Palesztinpárti tüntetésbe fulladt a CEU diplomaosztója
További Külföld cikkek
- Új külügyminisztert nevezett ki a szíriai vezetés
- Az Egyesült Államok felajánlotta segítségét a németországi terrortámadás kivizsgálásához
- A volt skót igazságügyi miniszter is megszólalt a Lockerbie-merényletről
- Vlagyimir Putyin ismét beintett a Nyugatnak, nem kíván boldog karácsonyt és újévet
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
Palesztin sálakban és zászlókkal vonultak fel a bécsi Közép-európai Egyetem (CEU) diplomaosztó ünnepségén a színpadra a gender szakos hallgatók, akik azzal vádolták a CEU tanárait, hogy összejátszanak a zsidó állammal – írja a Mandiner. A tüntetők közül többen Izrael megsemmisítését követelték és azzal vádolták az egyetem vezetését, hogy egy „népirtást” támogatnak, ha nem bojkottálják az izraeli intézményeket.
A gender szak diákjai közül sokan palesztin sálat viseltek, előkerült egy palesztin zászló is, valamint egy molinó, amin a következő felirat volt olvasható: CEU Open Society = Genocidal Complicity (CEU Nyitott Társadalom = Népirtásban való bűnrészesség).
A több mint két órán át tartó ünnepséget a CEU élőben közvetítette, amely ide kattintva megtekinthető, és amelyből kitűnik, hogy az első bekiabálások és közbeszólások már Tim Crane, a CEU professzorának nyitóbeszédénél megkezdődtek. Egészen pontosan akkor, amikor a professzor egy korábbi diákját hívta a pulpitushoz, és a volt diák, Gabriela Manuli arról kezdett beszélni, hogy Budapest már nem olyan, mint amikor még ott volt a CEU. Szavai hallatán a diákok skandálásba kezdtek, mire a professzor felszólította őket, hogy viselkedjenek.
Mint arról a közelmúltban beszámoltunk, a CEU néhány héttel ezelőtt fejezte be végleg a felsőoktatási tevékenységét Magyarországon, miután már jó ideje nem vettek fel hallgatót a magyar akkreditációjú programokra. Ennek hátterében a magyar felsőoktatási törvény módosítása állt, amelyre széles körben úgy tekintenek, hogy kifejezetten a CEU budapesti működésének ellehetetlenítésére irányult. A jogszabály miatt a CEU nem vehetett fel 2019 januárjától új diákokat a budapesti kampuszára, így az azóta jelentkező diákok Bécsben kezdik meg a CEU az Egyesült Államokban és Ausztriában akkreditált képzéseit.
„Cionista intézményekkel kollaborálnak”
A bécsi diplomaosztó ünnepi beszédének szónoka, Julia Gugerli Lazos a palesztin ügynek szánta felszólalását és felhívta a figyelmet arra, hogy amíg ők itt ünnepelnek, diákok ezrei halnak meg Gázában. Beszédében kitért arra, hogy hiába próbálták rávenni a CEU vezetőségét, hogy álljon ki az „Izrael által elkövetett népirtás ellen”. A CEU megtartotta a kapcsolatait az izraeli egyetemekkel, valamint izraeli érdekeltségű cégekkel.
Holott korábban az osztrák Zsidó Diákszövetség éppen arról számolt be, hogy az egyetemen kifejezetten Izrael-ellenes hangulat uralkodik és „a zsidó államot démonizálják”. A CEU-n voltak tanárok, akik október 7. után, még az izraeli szárazföldi bevonulás előtt kiadtak egy Izraelt elítélő nyilatkozatot. A nyilatkozat elítélte Izraelt és kijelentette, hogy az esetet „kontextusban” kell vizsgálni, továbbá Palesztina ügyét feminista ügynek nevezték. Ennek ellenére Lazos szerint a CEU professzorai „kollaborálnak” cionista intézményekkel. A diák felszólította a diplomázókat, hogy ne fogjanak kezet a rektorral, amikor feljönnek a színpadra, később többen eszerint cselekedtek.
Az eseményen a gender szak diplomázóinak egyik tagja eltolta a mikrofon elől a szak vezetőjét, Nadia Jones-Gailanit – aki mellesleg aláírója volt a fentebb említett Izrael-ellenes nyilatkozatnak –, és felszólította az egybegyűlteket, hogy tartsanak egyperces megemlékezést.
Faltól falig le kell omlania a cionizmusnak!
– kiáltotta egyikük.
Az amerikai kampuszok botrányait idézték az események
Miközben Soros György egyike volt azoknak az amerikai milliárdosoknak, akik nagy pénzekkel támogatták az amerikai kampuszokon felvonuló palesztin tüntetőket. (A Columbia Egyetemen és más egyetemeken zajló tüntetéseket támogató két főszervező a Jewish Voice for Peace és az IfNotNow volt. Mindkettőt a Tides Alapítvány támogatja, amelyet Soros György alapított) – tért ki rá a Mandiner.
Végül a Közép-európai Egyetem (CEU) Nyílt Társadalom Díj átadóján tetőztek az események, ahol félbeszakították a kitüntetést elnyerő Julia Ebner radikalizmuskutatót, aki próbált párbeszédet kialakítani a tüntetőkkel.
A CEU diplomaosztójának botrányos eseménysorai azokhoz az amerikai egyetemeken zajló tüntetésekhez hasonlatosak és egyfajta folytatásukként értelmezhetők, ahol a diákok tömegei tüntettek az Egyesült Államok Izrael-politikája, valamint a zsidó állam Hamásszal szembeni háborúja ellen. Több egyetemen antiszemita rigmusok, az október 7-i terrorizmust éltető felszólalások és globális intifádára való felhívás is elhangzott. Az Egyesült Államok legnívósabb egyetemein több héten keresztül tartottak tüntetéseket a magukat palesztinbarátnak nevező diákok. Több kampuszon is rendőri beavatkozásra volt szükség, miközben a nyugat-európai egyetemeket is próbálták megbénítani a palesztinpárti tüntetők.
Diákcsoportok többek között az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Mexikóban próbáltak „szolidaritási táborokat” felállítani, amire az egyetemi hatóságok és a helyi rendfenntartó erők különböző válaszokat adtak.