Melinda, Vivien
-5 °C
3 °C

Elhiszi, amit szeptember 11-ről mondanak?

2007.09.11. 09:32
Hat év telt el a 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta, de az eltelt idő nem volt elég a történtek megnyugtató tisztázására. Legalábbis erősen tartják magukat azok az összeesküvés-elméletek, amelyek szerint az amerikai kormányzat a legjobb esetben is leplezni próbálja saját hibáit. Arról nem is beszélve, hogy az amerikaiak egy kimutatható százaléka szerint kormányuk ennél csúnyább dolgokat is csinált. Ők azt sem tartják kizártnak, hogy Bushék az al-Kaidával együttműködve követték el a támadásokat, hogy aztán kedvükre háborúzgassanak a Közel-Keleten. Lássuk az elméleteket!

2001. szeptember 11-én reggel nyolc és kilenc között 19 arab gépeltérítő elrabolt négy amerikai repülőt, az American Airlines 11-es és 77-es járatát (AA 11, AA 77), illetve a United Airlines 93-as és 175-ös járatát (UA 93, UA 175). A gépek közül az AA 11-et a World Trade Center északi, az UA 175-öt a WTC déli tornyának vezették. Az AA 77-essel a Pentagonnak repültek, az UA 93-ast az utasok megkísérelték visszafoglalni, ezért a géprablók szándékosan a földnek vezették Pennsylvaniában. A becsapódások miatt a WTC két tornya összedőlt. A terrortámadásoknak összesen közel négyezer halálos áldozatuk volt.

A WTC ikertornyait előre elhelyezett bombákkal robbantották fel

Minden összeesküvés-elmélet alfája és omegája szerint az kizárt, hogy a World Trade Center tornyai csupán a repülők becsapódásai miatt dőltek össze. A kérdésben komoly tudósok csapnak össze komoly tudósokkal, és eddig nem született valóban minden kétséget kizáró magyarázat a jelenségre, hiszen a hivatalos vizsgálat azzal nem törődött, hogy mi történt a tornyoknak a gépek becsapódása alatti részén, míg az irányított robbantások hívei szerint a lényeg pont itt történt.

Az összeesküvés-elméletek a tudósokkal szemben nemcsak a hogyan, hanem a miért kérdésre is keresik a választ, és egyrészt az épületet üzemeltető Larry Silverstein 7,1 milliárd dolláros biztosításában, másrészt Bush elnök testvérének, Marvinnak - a WTC biztonsági cégének egyik vezetője - az érintettségében találják meg. Tényleg direkt robbantották fel az ikertornyokat? >>

Mi csapódott a Pentagonba?

Azt, hogy a WTC-be két repülőgép is becsapódott, ép ésszel senki sem vonná kétségbe. Jól látszik a televíziós felvételeken. Arról viszont nem készült felvétel, ahogy a Pentagonba is becsapódik egy gép, ezért jó páran kétségbe vonják a történteket. A hitetlenkedők legfőbb érve, hogy az épületen kisebb lyuk keletkezett, mint amekkora repülő csapódott az épületbe. Igaz, a kérdés még a magát 9/11 Igazság Mozgalomnak nevező összeesküvés-elméleteseket is megosztja, egy részük szerint tény, hogy repülő csapódott az épületbe, de nyilván csak azért, mert ezt az amerikai kormány hagyta.

A szeptember 11-én történteket vizsgáló kongresszusi bizottság megállapításai szerint a valóságban akkor, amikor a Pentagonba repülő csapódott, az amerikai légügyi hatóságok még az American Airlines másfél órával korábban a WTC északi tornyába csapódva megsemmisült 11-es járatát keresgélték a radarképernyőkön. De akkor mi csapódott a Pentagonba? >>

A gép, amit vagy lelőttek, vagy le sem zuhant

A szeptember 11-én eltérített repülőkkel az összeesküvés-elméletek szerint amúgy is sok baj van. A WTC esetén felmerült, hogy nem is a hivatalos jelentésekben szereplő két Boeing csapódott a toronynak, míg a United Airlines 93-as járatáról (UA 93) két, egymásnak is ellentmondó hipotézis is született. Az UA 93 célpontja a hivatalos jelentések szerint a Capitolium épülete lehetett, de mivel a gép háromnegyed órás késéssel szállt fel, utasai már értesülhettek a WTC-nél történtekről. Így a géprablás után kísérletet tettek visszafoglalására. Ekkor a géprablók inkább a földbe vezették a repülőt. Vagy nem? Két összeesküvés-elmélet csap össze itt egymással. Az egyik arra a háromperces eltérésre épít, ami a gép fekete dobozán rögzített adatok és a megfigyelt lezuhanás között van. A pilótafülkében történteket rögzítő hangfelvétel 10:03-kor ér véget, míg az egyéb adatok szerint a gép 10:06-kor zuhant le.

