Az amerikai és az ukrán védelmi vezetők hétfőn megvitatták az új orosz ballisztikus rakéta bevetését, a fegyveradományozók következő találkozójának előkészületeit és a washingtoni katonai segélyek jövő évi terveit − közölték a tárgyaló felek. A megbeszélésre akkor került sor, amikor az Egyesült Államok közölte, hogy 725 millió dollár értékben küld Kijevnek rakétákat, lőszert, gyalogsági aknákat és más fegyvereket, mivel Joe Biden elnök távozó kormánya igyekszik megerősíteni Kijevet, mielőtt távozik hivatalából − tájékoztatott az MTI.
Pat Ryder vezérőrnagy, a Pentagon szóvivője azt mondta: „(Lloyd) Austin (védelmi miniszter) elítélte, hogy Oroszország a közelmúltban rakétákkal és pilóta nélküli légi rendszerekkel támadta Ukrajna polgári infrastruktúráját, és egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát vetett be Ukrajnában, ami újabb eszkalációt jelent Oroszország Ukrajna elleni háborújában.”
Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter arról számolt be, hogy a megbeszélés középpontjában egyebek mellett „a 2025-re vonatkozó stratégiai tervezés állt, különösen a fegyverek, felszerelések szállítása és egységeink felszerelése szempontjából”. Azt is elmondta, hogy megvitatta Austinnal a NATO, az Európai Unió és a Kijevet támogató országok szövetségét alkotó Ramstein-csoport közelgő ülésének előkészületeit. Az ukrán média, köztük az Európai Pravda online újság arról számolt be, hogy a találkozóra decemberben kerülhet sor.
Norvégia ötödik generációs F–35-ös többcélú vadászgépeket és NASAMS légvédelmi rakétarendszereket küld a lengyelországi Rzeszówban található logisztikai központ védelmére.
Bjorn Aril Gram norvég védelmi miniszter szerint Rzeszówban 100 norvég katonai személy is állomásozik majd. Ők fogják megvédeni a más országokból Ukrajnába irányuló polgári és katonai anyagok szállításának kulcsfontosságú csomópontját december elejétől:
A repülőtér az orvosi evakuálás szempontjából is fontos, amelyért Norvégia felelős. Ezt elsősorban Ukrajna és Lengyelország érdekében tesszük, de ez is azt mutatja, hogy ragaszkodunk a NATO-kötelezettségeinkhez
– mondta.
Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel miniszterelnök-helyettes az X-en megjegyezte, hogy négy norvég F–35-ös vadászgép és légvédelmi rendszerük érkezik az országba.
Az orosz hadsereg december 3-ára virradóra újabb dróncsapást intézett Ternopilra. A támadás egy kritikus fontosságú infrastrukturális intézményt ért, jelentette a város polgármestere, Szergej Nadal Telegram-csatornáján. A település egy része áram nélkül maradt − írta meg az Unian.
Nadal elmondása szerint a mentőszolgálatok és a szakemberek az orosz támadás következményeinek felszámolásán dolgoznak. A polgármester ugyanakkor felszólította a helyi lakosságot, hogy fogjanak fel vizet, ugyanis az áramkimaradás miatt vízellátási problémákra is lehet számítani.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index keddi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!