Az amerikai kormány nyilvánosságra hozta a Hamász vezetői elleni vádiratot
Merrick Garland igazságügyi miniszter a bejelentésről szóló tájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a vádak közzététele egy részét jelenti az amerikai erőfeszítéseknek arra, hogy a Hamász működésének minden eleme célkeresztbe kerüljön. Emellett további lépéseket helyezett kilátásba.
„Az életük hátralevő részében üldözni fogjuk azokat a terroristákat, akik felelősek amerikaiak elleni gyilkosságért, ideértve azokat is, akik őket illegálisan eszközökkel látják el” – közölte a Biden-adminisztráció főügyészi posztját is betöltő kormánytag, hozzátéve, hogy az igazságügyi minisztériumnak „hosszú az emlékezete”.
Az MTI híradása szerint a bűnvádi indítvány hét vádpontból áll, elkövetőként pedig hat embert tartalmaz, köztük az időközben izraeli rakétatámadásban meghalt Iszmail Hanijét, a Hamász volt legfőbb vezetőjét és utódját, Jahja Szinvárt. Rajtuk kívül a felelősök közé sorolják Iránt mint a terrorszervezet támogatóját, valamint az Izrael ellen harcoló libanoni Hezbollah fegyveres szervezetet.
Az amerikai adminisztráció New York város egy szövetségi bíróságánál indította a pert, ami egyelőre szimbolikus, hiszen a vádlottak közül hárman a feltételezések szerint halottak, hárman pedig valószínűleg a Gázai övezet alatti alagútrendszerben rejtőznek.
A vádat eredetileg februárban emelték, de titokban tartották abban a reményben, hogy sikerül kézre keríteni a fővádlottat, a Hamász vezetőjét, Iszmail Hanijét. A jogi iratot két nappal azt követően hozta nyilvánosságra Merrick Garland igazságügyi miniszter, hogy azonosították a Hamász túszaként fogva tartott amerikai állampolgár holttestét, aki a szombaton a Gázai övezetben megtalált hat halott túsz között volt.