Donald Trump megválasztott amerikai elnök „némileg túloz”, amikor azt állítja, hogy 24 óra alatt véget vethet az ukrajnai háborúnak – nyilatkozta John Bolton volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó a Unian szemléje szerint.
Trump azt mondta, hogy egy szobába ülteti Vlagyimir Putyint és Volodimir Zelenszkijt, és 24 óra alatt megoldják az ukrán problémát – sok szerencsét hozzá
– mondta Bolton a Sky Newsnak. A szakértő azt is megjegyezte, hogy egy másik kérdésben viszont igazat mond, hiszen Trump elnöksége alatt nem voltak „nagy horderejű háborúk”.
Igazat mond abban az értelemben, hogy a történelem egy nyugodtabb időszakában voltunk, és most látjuk, mi történt, többek között a Joe Biden elnök által tanúsított gyengeség miatt, amikor kivonta csapatait Afganisztánból, és még csak meg sem próbálta megfékezni Oroszországot az ukrajnai invázió előtt
– fejtette ki Bolton. A volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó azt is hozzátette, hogy Európának komolyan kell vennie Trump fenyegetéseit, miszerint az Egyesült Államok esetleg kilép a NATO-ból, mert nem bízik az észak-atlanti szövetségben.
Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint érdemes fenntartani „egy bizonyos stratégiai kétértelműséget” az ukrajnai háborúval kapcsolatban – írja az Unian ukrán hírügynökség.
„Nem zárható ki külföldi csapatok megjelenése Ukrajnában, és ebben Európa is szerepet játszhat. Ez egy komoly biztonsági válság, szerintem semmit sem szabad kizárni, és érdemes fenntartani egy bizonyos stratégiai kétértelműséget” – nyilatkozta Kallas arra a kérdésre, hogy európai katonák szerepet vállalhatnak-e a háborúban.
Az EU tisztviselője Kijevben tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, a találkozóról posztolt is az X-en. „Azért vagyok itt, hogy megvitassam Ukrajna védelmének konkrét uniós támogatását – fegyverek, pénz, szankciók, katonák kiképzése, politikai és diplomáciai támogatás. Ukrajna győzni fog. Győzni fog a szabadság” – tette hozzá.
Honoured to meet my friend, President @ZelenskyyUa in Kyiv.
— Kaja Kallas (@kajakallas) December 1, 2024
I am here to discuss concrete EU support for Ukraine’s defence – weapons, money, sanctions, training of soldiers, political and diplomatic support.
There is more to come.
Ukraine will prevail. Freedom will prevail. pic.twitter.com/7VWC0sohR5
Marija Zaharova szerint a „házigazdák” elárulták Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint a Nyugat nem Ukrajnának kívánt segítséget nyújtani, hanem Oroszországot akarták megkárosítani.
Az orosz külügyminisztérium hivatalos képviselője ezzel Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági asszisztensének szavait kommentálta, miszerint Ukrajnának saját magának kell döntenie a konfliktus megoldásához szükséges területek átadásáról.
Zelenszkijt elárulták a vendéglátói. Mindig így árulnak el, mert nem az volt a céljuk, hogy segítsenek Ukrajnának, hanem hogy kárt okozzanak Oroszországnak. A probléma az, hogy sok ukránba bűnösen beleszuggerálták, hogy a két dolog ugyanazt jelenti
– mondta a szóvivő a TASZSZ orosz hírügynökség szemléje szerint.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!