Megostromolt mecset, összevert rendőrök a southporti gyilkos késelés után

GettyImages-2164494192
2024.07.31. 07:19
Szörnyű következményei lettek a hétfőn, a Liverpooltól 27 kilométerre fekvő Southportban elkövetett késes mészárlásnak, amelyben három kislány vesztette életét és ötöt még most is kritikus állapotban ápolnak kórházban. Kedden a feldühödött tömeg megostromolt egy helyi mecsetet, majd megütközött a kivezényelt rendőrökkel, a rendfenntartók közül tizenegyet súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak.

Hétfőn legalább kilenc embert, köztük gyerekeket késeltek meg az északnyugat-angliai Southportban egy 6–11 év közötti gyerekek számára tartott, Taylor Swift-témájú tánc-, jóga- és karkötőkészítő rendezvényen. A kislányok közül hárman meghaltak, további öt állapota súlyos, életveszélyes. Azóta kiderült a kisgyermekek személyazonossága, a hatéves Bebe King, a hétéves Elsie Dot Stancombe és a kilencéves Alice Dasilva Aguiar vesztette életét.

A rendőrség rövid időn belül letartóztatta a feltételezett elkövetőt, egy 17 éves fiatalt, aki már Nagy-Britanniában, Cardiffban született ruandai bevándorlók gyermekeként. Az illető személyazonosságáról olyan hírek jelentek meg a közösségi médiában, ami a rendőrség szerint nem valós, a hatóságok arra kérték az embereket, hogy ne találgassanak, bízzák a nyomozást a rendőrségre.

Kedd délután csendesnek szánt megemlékezést tartottak Southportban, a rémes bűncselekmény helyszínén, miközben onnan több ezer kilométerre a Liverpool FC Egyesült Államokban túrázó labdarúgócsapata, soraiban Szoboszlai Dominikkel, egyperces néma főhajtással kezdte edzését, a késelés áldozataira emlékezve. 

A csendesnek szánt southporti megemlékezés gyorsan eldurvult, este háromnegyed nyolc körül a tömeg megostromolta a késelés helyszínétől pár méterre lévő mecsetet. A feldühödött garázdák – a feltételezések szerint a szélsőjobboldali Angol Védelmi Liga (English Defence League) tagjai – palackokat, szemeteskukákat hajigáltak, autókat gyújtottak fel, és összecsaptak a kivezényelt rendőrökkel, akik közül huszonkilencet kórházba kellett szállítani súlyos sérülésekkel. A sebesültek között volt három rendőrkutya is.

A merseyside-i rendőrség főnökhelyettese, Alex Goss a történteket gyomorforgatónak nevezte. „Kedd este a rendőreink életük legnehezebb próbatételével szembesültek. Miközben a rend fenntartásán dolgoztak, támadás érte őket. Sokukat törött orral, egyéb sérülésekkel kórházba szállították, több rendőrautót felgyújtott a tömeg. Mélységesen elítéljük a történteket” – áll a rendőrség közleményében.

Eközben a késelést III. Károly király és felesége, a királyné is elítélte.

(Borítókép: Rohamrendőrök tartják vissza a tüntetőket egy égő rendőrségi jármű közelében, miután tüntetés tört ki 2024. július 30-án az angliai Southportban. Fotó: Getty Images)