„A NATO-országok lélektanilag nem állnak készen az Oroszország elleni háborúra. Az egyetlen esély az oroszok legyőzésére az, hogy Ukrajnában tegyük ezt meg” – mondta az elnöki hivatal (OP) vezetőjének tanácsadója, Mikhajlo Podoljak a Unian szerint.
A végtelenül sok terv, hogy 3–5 éven belül Oroszország készen áll majd a NATO-országok megtámadására, az a NATO-országok teljes pszichológiai felkészületlensége a háborúra, mint olyanra. Elég sok fegyverük van, sokkal hatékonyabbak, de nem állnak készen arra, hogy használják őket. Ennek megfelelően, ha Oroszország 5 év múlva is fenntartja a militarizálódás és a tekintélyelvűség olyan ütemét, mint ma, a NATO-nak nincs esélye
– magyarázta a Freedom TV csatornának adott interjúban.
Podoljak szerint a NATO-országok lélektanilag soha nem lesznek készek egy háborúra az oroszokkal, és ezt Oroszországban tudják.
„Oroszország tehát fokozatosan emeli a tétet ebben a háborúban, fokozatosan eltöröl minden tabut, fokozatosan eltöröl minden szabályt. Beleértve a hadviselés szabályait is. És ennek megfelelően hídfőállást készít elő, ha most nem veszít Ukrajnában” – folytatta.
Az OP vezetőjének tanácsadója hangsúlyozta, hogy „Oroszországot csak úgy lehet legyőzni, ha legyőzzük Ukrajnában.”
John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója elmondta, hogy az Egyesült Államok a közeljövőben újabb biztonsági támogatást tervez bejelenteni Ukrajnának – írja az Ukrajinszka Pravda.
Kirby elismerte annak lehetőségét is, hogy az Ukrajnának nyújtandó támogatásról szóló következő találkozót a Ramstein-formátumban tartják meg Donald Trump megválasztott elnök január 20-i beiktatása előtt.
Robert Fico szlovák kormányfő külpolitikai intézkedései miatt pénteken Pozsonyban tiltakozásba kezdtek az emberek – írja a Jevropejszka Pravda.
A fagyos időjárás ellenére mintegy 4000 ember jött el, hogy kifejezze elégedetlenségét Robert Fico miniszterelnök oroszbarát politikájával szemben.
„Szlovákia, vigyázz, a megszállás megkezdődött”
– hangzott a tüntetés szervezőinek egyik jelszava. „Fico, menj Moszkvába, hagyd békén Szlovákiát” – állt az egyik transzparensen.
A tüntetők Rudolf Sikora művész plakátjait kapták a szervezőktől. Az egyik oldalára az „Árulás”, a másikra pedig a „Mi vagyunk Európa” jelszó volt írva.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szombati élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!