Újra szerelmes lehet Stana Alexandra?

Megnyilvánulásait figyelve sokan felteszik ezt a kérdést.
Ha a NER-t leváltani kívánó ellenzék végül a NER-ből választ egy NER-módra működő figurát, abból nem tud más kijönni, csak a NER. Németh Róbert írása.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
Kemény kritikát kapott Ruszin-Szendi Romulusz és Bódis Kriszta is.
Volt a Real Madridnál egy játékos, aki egy vicc volt.
„A televíziót feldughatjátok a s.ggetekbe!”
Korlátozásokkal próbálják orvosolni a problémát.
„Egy nyavalyás hazaáruló mellé álltál, Tábornok úr” – írta.
A bíróság elrendelte a letartóztatását.
Nem kell annyira elkenődni egy-egy veszteség miatt, mondja a szólásmondás, amit ugyan Moháccsal ismerünk, csak hát nem az volt az eredeti verzió.
Egy valódi közösségi élményben lehet része, ha kilátogat a Városligetbe. A nem hétköznapi télűző eseményre a szervezők idegenvezetéssel egybekötött sétával, mancskirakó flashmobbal és még ajándékfánkokkal is készülnek. A program ingyenes!
Támogatott tartalomEddig nem látott árengedményekkel szórnák ki a készleteket.
Úgy vélik, azért fordult a kormány ellen, mert elvesztette többmilliós fizetését.
A hétéves kisfiú figyelmetlenül léphetett a lépcsőre, és elveszthette egyensúlyát.
Kijev szívesen megmagyarázza a magyar kormánynak, milyen lépéseket tesznek.
Csak visszakérdezni tudott.
Az is kiderült, mi okozta a félreértést.
Kim Szeron holttestére a barátja talált rá.
Az orosz–ukrán béketerv része lehet a voksolás, de az elnök szerint erre most nem alkalmas az idő.
A tárca hangsúlyozta, hogy fenntartják a lakossági kedvezményt.
További szigorú intézkedéseket vár el a miniszter.
Olyasmit találtak a kínai tudósok, ami átírhatja az evolúció történetét.
A szakértő szerint ez az, ami lassan, de biztosan megöli Magyarországot.
Nagy nehézségeket okozott az amerikai elnök döntése.
Egy hétéves gyerek is életét vesztette.
Soha ennyit még nem javítottak a világrekordon.
A 17. percben már tíz góllal vezetett a címvédő.
Idénybeli 12. bajnoki vereségét szenvedte el a rekordgyőztes.
Robbie Keane érkezése óta nem tud bajnokit nyerni a címvédő.
Szoros lett a végjáték.
A mai napig nem ért véget a pereskedés az énekesnő és egykori kiadója között.
A legjobb férfi főszerepért járó kitüntetést Adrien Brody kapta.
Draven Bennington kijelentette, „a szeretet az szeretet”.
Az Iparművészeti Műzeum nyolc éve nem fogad látogatókat, nem jut pénz a felújítására.
A műsor annyira tetszett nekik, hogy a következő hétre is várják a táncost.
A párizsi éjszakában örökítették meg.
Ez a diéta segíthet a demencia megelőzésében.
Az eljárást megszüntették, de semmi több nem történt.
Összeraktunk egy pár órás sétát, ahol többek között József Attila, Karinthy Frigyes, Psota Irén és Presser Gábor korábbi lakhelyét is felfedezheti bárki.
Egy hely, ami kulturáltabb, átgondoltabb és megfizethetőbb, mint elsőre gondolnánk.
Régen politikai viták hevében is gyakran rántottak kardot a Parlamentben, akár halálos sebet is ejtve egymáson.
Lehet, hogy nem pont erre az ötre gondolnál!
Egyetlen mozdulat elég hozzá.
„Emese kettő napot volt ezzel a családdal, és azóta bent ül a házában.” Megdöbbentő, miért vitték vissza a menhelyi kutyát.
A K&H Bank vezető elemzője szerint a helyzet nem egyszerű.
Édesanyjától azt hallotta, hogy ha tud, akkor kötelessége másoknak segíteni.
Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni
Gyurcsány Ferenc beszélt arról is, miért maradt pártelnök.
Népszerű tévhit, hogy a villanytóknál nincs ilyen.
Valódi versenyautó alapokkal rendelkezik.
40 százalék az annyi, mint 20,2 millió motorkerékpár világszerte.
A Hunyadi utca 83. szám alatt található a bakonszegi önkormányzat kezelésében álló, műemlékké nyilvánított Nadányi-Miskolczy kúria.
A hisztamin az immunrendszer által kibocsátott anyag, amely allergiás és egyéb gyulladásos tüneteket válthat ki.
A mértéktelen orvvadászat és a kontrollált vadgazdálkodás között óriási különbség van.
Japánban közel kétmillióan vannak, akik szinte sosem hagyják el a lakásukat, teljesen izoláltan élnek.
Érvek mellette, érvek ellene: kétségtelen, hogy van, amikor jó döntés egy airfryer, végeredményében azonban nem csodagép.
A beavatkozás ambulánsan elvégezhető, ez pedig számos előnnyel jár.
Nyíregyháza lakáspiacáról, Debrecen hatásáról, árazásról és befektetőkről beszélgettünk Szabó Andrea ingatlanközvetítővel.
Február 1-től emelkedtek egyes okmányok kiállításával kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díjak. Melyik mennyibe kerül és kiknek ingyenes?
Nézd meg melyek a személyi kölcsön feltételei, minek kell megfelelned ahhoz, hogy megkapd a hitelt, illetve milyen dokumentumok szükségesek.
Az év elején szinte törvényszerű a bérleti díjak emelkedése, ugyanakkor a kínálat bővülése hamarosan fékezheti a drágulás ütemét.
Az ingatlanértékesítésből származó jövedelem adózása több tényezőtől függ, és számos olyan eset is létezik, amikor mentesülhetsz alóla.
Összehasonlítottuk a készpénzfelvételi díjakat, és rangsorba állítottuk a bankokat aszerint, hol a legolcsóbb a gyakori pénzfelvétel.