Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint Magyarország területére december 5-én 0 óra és 24 óra között az ukrán–magyar határszakaszon 4770 fő lépett be. A román–magyar határszakaszon belépők közül 4279 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
A beléptetettek közül a rendőrség 22 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.
2025-ben több mint 30 000 új generációs DeepStrike csapásmérő drónt szállítanak az ukrán védőknek. Ezek egy részét nemzetközi partnereik finanszírozták az ukrán védelmi iparba történő befektetéssel. Erről Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter számolt be a közösségi médiában.
Megjegyezte, hogy ezeknek a drónoknak a leszállítására az ukrán elnök fenntarthatósági tervének megvalósítása keretében kerül sor. A védelmi minisztérium vezetője hozzátette, hogy Ukrajna az innovatív technológiáknak köszönhetően megváltoztatja a játékszabályokat a harctéren.
Ezek a drónok különösen nagy távolságokon képesek autonóm módon működni és nagy pontossággal eltalálni az ellenséges célpontokat.
„Megmutatjuk a világnak: Ukrajna képes az innovációra és a technológiai függetlenségre. Még háborús körülmények között is fejlesztjük a modern termelést, erősítjük védelmi képességeinket. Ukrajna egy olyan technológiai hadsereget hoz létre, amely készen áll arra, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel megvédje magát. Ez fontos jelzés szövetségeseink és az ellenség számára” – mondta a minisztérium vezetője.
Umerov szerint a védelmi minisztérium továbbra is növeli a csúcstechnológiai rendszerek fejlesztésére irányuló beruházásokat: „Ez nemcsak a front igényeit elégíti ki, hanem támogatja a védelmi ipart, munkahelyeket teremt és fejleszti az ukrán technológiát.”
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!