Generátorcsere, tranzisztoros rádiók, spájzfeltöltés: így készül Izrael az iráni támadásra
További Külföld cikkek
- Új külügyminisztert nevezett ki a szíriai vezetés
- Az Egyesült Államok felajánlotta segítségét a németországi terrortámadás kivizsgálásához
- A volt skót igazságügyi miniszter is megszólalt a Lockerbie-merényletről
- Vlagyimir Putyin ismét beintett a Nyugatnak, nem kíván boldog karácsonyt és újévet
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
Az izraeli 103FM rádiónak adott nyilatkozatában Israel Ziv vezérőrnagy azt mondta, bár Izrael képes lesz kezelni, bármi történjék is északon (Libanon felől a Hezbollah betörésére számítanak), azonban annak politikai és gazdasági ára nagy lesz. Szerinte valójában még a felderítés sem tudja pontosan, hogy az irániak és a Hezbollah mit is akar csinálni.
Az Axios izraeli hírszerző forrásoktól úgy értesült, hogy a libanoni Hezbollah egyértelműen a támadás mellett van, nem csak azért, mert Irán egyik síita szövetségese a térségben, hanem azért, mert bosszút forral, amiért júliusban Izrael végzett a katonai csoport egyik parancsnokával, Fuad Sukrral Bejrútban. A Hezbollah támadásához csatlakozna ezután Irán.
Az egyesített csapás ezúttal nagyobb és átfogóbb lenne, mint a legutóbbi iráni támadás idén áprilisban.
Elsősorban rakétákkal és drónokkal támadnának katonai létesítményeket Izrael középső részén, nem kímélve a polgári célpontokat sem.
Állítólag az iráni vezetésen belül még nincs végleges döntés az akció nagyságáról. Az iráni Forradalmi Gárda komoly és átfogó csapást sürget, míg a nemrégiben beiktatott új iráni államfő és tanácsadói úgy vélik, egy kiszélesedő regionális konfliktus most nem szolgálná Teherán érdekeit.
A Jerusalem Post is egyértelművé tette, hogy Izrael komolyan felkészül a támadásra. Közben az izraeli védelmi miniszter tárgyalt amerikai partnerével, és Lloyd Austin megerősítette neki, hogy az egyre érzékelhetőbb iráni fenyegetés miatt az F–35-ös vadászgépekkel felszerelt USS Abraham Lincoln és a USS Theodore Roosvelt repülőgép-hordozó anyahajókat a közel-keleti térségbe vezényelte, csakúgy, mint a távirányítású rakétákkal felszerelt USS Georgia tengeralattjárót.
A helyzet veszélyességét mutatja az is, hogy a Lufthansa bejelentette, fenntartja a repülési tilalmat és augusztus 21-ig biztosan nem indít járatokat Tel-Avivba, Teheránba, Bejrútba, Ammanba és a kurd területeken fekvő Erbilbe sem.
Megerősítik a védvonalakat Izrael északi részén
A Libanonnal határos észak-izraeli térség polgármesterei elrendelték a légvédelmi szirénák elemeinek ellenőrzését, a leginkább támadásnak kitett településeket felszerelték műholdas telefonokkal, és a tranzisztoros rádiókat is elővetették. Ez utóbbira azért van szükség, mert elemesek, és ha nincs áramszolgáltatás, a megfelelő hullámhosszra hangolódva a polgári lakosságot tudják értesíteni, amikor óvóhelyre kell menniük.
Irán és csatlós szervezeteinek feltételezett támadása miatt – amennyire lehet, - Izrael széttelepíti és megerősíti kritikus infrastruktúráját, hiszen a gazdaságnak háborús körülmények között is működni kell, különösen a technológiailag érzékeny szektoroknak.
Áprilisban már különösebb károk nélkül sikerült Izraelnek és szövetségeseinek elhárítani az iráni drón- és rakétaesőt, amelyet az országra zúdítottak, így most sem látszik különösebb pánik az embereken, de a spájzfeltöltés későbbi beindulása nem zárható ki. Ezzel együtt a hatóságok a legrosszabbra készülnek és extra mennyiségű üzemanyagot halmoznak fel, hogy működtetni tudják az erőműveket.
Hatalmas mennyiségű üzemanyagot szereztünk be"
– mondta a Bloombergnek az Izraeli Elektromos Művek (IEC) elnökhelyettese. A vállalat az ország legnagyobb villamosenergia-szállítója. Hozzátette, a Hamász október 7-i támadását követően valamennyi erőmű külső védelmi rendszerét megerősítették.
Egy Hezbollah-támadás esetén elsődleges célpontok lehetnek a tengerpart menti izraeli földgázfúrótornyok. Ha kiszélesedik a háború, akkor toronyról toronyra kell majd dönteni, hogy melyiket mikor állítják le. A kitermelés ugyancsak létfontosságú Izraelnek. Még egy rövid erőművi leállás is komoly gondokat okozhat a lakosság folyamatos tájékoztatásában a hadi helyzetről.
A mobil kommunikáció fenntartása most a legfontosabb
Szakemberek javaslatára éppen ezért kötötték össze dízelgenerátorokkal vagy nagy teljesítményű lítiumakkumulátorokkal az észak-izraeli mobil-átjátszótornyok felét – elsősorban Haifa kikötőváros környékén –, hogy bármilyen esetben fenn tudják tartani a mobil kommunikációt is. Ugyanezt az ország kereskedelmi központjában, Tel-Avivban úgy oldották meg, hogy az átjátszótornyok egy részét a közelben lévő nagyvállalatok vagy önkormányzati létesítmények generátoraival kötötték össze.
Az izraeli Kommunikációs Minisztérium főigazgatója azt mondta, hogy vészhelyzet esetén a mobil-telefonhálózat működtetése az egyik legfontosabb szempont. Inbal Mashash szerint a hatóság – harci cselekmények okozta – áramkimaradás esetén igyekszik az eddigi két óra helyett 24 órán át fenntartani a mobilhálózat működését. Emellett a kormánytagokat, a városok vezetőit és a vészhelyzeti koordinációban elengedhetetlen szerveket műholdas telefonokkal szerelik fel. Hamarosan pedig elérhető lesz Izraelben a SpaceX Starlink műholdas internetrendszere is, hogy a közigazgatási egységek között mindenképpen fennmaradjon a kapcsolat.
Az elmúlt 10 hónapban az izraelieknek csak rövid időszakokat kellett óvóhelyeken tölteniük, mert az ország légvédelmi rendszere, a Vaskupola, leszedte az ellenséges drónokat, rakétákat. Ha azonban a támadás nagysága és ereje ezt megköveteli, akkor az embereket óvóhelyekre vezénylik, ott azonban a vastag falak lehetetlenné teszik a mobilok használatát. Éppen ezért javasolta a minisztérium a középhullámú rádiócsatornák használatát és megkezdték tranzisztoros, elemes rádiók kiosztását, amelyek hatékonyan működnek az óvóhelyeken is.
(Borítókép: Iráni katonák Teheránban 2024. április 17-én. Fotó: Atta Kenare / AFP)