárd forintot juttat a településeknek.
Mentőhelikopterrel szállították kórházba, de már nem tudtak segíteni rajta.
Lévai István Zoltán képviselő marad.
De van egy csavar a biometrikus azonosításban.
A per jövő héten veszi kezdetét.
David Pressman vezette a menetet.
Súlyos vádakkal illetik a volt francia elnökjelöltet.
Haladéktalanul meg kellene szüntetni egy intézkedést.
„Szubjektíve” sok közszereplőnek van ilyen ügye.
Több ezer forintnyi készpénzt és egy bankkártyát vett magához az újdonsült apuka.
Az LMP társelnöke is megszólal az ügyben.
A koraszülés, a férfi-nő párkapcsolati viszonyok kiegyenlítése nem etnikum-specifikus dolog.
Erőteljes készházmarketingre van szükség.
Ha nem rombolásra használnánk fel az AI-t, akkor a mindennapi kényelmi eszközünkké válhatna.
Bor is dukál a zene mellé.
A Balaton-felvidék csodás kis falvait imádják a túrázók.
Az ismert humoristát és színészt négy nő vádolja bántalmazással.
Biztosan tudunk újat mondani a digitális méregtelenítés terén.
Az ezüstérmest a Ljubljana is két vállra fektette az új idényben.
Az elülső keresztszalag-szakadásból 6-9 hónap általában a felépülési idő.
Harry Kane öt gólból is kivette a részét.
Negyedóra alatt döntött a manchesteri címvédő.
Nemcsak a Lánchíd építése és a Váralagút tervezése fűződik a nevéhez.
Néhány hónappal ezelőtt terelés közben Alit baleset érte. Így segítettek rajta.
Még saját esőkabátja és védőszemüvege is van.
A két hónapos négylábúnak megmaradt a bajsza, a szőre, a szempillája és még a fogai is.
Fatima 28 euróval a zsebében állt Barcelona közepén, miután a párja megcsalta őt.
Barényi Béla forradalmasította az autóipart?
Mit ettek az ősemberek? Paleóztak vagy vegetáriánusok voltak?
Sebestyén Géza: a mai napig érezzük a hátrányát.
Balázs Péter: Magyarországot ma már nem lehet kihámozni az unióból
Nagy fej, nagy szem – a cukiság már a politikában is megjelenik.
Gasztronómia és egészségtudatosság régen és most.
Megállíthatatlanul mondja a magáét az arc nélküli ember az internetes reklámban.
Megállíthatatlanul mondja a magáét az arc nélküli ember az internetes reklámban.
Folytatjuk a gondosan megépített, végül meg nem valósult prototípusok bemutatását. Neked melyik kupé állna a legjobban?
Kicsit terepezgetnék, de azért autópályán se süketüljek meg.
Még kisebb motort és mild hibrid hajtást kapott a Ford Puma sportos kiszerelése, az ST. A kérdés adott: van ennek így létjogosultsága, vagy sem?
A szervizek elhajtanak, nem merik bevállalni a javítást. Vigyem bontóba? Hirdessem egyben, vagy alkatrészenként?
Újabb látványos válogatás hazánk útjairól.
Számít-e az eltérés? Milyen problémákat okozhat?
Ha mindent tudsz a pofátlanul ritka, vagy épp a rendkívül gyakori autók gyártási számairól, akkor ez a te kvízed!
Kertész Zsigmond, a helyi mozi igazgatója volt az áldozata a megdöbbentő, nyereségvágyból elkövetett bűncselekménynek.
Hogyan lett a Déli Körvasút az egyik legkonfliktusosabb kérdés a Budapestet és környékét érintő fejlesztéseknek?
Nem a nyílászárók cseréje az első lépés.
A hódító és a kispöckű meztelencsiga is felbukkant hazánkban.
Természetvédelmi értéke 100.000 Ft.
Csak évente kétszer van ilyen csillagászati pillanat.
Mi köze egy (látszólag) pusztán időmenedzsmentről szóló könyvnek az ökológiai fordulathoz?
Ha válás után 5 éven belül új házasságot kötsz, és új házastársad megfelel a feltételeknek, akkor részetekre kamatmentesen újraindítható a Babaváró hitel. Összefoglaljuk, hogy működik ez a gyakorlatban.
Augusztusban Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében a kiadó lakások átlagos bérleti díja 130 ezer forint volt, szemben az egy évvel korábbi 108 ezer forinttal.
Az alumíniumból készült italosdobozok egyre népszerűbbek, egyre több fajta és egyre változatosabb üdítők, jegeskávék és különböző italok kaphatóak bennük.
Miért fizetnénk sokat a bankszámlánkért, ha olcsóbbat is választhatunk? A költségek mellett szempontok lehet az egyéni igények is.
Hogyan válasszunk szolgáltatót, mekkora tőkével érdemes nekikezdenünk és milyen kockázatokkal érdemes tisztában lennünk? Mutatjuk a válaszokat!
A Budapest agglomerációjában fekvő városok népszerűsége továbbra is magas, így mutatunk 5+1 meseszép, új építésű házat.
Itt lehet szavazni!