Pénzmosás miatt őrizetbe vették a volt albán elnököt

2024.10.22. 06:16
Pénzmosás vádjával hétfőn őrizetbe vették Albániában Ilir Meta volt államfőt – közölte hétfőn pártja, a baloldali Szabadság Párt.

Az 55 éves politikust Tiranában vették őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda rendőrei – jelentette a helyi média. Helyi televíziós csatornákon látni lehetett, amint a maszkot viselő nyomozók elvezették az autójától Metát, aki éppen sajtótájékoztatóra készült koszovói látogatása után.

Tedi Blushi, a párt főtitkára „bűnöző emberrablásnak” nevezte a politikus előállítását.

Meta 2017 és 2022 között volt Albánia elnöke. Néhány évvel korábban az Egyesült Államokban folyt ellene nyomozás illegális lobbizás vádjával. Ellene és a felesége ellen személyi tulajdon és jövedelem eltitkolása miatt is folyt eljárás.

Meta Edi Rama miniszterelnök kormányának nagyhangú bírálója, kleptokráciával vádolja a rendszert, valamint azzal, hogy minden törvényhozói, közigazgatási és igazságszolgáltatási hatalom Rama kezében összpontosul.

Az MTI tájékoztatása szerint Meta korábban a legmagasabb tisztségeket töltötte be Albániában: volt miniszterelnök, külügyminiszter és parlamenti képviselő.

Néhány napja írtuk meg, hogy az Európai Unió hivatalosan is megnyitotta a csatlakozási tárgyalások első szakaszát Albániával.