Marco Rubio republikánus szenátor Donald Trump republikánus elnökjelölt védelmében szólalt fel, mondván, hogy az Oroszországi Föderáció Ukrajna elleni háborújának tárgyalásokkal kell véget érnie, nem pedig Kijev győzelmével – írja az Unian.
A valóság az, hogy az ukrajnai háború tárgyalásokkal fog véget érni. Donald Trump azt akarja, hogy Kijevnek nagyobb befolyása legyen ezeken a tárgyalásokon
– kommentálta a helyzetet Rubio.
Rubio, aki a szenátus hírszerzési bizottságának elnökhelyettese, úgy fogalmazott, hogy valójában Joe Biden elnök kormánya is egyetértene azzal, hogy a tárgyalásokkal végződjön a konfliktus.
Reméljük, hogy amikor eljön az idő, az ukrán félnek nagyobb befolyása lesz, mint az orosznak. Valójában ez a célom, és szerintem Trump is ezt próbálja mondani, de ezt üzletemberként fogja mondani
– mondta Rubio.
„Hogy milyen lesz a megállapodás, az a felektől függ. Nyilvánvaló, hogy most Zelensky nem fog előállni és elmondani, hogyan fog kinézni” – mondta a szenátor.
Hozzátette, hogy az Egyesült Államok már eddig is dollármilliárdokat fektetett be az ukrajnai béke megteremtésére irányuló erőfeszítésekbe. „Erre megy a pénz. Végül is ez nem egy végtelen háború, nem igaz?” – hangsúlyozta a szenátor.
Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint a légvédelmi erők újabb ukrán drónt semmisítettek meg a Belgorodi terület felett – írja a TASZSZ orosz állami hírügynökség.
Szeptember 29-én moszkvai idő szerint körülbelül 21:30-kor meghiúsult a kijevi rezsim kísérlete arra, hogy repülőgép típusú drónok alkalmazásával terrortámadást hajtson végre az Oroszország területén lévő objektumok ellen. Az ukrán pilóta nélküli légi járművet a Belgorodi terület felett a légvédelmi erők szolgálatban lévő légiereje megsemmisítette
– közölte a védelmi minisztérium.
Oroszországnak döntéseket kell hoznia és készen kell állnia azok végrehajtására, mivel az ukrajnai konfliktusba egyre jobban belekeveredik a Nyugat – írja a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség.
„Látjuk, hogy a nyugati államok bevonásának mértéke növekvő tendenciát mutat. Ukrajna teljesen utópisztikus módon spekulál arra, hogy Oroszországot »békére kell kényszeríteni«. Ezek téves állítások, és nagyon negatív következményekkel járhatnak Kijev számára” – mondta Peszkov a Moszkva című műsorban.
Peszkov szerint a nemzetközi helyzet alakulása, az Oroszország határai körüli feszültségek eszkalálódása, a nukleáris hatalmak részvétele az ukrajnai konfliktusban Kijev oldalán, a NATO katonai infrastruktúrájának előretörése Oroszország határai felé – „szükségessé teszi a nukleáris doktrína módosítását”.
Kedves olvasóink!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!