Feladta magát a nagyhatalmú kokainkirály, akit az Interpol vörös jelzéssel keresett
Az ügyben kiadott vörös jelzés a legmagasabb riasztás, amely arra szólítja fel az Interpol tagjait, helyezzék előzetes letartóztatásba a keresett személyt, hogy később kiadják annak az államnak, amely a körözést kezdeményezte.
Evelin Banev, becenevén „Brendo”, „aki ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben, önként feladta magát” a szófiai börtönben – közölte a tárca szóvivője az AFP francia hírügynökségnek. Az 59 éves férfi borotvált fejjel, szürke sapkával a fején, ügyvédje, Petar Zafirov oldalán tűnt fel a fővárosi börtön bejárata felé tartva a flagman.bg hírportál által a Facebookon közzétett videón.
„Banev úr feladja magát, hogy letöltse a rá kiszabott büntetést” – magyarázta Zafirov egy jelenlévő újságírónak.
A rettegett calabriai maffiának is szerzett drogot
Az egykori birkózót 2013-ban Bulgáriában hét és fél év börtönbüntetésre ítélték, mert részt vett egy pénzmosási ügyletben. A büntetést végül 2018-ban hat évre csökkentette a legfelsőbb bíróság. Büntetését azonban soha nem töltötte le, miután a szabadlábra helyezést kihasználva eltűnt.
„Brendót” 2021 szeptemberében őrizetbe vették Ukrajnában, de az ország hatóságai – amelynek állampolgára – gyorsan szabadon engedték. Ezután nyoma veszett.
A férfit 2017-ben 20 év börtönbüntetéssel sújtották Olaszországban is, mert 2004 és 2007 között 40 tonna kokaint szerzett be Latin-Amerikából a rettegett calabriai maffia, a calabriai 'ndrangheta számára. Romániában is valamivel több mint tíz év börtönre ítélték.
Az MTI beszámolója szerint 2013 márciusában elrabolták a férfi akkoriban tízéves lányát Szófia egyik elegáns külvárosában lévő otthona elől. A lányt 47 nappal később váltságdíj ellenében, rejtélyes körülmények között szabadon engedték.