Két holttestet találtak egy repülőgép futóművében az Egyesült Államokban
Két embert találtak holtan a JetBlue New Yorkból induló repülőgépének futóművében, miután az leszállt a Fort Lauderdale–Hollywood nemzetközi repülőtéren – írja a CNN a légitársaságra hivatkozva.
A holttesteket hétfő este fedezték fel egy repülés utáni karbantartási ellenőrzés során. Személyazonosságuk ismeretlen – közölte a JetBlue –, „a repülőgéphez való hozzáférésük körülményeit továbbra is vizsgálják”.
A JetBlue közlése szerint a gép legutóbb 1801-es járatként közlekedett a New York-i John F. Kennedy nemzetközi repülőtérről.
A lap tájékoztatása szerint a Broward megyei seriff hivatala – amelynek hatáskörébe tartozik a repülőtér – és orvosszakértők voltak a helyszínen a JetBlue termináljánál. A CNN kereste a seriff hivatalát további információk érdekében, de egyelőre nem válaszoltak a megkeresésre.
A felfedezés két héttel azután történt, hogy a United Airlines Chicagóból Mauira tartó járatának futóművében is holttestet találtak.
A Szövetségi Légügyi Hivatal szerint a futóműrekeszt gyakran használják potyautasok, akik nem tudják, hogy milyen kevés hely áll rendelkezésre a rekeszben, amikor a futómű be van húzva. A potyautasok, akiket nem zúztak össze, gyakran veszítik el az eszméletüket az oxigénhiány miatt, vagy megfagynak, amint a repülőgép utazómagasságba kerül.