Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Alekszandar Vucsics szerb elnököt méltatta azért, amiért nem vett részt az oroszországi BRICS-csúcson, hanem inkább vele és más európai vezetőkkel találkozott – írta az Ukrajinszka Pravda.
Vucsics magas szintű delegációt küldött az oroszországi csúcstalálkozóra, de közölte, hogy nem tud részt venni, mivel találkozója van von der Leyennel, valamint Lengyelország és Görögország vezetőivel.
A Szerb Köztársaság elnöke ma fogadott engem, ahogy Görögország és Lengyelország miniszterelnökét is. Azt hiszem, ez önmagáért beszél
– mondta von der Leyen hozzátéve, hogy szerinte Szerbia jövője az Európai Unióban van.
Von der Leyen ezen a héten Szerbiában járt az EU-tagságra törekvő nyugat-balkáni országokba tett látogatása keretében, amelynek célja, hogy biztosítsa őket arról, hogy az EU bővítése továbbra is prioritás marad.
Közben a szerb média arról számolt be, hogy von der Leyen nem volt hajlandó találkozni Milos Vucsevics szerb miniszterelnökkel, mert pénteken magas szintű orosz gazdasági delegációval folytatott megbeszéléseket. Az orosz küldöttség azért érkezett Belgrádba, hogy a Szerbiával való kapcsolatok elmélyítéséről tárgyaljon.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteki beszédében a fegyveres erők technológiai képességeinek javítását irányozta elő, különös tekintettel a drónfejlesztésre − számolt be róla az Ukrinform.
Hosszú megbeszélést tartott a hadsereg és a hírszerzés vezetőivel, a kormány tagjaival, valamint a civilek képviselőivel. A védelmi és biztonsági erők nagyobb és korszerűbb képességeit növelné, amihez technológiai fejlesztés szükséges, elsősorban a drónoké.
Emellett az orosz fogságban lévő civilek kiszabadítására is utasítást adott, de jelenleg nem ez az ukrán fegyveres erők fő prioritása. Valamint azt is kijelentette, hogy a civilekre is szükség lesz a győzelmi terv végrehajtásához.
Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök az Izvesztyija orosz hírportálnak adott interjújában elutasította, hogy Belarusz hivatalosan is csatlakozzon Oroszországhoz – szemlézte a Kyiv Post.
A pénteken megjelent interjúban Lukasenka helyi geopolitikai kérdésekről, köztük az ukrajnai háborúról és a 2025-ös belarusz elnökválasztásról nyilatkozott.
Az újságírók egy ponton a Belarusz és Oroszország Uniós Államának – ennek létrejötte egy 1999-es szerződéshez köthető, amely eltörölte a határokat, és közös gazdasági övezetet hozott létre a két ország között – jelenlegi kilátásairól és kihívásairól kérdezték Lukasenkát. A belarusz elnök elutasította azokat a bizonyos körökben felmerült javaslatokat, amelyek szerint Belarusz Oroszország részévé válhatna, hozzátéve, hogy ez háborút jelentene.
Ez lehetetlen és irreális. Félek még azt is kimondani, hogy ez háború
– mondta Lukasenka országa szerepét hangsúlyozva az unió létrehozásában, még Vlagyimir Putyin orosz elnök hatalomra kerülése előtt.
Olyan kapcsolatokat tudunk kiépíteni, amelyek szorosabbak és erősebbek lesznek, mint egy egységes államban. És senki nem fog senkit sem megbántani. Erre van szükségünk
– tette hozzá.
Lukasenka az oroszok ukrajnai háborújával kapcsolatos egyik hozzászólásában szintén az előre tervezés fontosságát hangsúlyozta: „A világ megváltozott, a világ más, mint a középkorban, ezért nem szabad felelőtlen célokat kitűzni magunk elé, és mindig számolni kell a következményekkel.”
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szombati élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!