Az elméletek szerint ez, kiegészülve azzal, hogy a gép roncsai öt kilométeres körzetben szóródtak szét, és a lezuhanás után egyes tanúk szerint "konfettiként záporoztak a levegőből a roncsok", egyértelműen arra utal, hogy a gépet amerikai vadászgépek lőtték le. Igaz, az összeesküvés-elméletek egy más része meg az amerikai légvédelem szándékos meggyengítésével vádolja a Bush-kormányzatot, alapozva ezt arra a hivatalosan is beismert tényre, hogy szeptember 11-én több hadgyakorlatot is tartottak, ami miatt csupán két, fegyver nélküli vadászgépet sikerült összekaparni a keleti parton az elrabolt gépek felkutatására.

Más összeesküvés-elméletek szerint a gép le sem zuhant, hanem biztonságban landolt Clevelandben. Ezt az ABC helyi adója, a WCPO egyik, később hivatalosan is tévesnek elismert jelentésére alapozzák, ami a gép landolásáról számolt be. A vizsgálatok szerint a WCPO a Delta Airlines szintén eltérítettnek gondolt, 1989-es számú járatával keverte össze az UA 93-at.

Hét géprabló él a 19-ből

És ezzel még vége sincs a csak a gépeket érintő összeeskűvés-elméleteknek. Hiszen itt van rögtön az az állítás, hogy az FBI által megnevezett 19 géprablóból legalább heten életben vannak. A merényletek után a világsajtó megbízhatónak tartott képviselői, köztük a BBC és az AFP is rendre beszámolt egy-egy, géprablóként megnevezett személy rejtélyes felbukkanásáról. Az összeesküvés-elméletekben ezek visszatérő elemek, bár azóta kiderült, hogy a legtöbb esetben téves azonosításról vagy névazonosságról volt csupán szó. Vagy mégsem? Tényleg élnek még szeptember 11-i géprablók? >>

Miért hagyták, hogy így legyen?

Az összeesküvés-elméletek egyik markáns állítása, hogy az amerikai kormányzat előre tudhatott a készülő terrorakciókról, mégsem tett eleget megelőzésükre, sőt, egyes elméletek szerint szándékosan segítette a támadások sikerét. Azt, hogy az amerikai titkosszolgálatoknak voltak értesülései, amik egy készülő merényletre utaltak, nehéz lenne tagadni. Már egy évvel a merényletek után komoly elemzések és vizsgálatok bizonyították, hogy a különböző amerikai nyomozó- és hírszerző ügynökségek egész sokat tudhattak volna a készülő merényletekről, ha megfelelő lett volna közöttük az információáramlás.

Így, ha az igaz is, hogy a szükséges információk rendelkezésre álltak, a vizsgálatok szerint azt túlzás lenne állítani, hogy bárki akár csak részleteiben is sejthette volna, hogy mi készül. Bár visszatérő állítás az összeesküvés-elméletekben, hogy a kormányzat mindent megtesz a történtek leplezéséért, valójában szeptember 11-e után fejek hullottak a titkosszolgálatoknál, amiknek a működését és együttműködését is több intézkedéssel próbálták hatékonyabbá tenni. Hogy ez sikerült, azt jól példázza, hogy szeptember 11. óta egyáltalán nem volt terrortámadás az Egyesült Államokban.

Azt az állítást, hogy az amerikai légvédelmet szándékosan akadályozták a veszély elhárításában, az összeesküvés-elméletek arra alapozzák, hogy az Észak-amerikai Légvédelem, a NORAD két hadgyakorlatot is szeptember 11-ére időzített. Így fordulhatott elő - ahogy arra már az UA 93-as esetén utaltunk -, hogy a géprablások észlelése után mindössze két, fegyverzet nélküli vadászgépet tudtak riasztani az eltérített gépek befogására. Így azok még akkor sem tudták volna lelőni az eltérített gépeket, ha erre a világtörténelemben elsőként konkrét parancsot kaptak volna.

Az összeesküvés-elméletek két másik gyakorlatot is gyanúsnak tartanak - bár ezek, jellegükből fakadóan tulajdonképpen segíthették a terrortámadások utáni mentést. Washingtonban, pár kilométerre a Pentagontól, ötven perccel az AA 77-es becsapódása előtt kezdődött volna a Nemzeti Hírszerzési Iroda gyakorlata, amiben azt a vészhelyzetet szimulálták, amikor egy repülő csapódik az épületbe. A másik gyakorlatot szeptember 12-re ütemezte New Yorkba a katasztrófavédelem, az elképzelt vészhelyzet szerint biológiai támadás érte a várost.

