A Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője arra szólította fel a Nemzeti Választási Bizottságot (NVB), hogy vegye napirendre az Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló népszavazási kérdés megtárgyalását.
Dobrev Klára szerdai online sajtótájékoztatóján azt mondta, elegük lett abból, hogy a jobboldal „belpolitikai csatározásra használja” Ukrajna EU-csatlakozásának ügyét, és népszavazás helyett „kamukonzultációkkal eljátsszák, mintha megkérdeznék az emberek véleményét”. Hozzátette, ezért kezdeményeztek kedden egy referendumot az ügyben.
Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, a népszavazási kezdeményezésüket átvették, azóta azonban „nagyon nagy a csend”, pedig az NVB-nek napirendre kellene tűznie, hogy mikor fog dönteni a kérdésről. Dobrev Klára pártja nevében azt követelte, hogy az NVB „ne húzza az időt, és ne akarja mondvacsinált okokkal elgáncsolni a DK népszavazási kezdeményezését”.
Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatásáról biztosította Donald Trump amerikai elnök javaslatát, miszerint Oroszország és Ukrajna 30 napig kölcsönösen lemondanak az energetikai infrastruktúrára mérendő támadásokról. A Kreml keddi közleménye szerint Putyin már parancsot is adott az orosz hadseregnek a tűzszünet betartására.
A két államfő keddi telefonbeszélgetése során Putyin több részletet is vázolt a tűzszünet ellenőrzési mechanizmusaival kapcsolatban, amelyek elengedhetetlenek a megállapodás fenntarthatóságához.
Az orosz elnök megerősítette, hogy elvi síkon továbbra is elkötelezett az ukrajnai konfliktus békés rendezése mellett. Kijelentette, készen áll arra, hogy amerikai partnereivel együtt dolgozzon az ukrajnai helyzet hosszú távú és fenntartható megoldásának kidolgozásán.
A megállapodás jelentős előrelépésnek számít az eddig elhúzódó konfliktusban, különösen az energetikai infrastruktúrát érintő támadások tekintetében, amelyek komoly hatással voltak mindkét ország, illetve a régió energiaellátására.
Mind az orosz állami hírügynökség, mind a Fehér Ház tájékoztatást adott a beszélgetésről.
Az orosz fegyveres erők március 18-án sikeresen visszaverték az ukrán hadsereg több kísérletét a Belgorodi régióba való behatolásra – jelentette az orosz védelmi minisztérium.
A minisztérium közleménye szerint az ukrán haderő a belgorodi terület nyugati részén próbált meg behatolni Oroszország területére Demidovka és Prilesie települések irányába. Az első támadás hajnali 5:50-kor kezdődött, amit a nap folyamán még négy követett, az utolsó 17:30 és 18:45 között zajlott.
A védelmi tárca tájékoztatása szerint a „provokációban” mintegy 200 ukrán harcos és 29 katonai jármű vett részt, köztük öt harckocsi, 16 páncélozott jármű, három műszaki akadályelhárító jármű, egy UR–77 távakna-mentesítő rendszer és négy gépjármű.
Az orosz minisztérium úgy értékelte, hogy az ukrán akció célja „negatív háttér teremtése” az Oroszországi Föderáció és az Egyesült Államok elnökei között az ukrajnai konfliktus rendezéséről március 18-án estére tervezett tárgyalások körül, valamint Trump békekezdeményezéseinek lejáratása volt. Az orosz erők azonban, mint írták, valamennyi támadási kísérletet sikeresen visszaverték, megakadályozva az ukrán egységek orosz területre való behatolását.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szerdai élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!