Oroszország ártani fog Európának, és nem fog megelégedni azzal, ha megszerzi Ukrajna területének egy részét – jelentette ki Petr Pavel cseh államfő a Die Presse című osztrák napilapban szombaton megjelent interjúban.
Az elnök arról beszélt, hogy hosszabb konfrontáció kezdődik Európa és Oroszország között, és ez nem feltétlenül katonai jellegű szembenállás lesz.
A Szovjetunió birodalmi nagyságát akarják helyreállítani, beleértve az akkori befolyási övezetüket is, és ezt nagyon nyíltan ki is mondják. Ezért ezt komolyan kell vennünk. Fel kell készülnünk arra, hogy Oroszország nem lesz békés partnerünk
– fogalmazott Pavel. Hozzátette: Moszkva máris számos európai országban „romboló erőként” tűnt fel, és igyekezett propagandát és égbekiáltó hazugságokat terjeszteni.
A cseh államfő szerint amikor Oroszország konstruktívan viselkedik, akkor Európának is hasonlóan kell tennie. Azonban ha Oroszország az érdekeinket sérti, akkor fel kell lépnünk ellene, máskülönben az életmódunk, az értékeink kerülnek veszélybe – mondta, kiemelve, hogy szerinte Oroszország nem törekszik az együttműködésre Európával, és saját magát olyan szuperhatalomnak tekinti, amelynek joga van diktálni a játékszabályokat.
„Ha Európának ezen a részén fenn akarjuk tartani a biztonságot és a jólétet, akkor egyértelmű határokat kell szabnunk Oroszországnak. Ha ezt elmulasztjuk, az komoly bonyodalmakhoz vezethet a jövőben” – vélekedett Petr Pavel.
Elmondta azt is, hogy úgy nem lehet békét teremteni, ha elfogadják Oroszország követeléseit. A cseh államfő arra még lát némi esélyt, hogy Moszkva belátja, nem tud katonai győzelmet aratni Ukrajnában, és akkor megindulhatnak a diplomáciai egyeztetések ahelyett, hogy „értelmetlenül pazarolnák tovább az erőforrásokat és az emberéleteket”. Pavel ugyanakkor azt valószínűtlennek tartotta, hogy Ukrajna a belátható jövőben visszaszerezheti összes eddig elveszített területét.
A cseh elnök szerint senki nem vitathatja, hogy Ukrajnának a jövőben a NATO-ban van a helye, de világossá kell tenni Moszkva számára, hogy ez rá nem jelent közvetlen fenyegetést.
Az orosz csapatok megpróbálták kiterjeszteni az Ukrajna elleni hadműveleteket a Harkivi területen. Ukrajna megérti az Orosz Föderáció erőinek nagyságát és látja annak szándékát – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek esti videóüzenetében.
„Katonáink, tüzérségünk, drónjaink választ adnak a megszállónak. Hálás vagyok minden egyes katonánknak, minden őrmesternek, minden tisztnek, akik pontosan úgy védik az állásainkat, ahogyan azt kell” – fogalmazott
Az elnök hozzátette, hogy a vezérkari főnök reggel és este jelentést tesz neki, a védelmi miniszterrel is állandó kapcsolatban áll, és mindent megtesznek, ami Ukrajna pozícióinak védelméhez szükséges.
Minden a harcosaink állhatatosságán múlik, és mindenki, aki most pozíciókat tart, egész Ukrajnát őrzi.
– hangsúlyozta Zelenszkij, majd hozzátette: „Fontos, hogy a partnerek időben történő ellátással támogassák harcosainkat és az ukrán ellenálló képességet. Valós időben. A csomag, amely valóban segít, az az Ukrajnába hozott fegyverek, nem csak magának a csomagnak a bejelentése. Köszönöm minden vezetőnek, aki így érzékeli a helyzetet”.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szombati élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!