Bush is furán viselkedett

Szeptember 11. egyik sokat vitatott képe, amikor George W. Bush amerikai elnök egy floridai általános iskolában értesül arról, hogy egy második gép is becsapódott a WTC-be. Az elnök rezzenéstelen, nem sok értelmet sugárzó arccal ülve marad, és a semmibe révedve hallgatja tovább a kisikolások felolvasását. A kritikusok szerint Bushnak a hír hallatán utasításokat üvöltve biztonságos helyre kellett volna távoznia. A Fehér Ház szerint azonban az elnök célja az volt, hogy "erőt és nyugalmat sugározzon" a vészterhes órán.

Zavart keltett Bush két nyilatkozata is. 2001 végén és 2002-ben úgy idézte fel a történteket, hogy az iskolában tett látogatása előtt látta az első gép becsapódását a WTC-be, de azt gondolta, az csak baleset lehet. Viszont az első gép becsapódásáról csak órákkal később adta le a CNN az egyetlen felvételt, ami az eseményt rögzítette, így azt Bush akkor nem láthatta. A Fehér Ház azzal magyarázza Bush nyilatkozatát, hogy az elnök a becsapódás következményeit látta a tévén, arról nyilatkozott.

Pár szó a zsidókról

A szeptember 11-i merényletekkel kapcsolatban számtalanszor felmerült a zsidók szerepe is - nyilván abból a népszerű feltételezésből kiindulva, hogy az Egyesült Államok és az arab világ összeugrasztása Izrael érdeke lehetett. Az antiszemita vonulatot ugyanakkor az amerikai összeesküvés-elméletek alkotói is elítélik, és maguk is bizonyítékokkal kívánják cáfolni a főleg az arab világban népszerű elméleteket.

Ezek közül a legismertebb, hogy a WTC-ben dolgozó négyezer zsidó előre tudott a támadásról, és aznap nem ment be dolgozni. Ehhez képest a támadásokban a hivatalos adatok szerint közel négyszáz zsidó, köztük öt izraeli állampolgár vesztette életét, ez pedig statisztikailag megfelel a zsidók részarányának a környék lakosságában.

Az is igaz ugyanakkor, hogy az akkor éppen nagyon népszerű online chatprogramot, az Odigót működtető izraeli cég két munkatársa is figyelmeztető üzenetet kapott két órával a támadások előtt. Az Odigo rendszerében az MSN-nel és az egyéb chatprogramokkal szemben nemcsak ismerősök, hanem bárki küldhetett üzenetet. Ráadásul a figyelmeztetés semmi specifikusat nem állított, csak annyit, hogy "valami nagy" fog történni. Ráadásul antiszemita üzenettel zárult.

Az az állítás is több helyen felbukkan, hogy Ariel Saron izraeli miniszterelnök még a támadások előtt lemondta egy New Yorkba tervezett látogatását. Saron valóban lemondta az útját, és részben köze is volt a történtekhez. Saron ugyanis az ENSZ eredetileg szeptember 23-október 5 közöttre tervezett, a támadások miatt november 10-16-ra halasztott közgyűlésére ment volna New Yorkba. A látogatást persze nem a támadások előtt, hanem az ülés elhalasztása után mondta le.

Mit kerestek az izraeli kémek Amerikában?

Sokkal érdekesebb ennél az a történet, ami a WTC pusztulása láttán örömtáncot lejtő zsidókról szólt. Az esetről a Haárec számolt be 2001. szeptember 17-én. Eszerint az FBI négy órával a terrortámadás után letartóztatott  öt izraelit, akik egy lakásból videózták a WTC romjait, miközben "zavarbaejtően viselkedtek". Azaz nevetgélve, gúnyolódva filmezték a tragédiát. Ráadásul kocsijukban 4700 dollárt és sniccereket találtak elrejtve, ami gyanút keltett, hiszen a géprablók is sniccereket használtak.

Kilenc hónappal később, 2002. június 21-én az ABC jelentése szerint már az is kiderült, hogy az öt izraeli közül ketten a Moszad kémei voltak. De az is tisztázódott, hogy a támadásokhoz nem volt közük, valójában az Izraelben aktív muzulmán terrorszervezetek, a Hamász és az Iszlám Dzsihád pénzgyűjtő alapítványait figyelték meg az Egyesült Államokban. A WTC pusztulásán meg ügyvédeik és az izraeli nagykövetség szerint szimpla bunkóságból röhögtek.

A szeptember 11-e utáni, minden amerikai titkosszolgálatot megmozgató nyomozásban egyébként még összesen 200 zsidó vagy izraeli polgár került a nyomozóhatóságok látókörébe. A hirtelen felpezsdülő amerikai kémelhárításnak ugyanis sikerült több, az izraeli hírszerzésnek dolgozó kémet is azonosítania, köztük az "izraeli művészeti hallgatók" nevű csoportot, akik képeiket árulva próbáltak a biztonsági ellenőrzéseket elkerülve amerikai kormányzati tisztviselők közelébe férkőzni. Valamennyi esetben bebizonyosodott, hogy a támadásokhoz nem volt közük, bár tevékenységük nyilvánvalóan nem szolgálta az Egyesült Államok érdekeit.