Hová vezethet Izrael többfrontos háborúja?

A Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah elleni izraeli merénylet fordulópontot jelentett a Közel-Kelet számára. Naszrallah alatt a Hezbollah Irán legszorosabb szövetségesévé vált. A terrorszervezet főtitkára személyes barátja volt Irán legfelső vallási vezetőjének. Halála súlyos és megrázó csapás volt nem csak a Hezbollahra, hanem az Irán által támogatott erőkre az egész régióban. Izrael számára a merénylet merész, de logikus lépés volt az eszkalációs létrán. Nem sokkal később megindult a szárazföldi invázió Libanonban, amelyre Irán az izraeli városok ellen indított rakétacsapással válaszolt.

A Hamász 2023. október 7-i brutális támadása óta látható, hogy Izrael hajlandó nagyobb kockázatot vállalni a küzdelemben. Az elmúlt évben a zsidó állam célba vette mind a Hezbollah, mind az iráni Forradalmi Gárda (IRGC) vezetőit, és szisztematikusan megölte több száz vezetőjüket. Belpolitikai okok is ösztönözték Izrael műveleteit. Sok izraeli úgy érzi, hogy az október 7-e előtti status quóhoz való visszatérés elfogadhatatlan lenne. A támadások egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy Izrael többé nem engedheti meg magának, hogy csupán tünetileg kezelje a fenyegetéseket – írja a Foreign Affairs hasábjain Dalia Dassa Kaye, a UCLA tudományos főmunkatársa. 

A háború fenntartása szükséges Netanjahu túléléséhez

A jelenlegi eszkalációs környezetben a libanoni vagy gázai háború diplomáciai rendezésére irányuló amerikai és nemzetközi erőfeszítések valószínűleg nem járnak sikerrel. Jelenleg Izrael nem diplomáciai megoldást keres, hanem a teljes győzelmet. A stratégiai számításokat azok a politikai megfontolások egészítik ki, amelyek Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök politikai túlélését a folyamatos harcokhoz kötik.

Izrael hajlandó volt nagy erőfeszítéseket tenni a Hezbollah és Irán meggyengítése érdekében, és már jelentős előrelépéseket tett ezeken a frontokon. A gázai háború és a fokozott militarizáció Ciszjordániában azonban felveti a kérdést, hogy Izrael meddig hajlandó elmenni a palesztin területeken. Az elmúlt év azt sugallja, hogy Netanjahu kormánya nem kevesebbre törekszik, mint egy új helyzet megteremtésére Izrael valamennyi határa mentén.

A politikusok és elemzők a háború kezdete óta a „másnapra” terveznek. Azt remélték, hogy a tragédiából lehetőség születhet. A regionális és nemzetközi szereplők segíthetnek az izraelieknek és a palesztinoknak abban, hogy végre megegyezzenek és újjáépítsék Ciszjordániát és a Gázai övezetet. A szenvedés kegyetlen, de hatékony emlékeztető lehet arra, hogy ezt a konfliktust nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezzel szemben a szép másnap víziója egyre messzebbre kerül. Azok az izraeli túszok, akiket a Hamász nem ölt meg, továbbra is a Gáza alatti alagutakban sínylődnek.

Teljesen megváltozik Izrael doktrínája

A jelenlegi fejleményeken túl az eseményeknek egy hosszabb távú következménye is van. Azok a döntések, amelyeket Netanjahu és szélsőséges kormánykoalíciója most hoz, felboríthatják a korábbi izraeli miniszterelnökök, Jitzhak Rabin, Ehud Barak és Ariel Sharon több évtizedes erőfeszítéseit, hogy Izrael kivonuljon a palesztin területekről. A Gázai övezetben az izraeli erők továbbra is mélyen be vannak ékelődve, fenntartják az ellenőrzést az Egyiptommal határos Philadelphi-folyosón, és hosszú távú katonai jelenlétre készülnek.

Ciszjordániában folytatódik az izraeli települések bővítése olyan izraeli miniszterek bátorításával, akiknek az a célja, hogy az egész területet ellenőrzésük alá vonják. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) palesztin városokba történő behatolásai az elmúlt hónapokban megszaporodtak. Izraeli vezetők és elemzők felhozták egy ütközőzóna visszaállításának lehetőségét Dél-Libanonban – hasonlóan ahhoz, amelyet Izrael 1982-es libanoni inváziója után hozott létre, és amelyet Izrael 2000-es egyoldalú kivonulásáig fenntartott.

Ha a jelenlegi tendenciák mentén haladunk tovább, Izrael abba a helyzetbe kerülhet, hogy újra megszállhatja a Gázai övezet egy részét vagy egészét, Ciszjordániát és akár Libanon déli részét is. Ez veszélyeztetné Izrael hosszabb távú biztonságát és destabilizálná az egész régiót is. A városi területeken ugyanis, ahol nehéz elkülöníteni a civileket a fegyveres ellenségtől, rendkívül veszélyes és erőforrás-igényes fenntartani a megszállást. Emellett minél több az áldozata a katonai lépéseknek, annál erősebbek lesznek a jövőben a terrorszervezetek. 

A Hezbollah visszaszorítása elmélyíti azt a hitet, hogy Izrael biztonságának fenntartása kizárólag katonai kérdés. Az izraeli diplomáciát az Egyiptommal 1979-ben kötött izraeli szerződés óta vezérlő képlet – területet a békéért – hiteltelenné vált. Akkoriban Izrael beleegyezett, hogy kivonul a Sínai-félszigetről a kétoldalú kapcsolatok normalizálásáért cserébe. Az október 7-i támadással, amely a Gázai övezetből indult, amelynek megszállását Izrael korábban önkéntesen feladta, úgy tűnik, hogy a stratégia megint megváltozott.

A csúcstechnológiával felszerelt határkerítés nem volt elegendő ahhoz, hogy megvédje az izraelieket. Ezután Izrael megtanulta azt, hogy csak a katonai erőben bízhat. Azonban a katonai erő kizárólagossága nem hozhatja meg a hosszú távú biztonságot. Ehelyett a zsidó állam belecsúszhat a folytonos háborúkba és a globális elszigeteltség körforgásába zárná. A szerző szerint Izraelnek olyan vezetőre van szüksége, aki megkérdőjelezi a győzelem jelenlegi meghatározását, és elismeri, hogy az igazi győzelem nem lehetséges béke nélkül. 

(Borítókép: Az izraeli katonák járőröznek  Izraelben , ahol egy Libanonból kilőtt rakéta landolt 2024. október 7-én. Fotó: Avi Ohayon / Reuters)